Újévi munkajogi teendőink 2024. elején – Dr. Horváth István

Általában rutinból látjuk el – visszatérő jellegük alapján – az újesztendőhöz kapcsolódó feladatokat a munkajog területén. A jogalkotás ugyanakkor egy kérdésben már az óévre előre hozta a 2024. esztendő egyik, nem feltétlenül minden munkavállalót érintő penzumát: a minimálbér- és a garantált bérminimum összegének emelését. A további teendők az időhöz kapcsolódnak, nevezetesen a szabadsághoz és – ugyancsak nem feltétlenül – a munkaidőkerethez. Egy újdonságra itt is felhívjuk a figyelmet: módosult a Munka Törvénykönyve az egyik pótszabadság kiadásával kapcsolatban.

 

Minimálbér és garantált bérminimum-emelés – már az óévtől esedékes feladat a munkajog területén

Óévi feladat volt szükséges esetben az alapbér emelése, az újesztendőé – megnövelt összegű alapbér esetén – első alkalommal az új bér számfejtése és kifizetése. 2023. december 1-jén lépett ugyanis hatályba az 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról. Bár a jogszabály címe a munkabért említi, fontos, hogy munkaviszony esetében ezen az alapbért kell érteni.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén havibér esetén 266 800 forint, hetibér esetén 61 340 forint, napibér esetén 12 270 forint, órabér esetén 1534 forint. Ettől eltérően, a legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén havibér esetén 326 000 forint, hetibér esetén 74 950 forint, napibér esetén 14 990 forint, órabér esetén 1874 forint [508/2023. Korm. rendelet 2. § (2)-(3) bekezdés].

Ez alapján a kedvezmények nélkül számolt nettó

  • minimálbér 177 400 forint,
  • garantált bérminimum 216 800 forint összegű.*

Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének (tiszta teljesítménybér, illetve garantált bér és teljesítménytől függő mozgóbér együttes) a minimálbér összege 266 800 forint, a garantált bérminimum összege 326 000 forint.

A 508/2023. Korm. rendelet szerinti rendelkezéseket első alkalommal az új minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatban a 2023. december hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.

Alapbér emelés**

A Munka Törvénykönyve (Mt.) munkaszerződés egyik mellőzhetetlen tartalmi eleme az alapbér. Ha 2023. december 1-jén ennek összege teljes munkaidőben történő foglalkoztatása esetén nem érte el a 508/2023. Korm. rendelet szerinti minimálbér vagy – legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben – a garantált bérminimum mértékét, december 1-i hatállyal szükségessé vált az alapbéremelés.

Ennek egyik módja lehet az Mt. szerint a munkaszerződés közös megegyezéssel történő módosítása [58. §]. Ehhez ugyanakkor nem kell feltétlenül munkaszerződés-módosítás. A minimálbért vagy garantált bérminimumot keresőket a munkaadónak írásban elegendő tájékoztatnia alapbérük emelkedéséről. Miután e két bérminimum összegét jogszabály állapítja meg, teljes munkaidő esetén a munkáltató a munkavállaló beleegyezése ellenére is köteles alapbérként legalább minimálbért, vagy garantált bérminimumot fizetni. Így a munkáltató jogszerűen egyszerűsíti az adminisztrációt, ha munkaszerződés-módosítás helyett tájékoztatót ad át alkalmazottjának 2023. december 1.-től alapbérének a 508/2023. Korm. rendelet szerinti minimálbér vagy a garantált bérminimum összegére történő emeléséről. Természetesen az említetteknél magasabb összegű alapbér megállapításához viszont már kötelező a munkaszerződés-módosítás.

 

Szabadság – ha maradt az óesztendőről

Az Mt. szerint a szabadságot – az apasági szabadságot és a szülői szabadságot kivéve – az esedékesség évében kell kiadni, még akkor is, ha a munkavállaló nem kíván szabadságra menni [Mt. 123. § (1) bek.]. Mindez a bérfizetéshez hasonlatos munkaadói kötelezettség. 2024-re 2023-ról megmaradt szabadság jogszerűen csak az Mt.-ben foglalt esetekben adható ki. Összefoglalva ezek a következők.

  • A munkaviszony 2023. október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató annak teljes tartamát 2024. március 31-ig adhatja ki. A szabály alkalmazása az újévben kiadandó szabadság mértékét növeli meg [Mt. 123. § (2) bek.]. 
  • A szabadságot a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett 2023-ban kiadni. Amennyiben a munkavállaló például a szülési szabadság, majd gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság leteltét követően 2023. decemberében állt munkába, az ezt követő hatvan napon belül szükséges megkezdeni a korábbi évekről felhalmozódott szabadságának kiadását [Mt. 123. § (3) bek.]. 
  • 2023-ban kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, amennyiben igénybevétele az esedékesség évében – azaz az óévben – megkezdődött és a szabadság 2024-ben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot [Mt. 123. § (4) bek.]. 
  • Kollektív szerződés rendelkezése szerint kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok (pl. évvégi, nagyszámú munkavállalót érintő influenzajárvány) esetén a szabadság egynegyede legkésőbb 2024. március 31-ig adható ki [Mt. 123. § (5) bek.]. 
  • A munkáltató a munkavállalóval megkötött eseti megállapodás alapján a 2023-ra járó életkor szerinti pótszabadságot 2024. végéig adhatja ki [Mt. 123. § (6) bek.].

 

A 2024-es esztendő szabadsága 

Az újév egyik kötelező feladata a munkavállalók szabadságának megállapítása. A szabadság mértékét nem érinti, ha a munkavállalót a munkáltató részmunkaidőben alkalmazza [MK 19. számú állásfoglalás]. Így például a napi négyórás részmunkaidőben dolgozó munkavállaló szabadságának mértékét nem lehet megfelezni, az időarányosság csak a munkaidő mértékén alapuló jogosultság (pl. a szabadság idejére járó távolléti díj) esetén alkalmazandó. A munkavállalót a szabadság a további munkaviszonya után is megilleti [MK 18. számú állásfoglalás]. A 2024.01.01-jén határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállaló esetében egységesen 20 munkanap alapszabadsággal kalkulálhatunk. Természetesen a számítás helytállóságát befolyásolja, ha például 2024. folyamán a munkaviszony megszűnik, hiszen ekkor a szabadság arányos része jár. Mindez irányadó a következőkben ismertetendő tervezhető pótszabadságokra is. A munkaadónak „ébernek” kell lennie, mivel a munkaviszony megszűnéséig az időarányosnál hosszabb tartamban kiadott szabadságra kifizetett távolléti díj nem követelhető vissza.

 

A tervezhető pótszabadságok 

A pótszabadságok egy részével biztosan számolhat a munkáltató. Ilyen az életkor szerinti pótszabadság, aminek tartama 25-45 éves korig fokozatosan emelkedik, 1-től 10 munkanapig [Mt. 117. (1) bek.]. A hosszabb tartamú pótszabadság a munkavállalónak abban az évben jár először, amelyben az Mt. által magasabb tartamú pótszabadságra jogosító életkort betölti [Mt. 117. § (2) bek.]. Akár már az év elején is érdemes kalkulálni azzal a lehetőséggel, hogy a munkáltató a munkavállalóval megkötött megállapodás alapján e pótszabadságot az esedékesség évét követő év, esetünkben 2025 végéig adja ki [Mt. 123. § (6) bek).]. Ezt a megállapodást ugyanakkor nem lehet határozatlan időre megkötni, az alku mindig csak az érintett esztendő életkor szerinti pótszabadságának a következő évben történő kiadását biztosíthatja. Megjegyezzük, az Mt. nem ír elő alaki kötöttséget e megállapodásra, viszont a garancia érdekében mégis javasoljuk az írásba foglalást.

A fiatal munkavállaló pótszabadsága sem érheti váratlanul a munkáltatót, évenként öt munkanap, utoljára abban az évben illeti meg a munkavállalót, amelyben a tizennyolcadik életévét betölti [Mt. 119. § (1) bek.]. A fiatal munkavállalónak járó pótszabadság a tizennyolcadik életévének betöltése után a naptári évből hátralevő, munkaviszonyban töltött időre – arányosan – azt a munkavállalót is megilleti, akinek munkaviszonya az említett életkorának elérése után keletkezett. [MK 120. számú állásfoglalás]. Szintén tervezhető a különböző fogyatékkal élő kollégáink részére járó pótszabadság, így a megváltozott munkaképességű, a fogyatékossági támogatásra jogosult, vagy a vakok személyi járadékára jogosult munkavállalóknak évenként járó öt munkanap pótszabadság [Mt. 120. §]. 

A munkahelytől függ, így ugyancsak tervezhető a föld alatt állandó jelleggel vagy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállalónak járó évi öt munkanap pótszabadság [Mt. 119. § (2) bek.]. A törvényszöveg szerinti „föld alatt” fordulat fogalmába értelmezésem szerint beletartozik valamennyi talajszint alatt elhelyezkedő munkahely, ahol nincs természetes fény és szellőzés (pl. egy áruház alagsori raktára, földalatti vasút).

 

Egy részben tervezhető pótszabadság, az apasági- és a szülői szabadság

Nem feltétlenül kalkulálhat a munkáltató a gyermek után járó pótszabadsággal, hiszen például az évkezdést követően is megfoganhat az a magzat, aki 2024 végéig látja meg a napvilágot. A munkaadó ennek folytán csak év közben értesül arról, hogy „jön a gyerek”. A munkavállalónak a tizenhat évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár. E pótszabadság fogyatékos gyermekenként két munkanappal nő. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti [Mt. 118. § (1)-(3) bek.]. 

Az apasági szabadsággal a munkaadó 2024. elején csak akkor számolhat, ha már megszületett a gyermek, de az apa azt nem vette igénybe. Az Mt. szerint az apa gyermeke születése esetén legkésőbb a gyermeke születését követő, vagy gyermek örökbefogadása esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig tíz munkanap szabadságra jogosult. Az apasági szabadságra a munkavállaló akkor is jogosult, ha a gyermeke halva születik, vagy meghal [118. § (4) bek.]. 

Szintén nem feltétlenül tervezhető az apaságival együtt 2023.01.01-jén bevezetett szülői szabadság, ami a munkavállalót gyermeke hároméves koráig illeti meg. Tartama 44 munkanap, igénybevételének feltétele, hogy a munkaviszony egy éve fennálljon [Mt. 118/A. §]. Annyiban kalkulálhat vele a munkáltató, hogy minimum egy éve fenn kell, hogy álljon a munkavállaló munkaviszonya, miután viszont e szabadság a gyermek hároméves koráig jár, előre viszont nem tudni, hogy abból melyik évben hány munkanapot kíván a szülő igénybe venni.

 

A gyermek után járó pótszabadság kiadásának új szabálya

2024. január 1-jén lép hatályba a 2023. évi CXIII. törvény a gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben az Mt. módosításáról. A változás: a munkáltató a szülői szabadság mellett a gyermek után járó pótszabadságot [Mt. 118. § (1)-(2) bek.] is a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki, amelyre vonatkozó igényét a munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.

Ha a kérelemre kötelezően kiadandó szabadságot nézzük, változatlanul a munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ekkor is a munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie a munkaadónak [Mt. 122. § (2) bek.]. És az apasági szabadságot is a gyermek születését követő, vagy gyermek örökbefogadása esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell kiadni [Mt. 118. § (4) bek.]. Nincs ugyanakkor arra törvényi rendelkezés, mit tegyen a munkaadó, ha a munkavállaló nem él jogával, nem kéri a szabadság kiadását. Ez a mulasztás nem jogalapja a szabadság egy része következő évre történő „átcsúszásának”. Indokolt ezért az esztendő végéhez közeledve felszólítani a munkavállalót, ne feledkezzen meg e jogosultságáról.

 

Újév – kezdődhet az új munkaidőkeret 

Gyakori, hogy a munkáltató döntése alapján a munkaidőkeret január 1-jén kezdődik. Célszerű már decemberben kiszámolni a keretbe tartozó óraszámot. Az Mt. szerint a munkaidő-keretben teljesítendő munkaidőt 

  • a munkaidőkeret tartama, 
  • a napi munkaidő (teljes munkaidő esetén ez 8 óra), és 
  • az általános munkarend alapulvételével kell megállapítani.

A munkáltató egyoldalú döntésével különös törvényi előfeltétel nélkül legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét tartamú munkaidőkeret alkalmazásáról dönthet. A keret tartamának ugyancsak munkaadói elhatározás alapján legfeljebb hat hónapra vagy huszonhat hétre történő „nyújtásához” már az alábbi minősítő jegyek egyikének fenn kell állnia: 

a) megszakítás nélküli, több műszakos, vagy idényjellegű tevékenység, illetve
b) készenléti jellegű, továbbá az Mt. 135. § (4) bekezdésében meghatározott munkakörben*** foglalkoztatott munkavállaló.

A munkaidőkeret tartama, ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap is lehet [Mt. 94. § (1)-(3) bek.].

 

*Lásd: https://bank360.hu/minimalber-emeles-2024-jaradek-tappenz

**A bérek számításával, tervezésével kapcsolatban segítséget kaphatsz oldalunkon a BaBér bérkalkulátorától.

***a) a polgári repülésben hajózó, légiutas-kísérő, repülőgépes műszaki, továbbá a légi utasok és járművek földi kiszolgálását végző, valamint a légi navigációs szolgáltatások biztosításában közreműködő vagy azt közvetlenül támogató,
b) a belföldi és nemzetközi közúti személyszállítás és árufuvarozás körében forgalmi utazó,
c) a közúti közlekedésben a menetrend szerinti helyi, valamint az ötven kilométert meg nem haladó útszakaszon végzett helyközi menetrend szerinti személyszállítást végző és a zavartalan közlekedést biztosító,
d) a vasúti személyszállítás, valamint a vasúti árufuvarozás körében utazó vagy a zavartalan közlekedést biztosító munkakörben,
e) a kikötőben foglalkoztatott munkavállaló

***

5percAdó ajánló:
Ha még nem készültél fel az évváltáshoz kötődő aktuális jogszabály változásokból, vagy csak szeretnéd minél hamarabb elkezdeni gyűjteni 2024-es krediteidet, kényelmesen, bárhonnan, bármikor, az Adóegyetem 2024 E-learning videóival mindezt megteheted.

