Programajánló hétvégére

Hűvösben is tudunk mit csinálni

Ne szegje kedvünket, hogy korábban sötétedik és hűvös van! Ilyenkor is bőven akad jó program, amivel kellemesen tölthetjük a hétvégét.

Aktuális hóhelyzet

2000 méter felett már vastag hóréteg van Ausztriában és Olaszországban is, így ott már megkezdődött az idei síszezon. Például a magyarok által kedvelt Dachsteinbe és Kaprunba és érdemes már kilátogatni. A közeli, és szintén nagyon kedvelt szlovák Donovalyba egyelőre még nem érkezett meg a hó. Az aktuális hóhelyzetről itt érdemes tájékozódni.

Wellness

Aki a télben is a nyarat keresi, annak ajánljuk Magyarország számos wellnessfürdőjének egyikét. Nincs is annál obb, mint amikor a munkával töltött hét után egy egész napot a meleg vízben tölthetünk. Feltöltődhetünk, pihenhetünk, részt vehetünk egy finom masszázson, így kipihenten vághatunk neki az újabb hétnek.

A teljesség igénye nélkül ajánlunk pár kiváló helyet. Eger környékén több nagyszerű lehetőség is van, ilyen például Demjénben a Cascade barlang- és élményfürdő. Gyakran nem, hogy telt házzal működnek, de ünnepnapokon például kígyózó sorok állnak a pénztárak előtt, így érdemes időben odaérni. 1500 négyzetméternyi vízfelületet használhatunk, a folyosókon helyenként szobrok, vízköpők, zubogók teszik tökéletessé az élményt. Középen csúszdák találhatók, így a kalandra vágyók is megtalálják itt a számításukat.

Közel található Magyarország egyik nevezetessége, az egerszalóki sódomb. Az itt felépült gyógy- és wellnessfürdő szintén minden igényt kielégít. 1900 négyzetméter vízfelületen, 17 kül- és beltéri medencében körülbelül 1000 vendég tartózkodhat egyszerre. Többek között többféle szauna, gőzfürdő, aromakabin és thai masszázs is található a szolgáltatások között.

Ha a mesés Távol-Keletre vágyunk, akkor töltsünk el egy hétvégét az egerszalóki Shiraz Hotelben. Található itt többek között Arab-Fürdőház, Perzsa Szauna Birodalom, a programok között megtalálhatók különböző szauna szeánszok, marokkói teakóstolás, sajkóstoló vagy vízipipa szeánsz. Aki hagyományosabb programra vágyik, annak van felnőtt játszószoba csocsóval, biliárddal, X-BOX játékokkal.

Különleges programok

Sokszor már az is különleges programnak számít a mai, felgyorsult világban, ha sikerül a barátokkal beülni egy kávézóba kicsit beszélgetni. Ha ezt különleges környezetben tennénk, akkor látogassunk el a ZOO Caféba, ahol a finom kávék, sütemények és szendvicsek mellett még különböző állatokkal is testközelből ismerkedhetünk. Vannak papagájok, süni, mókus, gekkók, szakállas agámák, cicák, hogy csak néhányat soroljunk fel.

Szintén az egzotikus környezet miatt ajánljuk a 6. kerületben található Dzsungel Éttermet. Szavanna, óceán, dzsungel és Kalóz tematikájú termekben fogyaszthatjuk el ebédünket vagy vacsoránkat. Rengeteg különleges fogás közül választhatunk, de ha gyerekekkel mennénk, akkor ők kedvükre válogathatnak a hagyományos, gyerekek által kedvelt ételek közül, a rántott sajt, a sajtos-tejfölös tészta vagy például a rántott csirkemell is megtalálható az étlapon, hogy a kicsik is jóllakjanak.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM