Az EU több lépcsőben csökkentené a közösségen belüli elektronikus kereskedelemmel, illetve távértékesítéssel foglakozó cégek adminisztrációs terheit és költségeit. A 2016.…
Az EU több lépcsőben csökkentené a közösségen belüli elektronikus kereskedelemmel, illetve távértékesítéssel foglakozó cégek adminisztrációs terheit és költségeit. A 2016.…
Míg egy közvetlen vámjogi képviselő az ügyfele nevében, és az ügyfele javára jár el, addig a közvetett vámjogi képviselő a…
A személygépkocsikkal foglalkozó cikksorozatunk korábbi részeiben találkoztunk már a személygépkocsi beszerzést – Áfa levonási lehetőségek és tilalmak – érintő levonási…
Milyen nehézségekkel nézünk szembe 2017-ben? Az új év kezdetén mindig van miről beszélni a számlázás tekintetében, és most értsük ez…
Közelít az év vége, ennek kapcsán a civil szervezeteknek is figyelemmel kell lenni néhány fontos, jogvesztő határidő betartására. December végéhez…
Az átalakuló adóversenyről szóló cikksorozatunk korábbi cikkeiben azt elemeztük, hogy az utóbbi években az országok közötti adóverseny új síkra terelődött:…
Cikksorozatom első részében a kártalanítás és kártérítés közötti tartalmi, számviteli és adózási különbségeket jártuk körbe. Mai írásomban a károk megtérítésének…
2016-ban folytatódott az a korábbról már ismert gyakorlat, mely szerint az Országgyűlés év közben alkotja meg a költségvetési bevételek megalapozásához…
Szép hetet kívánok mindenkinek, annak ellenére, hogy egy áfával “terhelt” reggelre ébredtünk! Mielőtt azonban nekiesünk az ügyfélkapunak, és beküldjük a…
Mindenkit ért már valamilyen formában kár. Ennek ellentételezéseként több jogcímen is érvényesíthető a károsult által ellentételezés, azonban nem mindegy, hogy…