Hétindító – 4. hét – Suller Kriszta

Habos kávés jó reggelt kívánok mindenkinek! Kitartást a mai napra, lévén a negyedéves zárlat és a hózárás végén járunk!

Zárjuk 2023 utolsó negyedévét, és hónapját….

Mivel 20-a hétvégére esett, a határidő a mai nap, január 22-e:

  • Havi és negyedéves áfa bevallások és befizetések,
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha az szükséges, pl. alanyi mentes áfa alanyok esetleges rendkívüli havi bevallásai,
  • Havi és negyedéves összesítő nyilatkozat (figyelve az esetlegesen értékhatárt átlépőkre, elképzelhető olyan eset is, amikor főszabály szerint negyedéves áfa bevallói státusz ellenére havi összesítő nyilatkozat benyújtásra kerül sor),
  • Éves áfa bevalló ügyfelek esetén meg kell nézni, nem lépett-e értékhatárt,
  • KIVA előleg bevallás és megfizetés,
  • Cégautóadó bevallás és megfizetés,
  • Környezetvédelmi termékdíj negyedéves bevallása és megfizetése,
  • 01-es bevallás benyújtása havi és negyedéves bevallói státusz esetén (rehabilitációs hozzájárulás, cégautó adó stb.),
  • Nem feledkezhetünk meg a havi és negyedéves társasági adóelőleg megfizetéséről sem.

Áfa tekintetében különös tekintettel kell lenni egy két ügyfélnél, aki áfa státuszt váltott (pl. áfásból alanyi mentes lett stb.) az átmeneti szabályokra, melyek a normál érától eltérő speciális áfa bevallási jogcímeket is generálhatnak!

Januári hajrá… 

A jövő hét közepén véget ér a január, 31-ére határidősek az alábbiak:

  • előző évről szóló személyi jövedelemadó bevalláshoz szükséges igazolás kiadása (M30). Annak ellenére is ki kell adni az igazolást, hogy a NAV bevallási tervezetet készít, az igazolás kiadás tekintetében ennek ellenére nincs változás!
  • az előző évről szóló járulékigazolás kiadása
  • egyes K-s adatszolgáltatások benyújtása

Ha van évek óta görgetett fejlesztési tartalék….

Egy fontos dolog, amiről – tapasztalatom szerint – hajlamosak vagyunk megfeledkezni, a fejlesztési tartalékok kérdése! Azon esetekben, amikor a fejlesztési tartalékot nem használtuk el a törvény által előírt időszakon belül, akkor az adóalanynak az adót késedelmi pótlékkal növelten a negyedik adóévet követő első adóév első hónapjának utolsó napjáig kell megfizetnie, annak ellenére, hogy a bevallásra csak majd a XX29-es bevallás keretein belül, az arra irányadó határidőben kell sort keríteni. Tehát naptári évvel dolgozó üzleti éves adózók esetében ez január 31-ét jelenti!

Amennyiben a fejlesztési tartalékot annak egészében nem, de részben annak célja szerint felhasználta, akkor természetesen csak a fel nem használt rész tekintetében kell számolnunk az arra jutó adóval és annak késedelmi pótlékával. Naptári éves adózó esetében a késedelmi pótlék számítása annak az évnek a bevallására előírt határidejétől számítandó, amikor a kedvezmény figyelembe vételre került, és a lejárat évének december 31. napjáig tart.

NEBIH élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Még egyetlen gondolat – bár úgy gondolom nem feltétlen könyvelés – a NEBIH élelmiszerlánc felügyeleti díj második részletét is január 31-ig kell megfizetni!

Az előttünk álló határidő-zivataros időkre mindenkinek kívánok kitartást, sok energiát, és azt, hogy az Ügyfélkapu és barátai legyenek velünk. Jövő héten ismét találkozunk!

***

Készülj fel a 2024. évi változásokból az Adóegyetem 2024 E-learning videójával! >> Adóegyetem 2024

Hétindító – 3. hét – Suller Kriszta

Kellemes hétfőt mindenkinek, így a negyedéves hajrá utolsó napjaiban, amikor zárjuk 2023 utolsó negyedévét. Mindannyiunknak működő cég- és ügyfélkaput kívánok, de azért a kávét ma se felejtsük el!

 

Zárjuk 2023 utolsó negyedévét, és hónapját….

Mivel 20-a hétvégére esik, a határidő jövő hét hétfőre, 22-re tolódik. 22-re határidős tehát:

  • Havi és negyedéves áfa bevallások és befizetések
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha az szükséges, pl. alanyi mentes áfa alanyok esetleges rendkívüli havi bevallásai.
  • Havi és negyedéves összesítő nyilatkozat (figyelve az esetlegesen értékhatárt átlépőkre, elképzelhető olyan eset is, amikor főszabály szerint negyedéves áfa bevallói státusz ellenére havi összesítő nyilatkozat benyújtásra kerül sor)
  • Éves áfa bevalló ügyfelek esetén meg kell nézni, nem lépett-e értékhatárt. 
  • KIVA előleg bevallás és megfizetés
  • Cégautóadó bevallás és megfizetés
  • Környezetvédelmi termékdíj negyedéves bevallása és megfizetése 
  • 01-es bevallás benyújtása havi és negyedéves bevallói státusz esetén (rehabilitációs hozzájárulás, cégautó adó stb.)
  • Nem feledkezhetünk meg a havi és negyedéves társasági adóelőleg megfizetéséről sem 

Áfa tekintetében különös tekintettel kell lenni egy két ügyfélnél, aki áfa státuszt váltott (pl. áfásból alanyi mentes lett stb.) az átmeneti szabályokra, melyek a normál érától eltérő speciális áfa bevallási jogcímeket is generálhatnak! 

 

Járulék-és adóigazolások kiállítása a tavalyi évről

A hét nagy témája – a negyedéves zárásokon túl – szerintem az előző évi bérek és járulékok kapcsán kiadott igazolások, melyek kiadási határideje a hónap végére határidős, de én igyekszem ezt legkésőbb ebben az időszakban elküldeni a későbbi problémák elkerülése végett!

Az adóhatósági SZJA bevallás készítés miatt pedig fontos, hogy ezeket különös figyelemmel készítsük ha és amennyiben előző évi járulékbevallást érintő önrevízió szükségeltetik, akkor ezt is ezzel egy időben célszerű elvégezni, hogy amikor odabenn megnyomják a gombot, már jó adatok kerüljenek a tervezetbe. Hangsúlyozom, önmagában az a tény, hogy az adóhatóság készít tervezetet, még nem mentesíti a munkáltatókat, kifizetőket az igazolások kiadása alól!

