A hét az augusztus 20-i ünnep jegyében telik, az Államalapítás ünnepének köszönhetően talán mi is szusszanhatunk egy picit. Ugyanakkor, ahogy vége ezeknek a napoknak, azonnal munkához kell látnunk, hiszen itt az áfa bevallás, amivel mindig akad munka és az iskolakezdés is már az ajtóban kopogtat! Felkészülés – ÁFA bevallás Ami tehát az augusztus 20-i ünnepi […]

Suller Kriszta
Kriszta a Türr István Szakközépiskola elvégzése után azonnal számviteli szakterületen kezdte meg pályafutását, a Roebel Villamosgépjavító Kft.-nél volt gazdasági vezető, ezzel egyidejűleg egy építőipari cég számviteli-, adózási munkáját is segítette, ahol adminsztrációs-, jogi-, minőségügyi- és humánpolitikai területen egyaránt szerzett szakmai tapasztalatot.
A folyamatos gyakorlati tapasztalat mellett 1998-ban elvégezte a mérlegképes könyvelői tanfolyamot, majd számítástechnikai tanulmányokat folytatott. 2001-ben Budapesten egy könyvelőirodában elhelyezkedve mélyítette tovább szakmai tapasztalatait.
2008 óta önállóan vezeti saját vállalkozását, melyben több cég teljeskörű könyvviteli-, adózási feladatait látja el. Munkája során fontosnak tartja a folyamatos szakmai képzést, ismereteinek bővítését. Kiemelt szakterületként foglalkozik termékdíj ügyintézéssel, illetve civil szervezetek, egyéb szervezetek számviteli- és adózási kérdéseivel.
2012-ben elnyerte az „Év Könyvelője” címet a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és a Könyvelőiroda-vezetők Klubja által meghirdetett szakmai versenyen. 2012-ben termékdíj ügyintézői-, míg 2014-ben egyéb szervezeti mérlegképes szakképesítést is szerzett. 2015 májusa óta adótanácsadói szakképesítéssel rendelkezik.