2016-ban több módosítás is történt a számviteli törvényben. Ezen módosítások egyike, hogy a mérleg szerinti eredmény, mint kategória megszűnik, az eredménykimutatás az adózott eredmény sorral zárul. A módosítással együtt változtak az osztalék elszámolás szabályai is. 2016-tól az osztalék elszámolására abban az évben kerül sor, amikor arról a döntést meghozták. Bár sokan nem gondolnák, ennek a […]

Keményfy István
Keményfy István a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát. Okleveles adószakértő, közpénzügyi (public finance) tanulmányokat folytatott az IMF Academy szervezésében, és nemzetközi adózást tanult az IBFD Academy szervezésében.
Pályafutását a Pénzügyminisztériumban kezdte, tagja volt az általános forgalmi adó bevezetését előkészítését irányító szűk szakértői team-nek. 1991-től 2000-ig a ma BIG 4-ként ismert cégeknél, 2000-től 2014-ig pedig az egyik piacvezető nemzetközi jogi irodánál dolgozott különféle vezető adótanácsadói pozíciókban. 2014-ben csatlakozott a Mazars csapatához, Adó- és Jogi tanácsadási üzletág Szenior menedzsereként.