Az igazolásokon túl fel kell készülnünk az idei év első bérszámfejtésére, melyhez új nyilatkozatokat kell begyűjteni, az azokon lévő adatokat pedig fel kell dolgozni. Ellenőrizni kell, hogy az esetleges béremelések összegei átvezetésre kerültek-e már, hogy csúszott-e ki valaki bármely kedvezményes járulék jogcím alól, esetleg beemelhető-e bárki bármely kedvezményes jogcím hatálya alá. 

 

Egyéb januári teendők

Január 31-re lesznek határidősek az ún. K-s adatszolgáltatások is, így célszerű végiggondolni, van e bármely ilyen típusú adatszolgáltatásban érintett ügyfelünk! 

Civil szervezetek esetében ma még benyújtható a GJADO nyomtatvány, melyen kérelmezhetik a gépjárműadó mentességet az idei évre! Ezt a kérelmet minden évben újra be kell nyújtani, jogvesztő határideje január 15-e. Szintén évente újra kell nyilatkoznia a GJFORGNYIL nyomtatványon a gépjármű forgalmazóknak, ha az illetékmentességüket e tekintetben fenn kívánják tartani erre az adóévre is, és a feltételeknek továbbra is megfelelnek.

 

Az előttünk álló határidő-zivataros időkre mindenkinek kívánok kitartást, sok energiát, és azt, hogy az Ügyfélkapu legyen velünk. Jövő héten ismét találkozunk!

***

Készülj fel a 2024. évi változásokból az Adóegyetem 2024 E-learning videójával! >> Adóegyetem 2024

Hétindító – 2. hét – Suller Kriszta

Szeretettel üdvözöllek ezen a szép hétfő reggelen ismét. A héten igazán beindul a könyvelői szezon, sajnos levegőt nem kapunk egy darabig, így amikor tudunk, próbáljunk előremutatóan haladni a munkával!

2024 első határideje, bár még 2023-as évet érint

Péntekre határidős (12-e) a járulékbevallások benyújtása az alábbiak szerint:

  • XX58-as bevallások egyéni vállalkozások körében
  • XX08-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT)

Ennek ellenére hívjuk fel ügyfeleink figyelmét, hogy kiemelten fontos, hogy a december hónapra vonatkozó munkabér és bérjellegű kifizetések január 10-ig megtörténjenek, hiszen csak így minősülnek az előző év (2023. év) jövedelmének. Mivel negyedévet is zártunk, a normál költség elszámolós egyéni vállalkozók szja előlegeire is figyelmet kell fordítanunk, továbbá az átalányadózók 58-as bevallása is most esedékes! Kiemelt figyelemmel kell lennünk a minimálbér változások átvezetésére is még számfejtés előtt, hiszen azok már decemberre változnak!

Nyakunkon a negyedév…

Január 22-re lesz határidős: 

  • Havi és negyedéves áfa bevallások és befizetések
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha az szükséges, pl. alanyi mentes áfa alanyok esetleges rendkívüli havi bevallásai
  • Havi és negyedéves összesítő nyilatkozat (figyelve az esetlegesen értékhatárt átlépőkre, elképzelhető olyan eset is, amikor főszabály szerint negyedéves áfa bevallói státusz ellenére havi összesítő nyilatkozat benyújtásra kerül sor)
  • Éves áfa bevalló ügyfelek esetén meg kell nézni, nem lépett-e értékhatárt
  • KIVA előleg bevallás és megfizetés
  • Cégautóadó bevallás és megfizetés
  • Környezetvédelmi termékdíj negyedéves bevallása és megfizetése
  • 01-es bevallás benyújtása havi és negyedéves bevallói státusz esetén (rehabilitációs hozzájárulás, stb.)
  • Nem feledkezhetünk meg a havi és negyedéves társasági adóelőleg megfizetéséről sem

Áfa tekintetében különös tekintettel kell lenni egy két ügyfélnél, aki áfa státuszt váltott (pl. áfásból alanyi mentes lett stb.) az átmeneti szabályokra, melyek a normál érától eltérő speciális áfa bevallási jogcímeket is teremthetnek! A másik fontos dolog, az ún. arányosítós áfásoknál az év végével esetlegesen szükségessé váló korrekciók átvezetése is!

Bokros teendőink között ki ne felejtsük a NEBIH-et, melynek második féléves díját január 31-ig kell megfizetni!

Kellemes téli napokat, meleg szobát, forró teát és kávét, valamint haladós napokat kívánok! 

***

Készülj fel teljeskörűen a 2024. évi változásokból az Adóegyetem 2024 konferencián! >> Adóegyetem 2024

Hétindító – 1. hét – Suller Kriszta

Üdvözletem az új, 2024-es évben! Először is eredményekben gazdag, ellenőrzés- és bírságmentes boldog új évet kívánok! Legkésőbb a héten gőzerővel kell visszaeveznünk a munka vizeire, hiszen nyakunkon a negyedik negyedévi zárás és közben záródott az előző év is, tehát lassan fel kell készüljünk a zárlati feladatokra is! 

Bérszámfejtéssel indul az új év

A bérszámfejtés az egyik első, és legfontosabb teendőnk! Bár a 12-i járulék bevallási határidő még csak jövő hét második felében esedékes, muszáj a szokásosnál is korábban a számfejtési feladatokhoz hozzákezdenünk, egyrészt mert KIEMELTEN FONTOS, hogy a munkabérek január 10-ig kifizetésre kerüljenek, hiszen csak ebben az esetben számítanak a 2023-as év jövedelmének, másrészt már a decemberi bérek esetén figyelnünk kell a minimálbér és a garantált bérminimum emelt összegeinek a korrekciójára. 

Maga a járulékbevallások benyújtása 12-re esik, az alábbiak szerint: 

  • 58-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 08-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT).

Indul a nyilatkozat-cunami

Az évváltás okán muszáj már a 2024-es bérekre, nyilatkoztatásokra is rátérni, és idejekorán bekérni ezen adatokat a partnereinktől! Fontos felhívni ezekre a tényekre a partnereink, ügyfeleink figyelmét is! Én ekkortájban szoktam küldeni aktualizált nyomtatvány mintákat az ügyfeleknek! Át kell számoljuk a szabadságokat, újra be kell kérnünk az adónyilatkozatokat (pl. családi kedvezmény, költséghányad nyilatkozat, négy gyermekes anyák nyilatkozatai, készpénzben történő munkabér fizetés nyilatkozat). Jó hír, hogy egyes nyilatkozatok folytatólagos nyilatkozatnak fognak minősülni az adójogszabályok módosítása miatt, de most még mindenkivel a vonatkozó nyilatkozatokat kell kitöltetni.

