Jön a téli szünet, kapcsolódj ki!

Adunk pár tippet, mivel lehet eltölteni ezt az időszakot.

A karácsonyt és vele a téli szabadságot a legtöbben úgy várjuk, mint a Messiást. Végre együtt lehet a család, szusszanhatunk egyet az év végi hajtás, rohanás után. Aki csak pár napot tud kivenni, az is leginkább a két ünnep közé szervezi a kikapcsolódást. Adunk pár tippet, mivel lehet eltölteni ezt az időszakot.

Fővárosi Nagycirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz az utóbbi években intenzíven keresi helyét a megújult közönségigénnyel járó, az állatos számokat sokszor elítélő világban. Műsoraikban egyre inkább előtérbe kerülnek az emberi tudást igénylő, a lenyűgöző látványvilággal járó, művészi előadások. Ilyen a január 8-ig látható Dima karácsonya is, amely egy kerettörténetbe ágyazott, egymásba fűzött, látványos produkciók sorozata. A kerettörténet természetesen a karácsonyhoz fűződik, ahogy a műsor címe is utal rá. Kicsinek, nagynak egyaránt felhőtlen szórakozást kínál.

Színház

A hétköznapi forgatagban sokszor kimarad, hogy megnézzünk egy-egy jó darabot valamelyik színházban. Előre kell jegyet foglalni, nem tudom, ráérek-e, készülni kell rá, ki vigyáz majd a gyerekre, találok-e bébiszittert, túl késő kezdődik, álmos leszek másnap – megannyi kifogás, ami közül talán egyik-másik ismerős lehet. A téli szünetben azonban a kultúrára is juthat idő – nem kell korán kelni, nem leszünk álmosak, és egészen biztosan ráér valamelyik rokon is bébiszitterkedni. Vagy választhatunk eleve a gyerekeknek szóló darabot, ami az egész családot érdekelheti.

A teljesség igénye nélkül ajánlunk pár lehetőséget. Az ország egyik legszebb színházában, a Vígszínházban nagy sikerrel játsszák a Pál utcai fiúkat. Ha van a családban kiskamasz, akinek ez úgyis kötelező olvasmány akkor azért, ha nincs, akkor azért, mert nekünk egykor feladták ezt a művet. Így vagy úgy, de mindenkinek mond valamit a könyv, a színdarab pedig sok szempontból hűen követi az eseményeket, miközben modernebb köntösbe is ágyazza azt. Gyerekekkel megtekinthetjük még az Óz, a csodák csodája című darabot, de vehetünk még jegyet Caramel ünnepi koncertjére is.

Ha szilveszterkor mulatnánk egy jót, akkor a Játékszínben nézzük meg a Kölcsönlakás című darabot, többek között Dobó Kata, Szulák Andrea, Erdélyi Tímea és Lengyel Tamás szereplésével.

Wellness

Ha valamikor, hát a két ünnep között igazán megérdemeljük, hogy elfeküdjünk a jó meleg vízben. Itt aztán nem halljuk meg a mobiltelefon csörgését akkor sem, ha elfelejtettük lenémítani, mielőtt betettük volna az öltözőszekrénybe. Amit mindenképp érdemes kipróbálni, szintén a teljesség igénye nélkül, az egyrészt a demjéni Cascade Barlang- és Élményfürdő, vagy a szintén közelben található Egerszalóki Termálfürdő. Mindkét helyen megtalálja számítását a fiatalabb és az idősebb korosztály is, így kiváló családi program a fürdőzés.

Séta

Igen, igen, a sétát is feltétlenül említenünk kell, mint nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget. Sok családban ugyanis hétköznap mindenki kocsival megy, hogy mielőbb elérje célját, eljusson A-ból B-be. Így viszont nincs idő arra, hogy megcsodáljuk városunk kivilágított, karácsonyi díszbe öltöztetett főterét, a feldíszített karácsonyfával. Pedig egyre több városban különleges programokkal, például fényjátékkal is kedveskednek a szervezők a látogatóknak.

Keressük fel hát az egyik közeli karácsonyi vásárt, sétáljunk, nézelődjünk, együnk egy jó disznótorost, igyunk forralt bort! Különleges hangulata van a kivilágított utcáknak akkor is, amikor az ünnepek alatt minden elcsendesül, érdemes akár 25-én, 26-án is tenni egy nagy sétát, nem is szólva a szilveszteri utcai forgatagról.

Ti mit csináltok az ünnepek alatt? 🙂

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!