Amikor az adóigazgatási szabályok megváltozott rendszeréről beszélünk, már nem lesz elegendő ismerni az új adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényt (Art), vagy az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) rendelkezéseit. Ma már elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, hogy hol találhatóak még olyan adózási jogokat és kötelezettségeket tartalmazó előírások, amelyek a mindennapi szakmai […]
Fekete Zoltán Titusz Dr.
Fekete Zoltán Titusz történész diploma megszerzését követően 2002-ben végzett jogászként az ELTE jogi karán. A diploma megszerzésének évében kezdte adózási pályafutását az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságán, ahonnan két és fél év szakmai tapasztalattal a háta mögött először a Központi Hivatalban töltött több, mint három évet, majd két évig középvezetőként magánszemélyek ellenőrzését végző terület munkáját irányította. Ez alatt az évek alatt az adótanácsadói képesítést szerzett, és letette a jogi szakvizsgát is. 2010 őszén a közszolgálatot elhagyva csatlakozott az RSM adócsapatához, ahol először tanácsadóként, majd menedzserként segített ügyfelei adózással összefüggő problémáinak megoldásában.