Adó- és járulékváltozásokról tájékoztatás

Amire már most figyelnünk kell, hogy tájékoztassuk ügyfeleinket a változásokról, ha korábban még nem tettük volna meg. Nézzük meg, melyek azok az ügyfeleink, akiket egy-egy változás érzékenyen is érinthet. Annak érdekében, hogy legalább a számlázás flottul menjen, már január első napjaiban kiküldjük ügyfeleinknek a 2024-es évre vonatkozó, frissített számlázási kisokost, így azt bármikor elő tudják venni, ha elakadnának. Az a tapasztalatom, hogy szeretik, ha kéznél van egy segédlet, melyet a számla befogáskor éppúgy tudnak használni, mint a számlák kiállítása során! 

2023 negyedik negyedévének zárása

Vészesen közelít a negyedik negyedévi zárás, melynél megint kiemelt figyelemmel kell lenni az éves áfa bevallókra, léptek-e határértéket, mert ha igen, akkor elvileg az éves bevallás benyújtása is 20-ára határidős. Jönnek a cégautóadó és társasági adó előlegek, és termékdíjas bevallási határidők is! 

Kellemes, haladós hetet, működő tárhelyeket és EBEV rendszert kívánok! 

***

Készülj fel teljeskörűen a 2024. évi változásokból az Adóegyetem 2024 konferencián! >> Adóegyetem 2024

Hétindító – 51. hét – Suller Kriszta

Közeledve az ünnepekhez egyre inkább érezzük, hogy közelít az évzárás is, így emelt dózisú kávéval készüljünk fel az előttünk álló – ünnepek előtti – hajrára!

ÁFA bevallás

A járulékbevallások múlt heti arzenálján túl ezen a héten az áfa bevallásoké a főszerep. December 20-ra, azaz szerdára határidős az áfa bevallások benyújtása:

  • 65-ös áfa bevallások,
  • A60 -as összesítő nyilatkozatok,
  • és a 01-es (az arra kötelezetteknek) bevallások benyújtása,
  • Termékdíj előleg megfizetése,
  • KIVA hatálya alól kilépés.

El ne felejtsd!

Mindezeken túl, amire folyamatosan gondolnunk kell decemberben:

  • áfa státusz-beli váltások, 
  • áfa “módszerek” közti választás (pl. pénzforgalmi áfa, MNB-EKB árfolyam választás kérdései stb.)
  • NAV törzsadat kontroll

Felkészülés a 2024-es évre

Lassan egyre intenzívebben kell tanulmányoznunk a jogszabály változásokat, melyeket már kihirdettek a Magyar Közlönyben! Én jellemzően a két ünnep közötti viszonylagos nyugalomban szoktam neki állni egy, az ügyfelek részére küldendő rövid, adóváltozásokat tartalmazó tájékoztató összeállításának. Akinek van szabadideje, már most gondolhat rá!

A minimálbér és garantált bérminimum összege már az idén, december 1-jétől emelkedett, nem húzódott át januárra, ám ellátások esetén majd januárra vonatkozó időszakok tekintetében lesz csak irányadó. 

A héten mindenképpen foglalkoznunk kell azon ügyfeleink adófolyószámláival, ahol fontos, hogy fordulónapon ne legyen tartozás, vagy bizonyos limit fölé ne emelkedjék! Gondolok itt a KATA-sokra, civilekre stb. 

Arra kérlek, saját magad védelmében és megnyugtatására, hogy amely ügyfél adónemet, áfa státuszt vagy módszert vált, kérd, hogy ezt írásban is erősítse meg, a későbbi problémákat elkerülendő!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánok!

***

Teljesítsd a 2023. évi kreditpontjaid most! >>

Aktuális konferenciáink! >> 

Hétindító – 50. hét – Suller Kriszta

Az ünnepi készülődés hatása alatt, a meleg habos kávét kavargatva tekintsük át, hogy az ünnepek előtt milyen feladatokkal is kell szembenéznünk!

Körmünkre égnek a bevallási határidők 

A járulékbevallások benyújtása a holnapi napra, 12-re esedékes, majd az áfa bevallásoké a főszerep, december 20-ra (jövő hét közepére) határidős az áfa bevallások benyújtása:

  • 65-ös áfa bevallások,
  • A60 -as összesítő nyilatkozatok ,
  • 01-es (az arra kötelezetteknek) bevallások benyújtásának határideje is,
  • és a termékdíj előleg megfizetése.

Decemberi egyéb teendők

Mindezeken túl, amire folyamatosan gondolnunk kell decemberben:

  • áfa státusz-beli váltások, áfa “módszerek” közti választás (pl. pénzforgalmi áfa, MNB-EKB árfolyam választás kérdései stb.)
  • NAV törzsadat kontroll – kinek, milyen tevékenysége van, mit végez ténylegesen, kell-e törölni, felvenni új tevékenységet?

Minimálbér változás

A decemberi hónapban kilépőknél kiemelt figyelemmel járjunk el, hogy a bérek – ha szükséges – át lettek-e állítva az új minimálbér vagy garantált bérminimum mértékére! Amely ügyfelünknél sok az EFO-alkalmazott, ott célszerű lehet még egyszer felhívni a figyelmüket, hogy az EFO bérek is változtak!

Felkészülés a jövő évre

Már az új törvények alapján gyakorlatilag napok alatt kell javaslatokat tennünk ügyfeleinknek, hogy mely adózási alternatívák lehetnek jók és gazdaságosak az ő szempontjukból. Meg kell nekik magyaráznunk, hogy nem minden úgy van, ahogy azt egyes cikkekben és a híradásokban látták, hallották, olvasták, hiszen nagyon sok tájékoztatás felszínes, nem ismerve a részleteket könnyen tévútra vezethet! Arra kérlek, saját magad védelmében és megnyugtatására, hogy amelyik ügyfél adónemet, áfa státuszt vagy módszert vált, kérd, hogy ezt írásban is erősítse meg, a későbbi problémákat elkerülendő!

Adófolyószámla – kontroll

A héten mindenképpen foglalkoznunk kell azon ügyfeleink adófolyószámláival, ahol fontos, hogy fordulónapon ne legyen tartozás, vagy bizonyos limit fölé ne emelkedjék (pl. KATA alany egyéni vállalkozók, civil szervezetek, KIVA alanyok)!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! 

***

Teljesítsd a 2023. évi kreditpontjaid most! Választ a képzési formák közül a számodra legmegfelelőbbet! >>

Aktuális konferenciáink! >> 

Az IFRS-ek alkalmazásáról szóló ÚJ EU rendelet

A számviteli törvény és a 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Magyarországon 2005. év óta azon társaságoknak, melyek hitelviszonyt vagy tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírjait az Európai Unió (EU) valamelyik tagállamában található szabályozott piacra (tőzsdére) bevezették, kötelesek összevont (konszolidált) pénzügyi kimutatásaikat a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal (IFRS-ekkel) összhangban elkészíteni. 

Ezt követően 2017 óta a tőzsdei cégeknek, hitelintézeteknek, továbbá a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozásoknak kötelező, a számviteli törvényben meghatározott gazdálkodói kör számára adott a lehetőség egyedi éves beszámolóikat az IFRS-ek alapján összeállítani.

A pénzügyi kimutatásaikat az IFRS-ek alapján összeállító társaságoknak azokat a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) által kibocsátott IFRS-eket kell alkalmazniuk, amelyeket az Európai Bizottság jóváhagyott, illetve az EU befogadott.  A befogadási eljárásra azért van szükség, mert a testület által kidolgozott standardoknak meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak és az európai gazdaság igényeinek ahhoz, hogy az európai jog részei lehessenek. A standardnak összhangban kell lennie a számviteli irányelvekben rögzített „megbízható és valós” összkép elvével, az európai közérdeket kell szolgálnia, és meg kell felelnie a pénzügyi kimutatásokhoz szükséges információk minőségére vonatkozó alapfeltételeknek is. 

Ezért az EU által befogadott IFRS-ek egy adott időpillanatban nem biztos, hogy azonosak az IASB által kibocsátott IFRS-ekkel egyrészt a befogadási eljárás időigénye miatt, másrészt pedig akkor, ha a standard nem felel meg az előzőekben említett követelményeknek. Tekintettel arra, hogy az IFRS-ek szabályrendszere világszinten alkalmazott számviteli standard, ezért az EU befogadás során arra törekednek, hogy az IASB által kibocsátott standardoktól csak kivételes esetben és szűk körben térjenek el,

Az IASB által 2008. október 15-ig kibocsátott vagy elfogadott nemzetközi számviteli standardokat és a kapcsolódó értelmezéseket az 1126/2008/EK bizottsági rendelet tartalmazta. Az akkor hatályos standardokat azonban az eltelt időszakban már többször módosították és új standardokat is kibocsátottak, illetve befogadtak. Az összes hatályos standard egységes szerkezetű szövege azonban nem volt elérhető, ami az alkalmazók számára nehézkessé tette a szabályok visszakeresését. Az említett rendelet módosításaként az Európai Bizottság 2023. szeptember 13-án elfogadta és 2023. október 16-án kihirdette a 2023/1803 (EU) rendeletet, amely az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szól. Ez a rendelet egybeszerkesztett és aktualizált formában tartalmazza az IASB által kibocsátott vagy elfogadott és az Európai Bizottság által az 2022. szeptember 8-ig elfogadott standardokat és értelmezéseket. Ezen időpontot követően a cikk megírásáig a következő standardok esetében történt módosítás, amelyek szövegét az érintett standardba beillesztve az új rendelet még nem tartalmazza. Ebben az évben más standard vagy értelmezés befogadása nem várható.

A hivatkozott új rendeletben az IFRS 17 Biztosítási szerződések standard esetében lehetőségként eltérést engedélyeztek a standardtól, amely azonban az alkalmazóknak csak egy szűk rétegét érinti.

Az Európai Pénzügyi Beszámolási Tanácsadó Csoport (EFRAG) jóváhagyási eljárás előzményként készített szakvéleménye megerősítette, hogy az IFRS 17 standard megfelel az elfogadási kritériumoknak, de nem jutott egyezségre azzal kapcsolatban, hogy a generációk közötti kölcsönösségen alapuló és cash flow-egyeztetett szerződések éves csoportokba sorolása megfelel-e a jóváhagyási kritériumoknak, vagy az európai közérdeket szolgálja-e. Ezt a véleményt támogatták az érdekelt felek és a tagállamok szakértői is. Ezért a hivatkozott rendeletben az Európai Bizottság a következő kivételről döntött. 

A standard 22. pontjának előírása szerint a biztosítási és befektetési szerződések csoportjainak elszámolási egységeként éves csoportokat kell alkalmazni.  A mentesítés szerint azonban bármely gazdálkodó dönthet úgy, hogy nem alkalmazza az e rendelet mellékletében szereplő IFRS 17 standard 22. bekezdésében meghatározott követelményt a következőkre:

  1. a közvetlen nyereségrészesedést tartalmazó biztosítási szerződések csoportjai és a diszkrecionális nyereségrészesedést tartalmazó befektetési szerződések csoportjai, ha a cash flow-ik hatással vannak a más szerződések kötvénytulajdonosainak járó cash flow-kra, vagy ki vannak téve azok hatásának;
  2. a biztosítási szerződések olyan csoportjai, amelyeket szerződésgenerációkon átívelően kezelnek, és amelyek megfelelnek a 2009/138/EK irányelv 77b. cikkében meghatározott feltételeknek, és amelyek esetében a felügyeleti hatóságok jóváhagyták a kiigazítás alkalmazását.

A szakmai vélemények szerint a besorolási követelmény nem mindig veszi figyelembe az a) pontban említett szerződések üzleti modelljét vagy jogi és szerződéses jellemzőit. Az ilyen szerződések éves csoportosítására vonatkozó előírás alkalmazásának költségei és hasznai nem mindig állnak egyensúlyban.

Számos tagállamban olyan életbiztosítási szerződéseket is lehet kötni, amelyeket a kamatláb- és élettartam-kockázatoknak való kitettség mérséklése érdekében generációkon átívelően kezelnek, és amelyekhez a biztosítási kötelezettség fedezése érdekében külön eszközhalmazt rendelnek, de nem tartalmaznak közvetlen nyereségrészesedést. Az említett szerződések egy részénél a 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv követelményeinek teljesülése esetén és a biztosításfelügyeleti hatóság jóváhagyásával a Szolvencia II mutató kiigazítás (kockázatmentes hozamgörbénél alkalmazott illeszkedési korrekció) alkalmazásával is számítható.

Ha a gazdálkodó nem alkalmazza az IFRS 17 standard 22. bekezdésében megállapított követelményt, azt az IAS 1 A pénzügyi kimutatások prezentálása standarddal összhangban a kiegészítő megjegyzésekben jelentős számviteli politikaként közzé kell tennie, és további tájékoztatást kell adnia arról, hogy mely portfóliók esetében alkalmazza a mentességet.

A Bizottságnak 2027. december 31-ig felül kell vizsgálnia a generációk közötti kölcsönösségen alapuló és cash flow-egyeztetett szerződések éves csoportosítási követelmény alóli mentességét, figyelembe véve az IASB által az IFRS 17 standard bevezetését követően elvégzendő felülvizsgálatot is.

***

Szerezd meg könyvelői kreditpontjaid a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tantermi, élő online vagy e-learning videó keretében. A Penta 16 kreditpontos továbbképzéséhez 50% kedvezménnyel tekintheted meg az IFRS szakterületű e-learning videót! >> Könyvelői kreditpontos továbbképzések!

Érdekel az IFRS-ek világa, de még nem rendelkezel végzettséggel? A jövőre hatósági képzéssé alakuló IFRS képzés várhatóan utolsó csoportja indul 2023. november 11-én, 100% távoktatásban. Ne maradj le! >> Jelentkezem az IFRS mérlegképes könyvelő képzésre!  

Munkába járás vármegye- vagy országbérlettel – Kopányiné Mészáros Edda

2023. május 1-től lehet utazni vármegye vagy országbérlettel korlátozás nélkül vármegyén, illetve a teljes országon belül a MÁV, a GYSEV, a Volánbusz helyközi, illetve közigazgatási határon kívül a BKK járataival. Kérdésként merülhet fel, hogy a munkába járással kapcsolatban fizetendő költségtérítés esetén ezekkel a bérletekkel hogyan lehet elszámolni.

2023. március 24-től módosult a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § (1b) bekezdése a következők szerint.

A munkáltató az (1) bekezdés a)-d) pontjában foglaltak figyelembevételével a következő menetjegyek és bérletek árának a (2) és (3) bekezdésben foglalt mértékét megtéríti a munkavállaló számára:

a) bármely menetjegy vagy bérlet, amelyről a feltüntetett viszonylat alapján megállapítható, hogy alkalmas napi munkába járásra és hazautazásra,
b) helyközi országbérlet, helyközi vármegyebérlet, valamint egyéb olyan, az országosnál kisebb területi érvényességű bérlet, amely meghatározott területen érvényes, továbbá alkalmas és szükséges a napi munkába járásra és hazautazásra történő felhasználásra.

A szabály vizsgálatakor a hétköznapi értelmezését kell figyelembe venni, azaz az a menetjegy és bérlet számolható el, amellyel a napi munkába járás megoldható. Amennyiben a munkavállaló munkába járás során busszal és vonattal is utazik, akkor mindkét járatra váltott havi bérlettel, vagy vármegye-, országbérlettel is el lehet az utazást számolni.

Ezzel szemben a MÁV START kártya továbbiakban sem számolható el, mert az kedvezményes vagy országon belül korlátlan utazásra jogosít. Az országos méretű lefedettséggel rendelkező bérlet juttatására csak országbérlet esetén van lehetőség, miután azt a Rendelet külön nevesíti.

Az idén bevezetett rendelkezések alapján a helyközi utazáshoz használható vármegye- és országbérlet májusi bevezetésével változtak a munkába járás költségtérítésének szabályai. 

Függetlenül attól, hogy a vármegyebérlet és az országbérlet nem csak a munkahely és a lakó-, illetve tartózkodási hely közötti utazásra használható, a Rendelet értelmében a munkába járás költségtérítése során elfogadható.

Ugyanakkor számos kérdés merült fel, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja törvény) 25. § (2) bekezdése szerinti „adómentességet” ezek az újfajta bérletek hogyan befolyásolhatják, a munkáltatók ezeket a bérleteket mikor, milyen feltételekkel fogadhatják el. Ezekkel a kérdésekkel és válaszokkal ismerkedhetünk meg a következőkben.

1. Kell-e a munkáltatónak vizsgálni, hogy a munkába járás útvonalára érvényes vonat-, buszbérlet vagy a vármegyebérlet a kedvezőbb áru? 

Sem a Rendelet, sem pedig az Szja törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely előírná, hogy az adott utazásra szóló jegyet, bérletet vagy a területre érvényes vármegyebérletet, illetve ezek közül a kedvezőbb árut kell figyelembe vennie. 

Nem kifogásolható például, ha a munkáltató a drágább megoldást téríti. Például, ha a munkába járás útvonalára érvényes vonat-, vagy buszbérlet olcsóbb, mint a vármegyebérlet, akkor lehetőség van arra, hogy a munkáltató, a vármegyebérlet árát téríti meg a munkába járáshoz úgy, hogy ez nem keletkeztet adófizetési kötelezettséget. Az Szja törvény 25. § (2) bekezdése alapján a vármegyebérlet árának akár 100 százalékban történő megtérítése ilyenkor adómentes.

Fontos megjegyezni, hogy a munkáltatónak ezeket a döntéseit mindenképpen célszerű a munkába járásról szóló szabályzatában rögzíteni!

2. A napi munkába járás és hazautazás térítése történhet-e együttesen, országbérlet juttatásával?

A Rendelet szerint a munkáltató meghatározott feltételek fennállása esetén két eltérő jogcímen köteles a munkavállaló részére munkába járás címén utazási költségtérítést fizetni: elsősorban a napi munkába járáshoz, másodsorban a hazautazáshoz. A két jogcím térítése fő szabály szerint elkülönül egymástól, de bizonyos esetekben mégis összevonhatók. 

Ha a munkavállaló napi munkába járásra és hazautazásra is kap költségtérítést, és ezek az utazások legalább két vármegyét érintenek, akkor a munkába járás megoldható országbérlettel adómentesen.

Például a munkavállaló minden nap Kistarcsáról, a tartózkodási helyéről utazik a budapesti munkahelyére. Hétvégén hazautazik Miskolcra az állandó lakóhelyére. Ebben az esetben a munkáltató ezekhez az utazásokhoz használt országbérlet árát adómentesen térítheti meg.

3. Mikor térítheti adómentesen országbérlet árát a munkáltató a munkába járás térítésekor?

Amennyiben a napi munkába járás, illetve a hazautazás legalább két vármegyét érint, akkor a munkáltató a két, vagy több vármegyebérlet helyett az országbérlet árát is térítheti. 

Tekintettel arra, hogy az országbérlet ára megegyezik két vármegyebérlet árával, így ez a megoldás gazdaságosabb pénzügyileg és kedvezőbb adminisztráció szempontjából is.

4. A munkáltató a munkavállalójának hétvégi hazautazásra fizet térítést. Amennyiben az utazás két vármegyét érint, akkor a munkáltató megtérítheti-e a hazautazást országbérlet juttatásával?

A Rendelet értelmében lehetőség van országbérlet juttatására, hiszen a hétvégi hazautazás legalább két vármegyét érint. Ezért nem kifogásolható, hogy a munkáltató az országbérlet árát térítse meg adómentesen. Egy hónapon belüli többszöri hazautazás esetén valószínűleg ez gazdaságosabb is, hiszen az országbérlet ára kevesebb, mint a hazautazásra fizetendő jegyek ár, de az adómentes költségtérítés tekintetében ezt nem kell vizsgálni.

5. Amennyiben a munkavállaló munkába járása egy vármegyét érint, akkor a munkáltató az országbérlet árának felét – azaz egy vármegyebérlet árát – térítheti-e adómentesen?

Ha a munkáltató és a munkavállaló megegyeznek, hogy a munkavállaló országbérlettet vásárol és az árának legfeljebb csak a felét téríti a munkáltató, akkor ebben az esetben ez nem kifogásolható. Azaz a munkáltató ezt a térítést – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – adómentesen fizetheti ki.

6. 2023. júliusától már a helyjegyköteles InterCity vonatokon is lehet országbérlettel utazni, amelyhez szükséges helyjegyet váltani. Kérdéskén merül fel, hogy ebben az esetben megtérítheti-e a munkáltaó a munkába járáshoz használt országbérlet, ára mellett a helyjegy árát is?

A Rendelet szerint a munkáltató nem köteles megtéríteni a munkába járáshoz szükséges helyjegy árát. Azonban az Szja törvény 25. § (2) bekezdése értelmében, ha munkáltató úgy dönt, hogy a helyjegy árát megtéríti a munkavállaló részére, akkor azt adómentesen megteheti.

7. Egy munkavállalónak a napi munkába járáshoz vármegyebérlet kerül megtérítésre. Mivel folyamatos munkarendben dolgozik, a hétvégére eső munkanapok tekintetében a ritka tömegközlekedés miatt személygépkocsijával közlekedik. Kérdésként merült fel, hogy ilyen esetben van-e lehetőség arra, hogy a munkáltató a vármegyebérlet térítése mellett a hétvégi munkanapokra eső gépkocsi használatra tekintettel a kilométerenként 30 forintot is adjon adómentesen.

A kérdések arra vonatkozik, hogy a bérlet árának térítése mellett szükség esetén adható-e kilométerenként a 30 forint költségtérítés.

Az Szja törvény 25. § (2) bekezdése a jövedelem kiszámításánál figyelmen kívül hagyható munkába járással kapcsolatos költségtérítést illetően vagylagos szabályt határoz meg, vagy a jegy bérlet árát, vagy legfeljebb a kilométerenként 30 forint téríthető. Azonban nem kifogásolható, ha a munkáltató egyes napokra az utazási jegy ellenértékét téríti meg, a többi munkában töltött napra pedig legfeljebb kilométerenként 30 forint összegű térítést fizet.

Az Szja törvény vagylagosságából következik az is, hogy ugyanazokra a napokra nem adható adómentesen a kétféle térítés még akkor sem, ha a körülmények egyébként ezt indokolttá tennék. Így tehát a jövedelem kiszámításánál figyelmen kívül hagyható munkába járással kapcsolatos költségtérítésként vagy az utazási jegy, bérlet árát meg nem haladó összeget, vagy pedig a kilométerenként 30 forint térítést lehet kifizetni ugyanarra a munkanapra adómentesen. Értelemszerűen, ha a munkáltató a vármegye- vagy országbérlet árát téríti, akkor nincs lehetőség az adott hónapban más juttatásra adómentesen.

Az Szja törvény nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy melyik térítési mód az elsődleges, így a munkáltató fizethet például egész hónapra kilométerenként 30 forintot, amit a munkavállaló saját döntése alapján használhat fel (például vesz belőle vármegyebérletet és benzint is).

Abban az esetben, ha a munkáltató ugyanarra a munkanapra vonatkozóan kétféle térítést fizet (a bérlet árát és a kilométerenként 30 forint térítést), akkor célszerű megállapodnia a munkavállalóval arról, hogy melyik térítést tekintik adómentesnek és melyiket adókötelesnek.

Az Szja tv. 25. § (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó költségtérítés a magánszemély munkaviszonyból származó jövedelmeként adóköteles.

***

Teljeskörű felkészülés a 2024. adóévre a kétnapos Adóegyetem konferencián! >> Adóegyetem 2024

Szerezze meg könyvelői kreditpontjait a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tantermi, élő online vagy e-learning videók keretében. Válassz helyszínek, előadók és időpontok közül! >> Könyvelői kreditpontos továbbképzések

Hétindító – 49. hét – Suller Kriszta

Kellemes forró, habos kávés hétfő reggelt kívánok! Gőzerővel közelít az év vége, a Mikulás is itt van már a héten, közeledik a Karácsony, de bokros teendőinkről nem feledkezhetünk meg e tekintetben sem. 

Járulékbevallás a jövő héten

Bár december 12-re határidős, már a héten a járulékbevallásoké a főszerep az alábbiak szerint: 

  • 58-as bevallások egyéni vállalkozások körében
  • 08-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT)

Nagyon sok helyen már most felmerülnek a 13. havi fizetések, esetleges jutalmak kérdésköre, így célszerű ott, ahol ez releváns tájékozódni ez ügyben. A mostani bérszámfejtéssel együtt már célszerű lehet ügyfeleinket ismét tájékoztatni a szabadságok állásáról, hogy kinek, mennyi szabadságos napja van még a cégnél, amit lehetőség szerint december 31-ig ki kell adni! Aki ezeket a feladatokat már ellátta, gőzerővel készülhet az áfa bevallások elkészítésére! 

Új minimálbér szabályok már decembertől

A múlt hét folyamán megjelent a minimálbérről és garantált bérminimumról szóló kormányrendelet, melynek értelmében ténnyé vált, hogy 2023. december 1-jével emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. 

Minimálbér havibér alkalmazása esetén: 266.800 Ft

Garantált bérminimum havibér alkalmazása esetén: 326.000 Ft

Egyszerűsített foglalkoztatásra is hat az új minimálbér….

Sajnos ez a tény sok más sarokszám módosulását is eredményezi. Ezek közül kiemelném az egyszerűsített foglalkoztatás napi közterhét, mely 2.700 forintra módosul naponta. A minimálbéres rendelet az egyszerűsített foglalkoztatottak minimális bérét is érinti, így nagyon fontos, hogy azon ügyfeleket, ahol ez rendszeres, megfelelően – még ezen a héten – tájékoztassuk. Mi a saját ügyfeleinknek már a múlt hét folyamán kiküldtük a tájékoztatást. 

A munkás december fontos feladatai

  • áfa státusz-beli váltások, áfa “módszerek” közti választás (pl. pénzforgalmi áfa, MNB-EKB árfolyam választás kérdései stb.),
  • jó időszak ez egy törzsadat kontrollhoz, kinek milyen tevékenysége van, mit is végez,
  • december 20-ig termékdíj előleg megfizetése azoknak, akik erre kötelezettek,
  • adófolyószámla kontroll.

Természetesen a fentieken túl – ügyfélkörünket ismerve – még egyéb kötelezettségek is felmerülhetnek, melyet célszerű idejekorán számba venni.

Új év, új jogszabályok…

2023. november 30-án a Magyar Közlöny 171. számában kihirdetésre került az adócsomag és a globális minimum-adóról szóló törvény. Gyakorlatilag napok alatt kell javaslatokat tennünk ügyfeleinknek, hogy mely megoldási, adózási alternatívák lehetnek jók és gazdaságosak az ő szempontjukból, és meg kell nekik magyaráznunk, hogy nem minden úgy van, ahogy azt az egyes cikkekben vagy híradásokban látták, hallották, olvasták, hiszen nagyon sok tájékoztatás felszínes, nem ismerve a részleteket könnyen többe kerülhet a leves, mint a hús! 

Kötelező továbbképzés könyvelőknek, adótanácsadóknak

December van, ideje ellenőrizni a kreditpontjaidat mindkét tekintetben, és ha kell, még kiegészíteni, pótolni a képzési kötelezettséget!

Kellemes téli napokat, meleg szobát, forró teát és kávét, jó egészséget, valamint haladós napokat kívánok!

***

Teljesítsd a 2023. évi kreditpontjaid most! Választ a 3 képzési forma közül a számodra legfelelőbbet! >>

Aktuális konferenciáink! >> 

Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM