A nemzetközi vizeken történő „adókalózkodás” hatalmas károkat tud okozni az állami költségvetéseknek, különösen az ÁFA területén. Sok esetben azonban nem kizárólag az adózói magatartás tehető felelőssé emiatt, hanem a szabályok gyakorlati életképtelensége vagy éppen betarthatatlansága is okolható emiatt.

Napjainkban az információs társadalom elterjedésével az elektronikus szolgáltatásokat is próbálták új mederbe terelni, azonban ez csak az Unión belüli szolgáltatások esetén valósul(ha)t meg ténylegesen.

Jövő évi Google-adó ide vagy oda, az már most is jól látható, hogy a harmadik országos elektronikus szolgáltatók ellen nincs hatékony orvosság. Nem tudjuk kötelezni őket arra, hogy bejelentkezzenek az adó hatálya alá az Unióban, és a fogyasztás helye szerint számítsák fel és fizessék meg az ÁFÁ-t. Másik oldalról ezen szolgáltatók sincsenek könnyű helyzetben: egyfelől ismerniük kellene az Uniós szabályokat, másfelől meg kellene tudniuk állapítani, hogy a végfogyasztó melyik tagállamban található.

Az ideális megoldás az adózási utópia, vagyis egy egységes „világadórendszer” lenne, de láthatjuk, még az EU tagállamai sem tudtak az adózási kérdésekben egyezségre jutni. Míg Magyarországon 27%, Luxemburgban pedig 15% az ÁFA kulcsa (a társasági adóban fellelhető különbségeket ne is említsük). Vannak olyan multinacionális cégek, melyek a Bahamákon, esetleg egy bonyolultabb tulajdonosi szerkezetben, úgynevezett ír-holland duplaszendvicsben optimalizálják az adóbevételeiket, de papírjuk van az anyaországuk adóhatóságától, hogy ez teljesen szabályos. Lehet, hogy azok az államok, melyek így elesnek az adóbevételeiktől, nem örülnek ennek, de nem sokat tehetnek. A nemzetközi adóverseny nemcsak néhány trópusi szigetország és a nyugati államok között folyik, hanem a nyugati országok között is, sőt globálissá vált.

Az elektronikus szolgáltatásokhoz hasonló jelenség az Unión belüli ún. távolsági értékesítések esetén is megfigyelhető. Az adózók jelentős része nem figyel oda a bejelentkezési küszöbre csak akkor, ha az számára kedvezőbb ÁFA kulcsot jelent. Az adóügyi illetőségük szerinti ország adóhatóságától sem kell igazán tartaniuk, hogy kikényszerítik a bejelentkezést a másik tagállamba, hiszen inkább a saját költségvetésüket gazdagítják a másik tagállambeli végfogyasztónak felszámított ÁFA összegével. Mindez pedig a legtöbb esetben fel sem tűnik a végfogyasztó államának az adóhatóságának, hiszen a gyakorlatban elég nehéz rálátniuk a feléjük irányuló távolsági értékesítés volumenére.

A 42-es vámeljárás, azaz az adómentes termékimport, sem tekinthető sikertörténetnek az adóelkerülés visszaszorítása szempontjából. Jóllehet Magyarországon az ide vonatkozó ÁFA előírások – különösen az adóbiztosíték területén – szigorúak, mégis fontos kiemelni, hogy a legtöbb Uniós országban ez a fajta garancia csupán „hitbizományi” alapon működik.

Jelentős probléma tehát, hogy a vámkezelés időpontjában számos tagállam vámhatósága nem tudja ellenőrizni az adómentesség feltételeinek teljesülését és nem alkalmaz adóbiztosítékot sem. Az anomáliát továbbra sem egyenlítette ki az sem, hogy az összesítő nyilatkozatokat évekkel ezelőtt kiterjesztették erre a terültre is.

Amennyiben eljössz a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete és partner szakmai szervezeteinek közös szervezésében 2016. június 2-3-án megrendezésre kerülő Adózás Európában – X. Nemzetközi Adókonferenciájára, akkor a fentieken túl további érdekes ÁFA-szabályozásbeli hiányosságokkal és megoldási javaslatokkal találkozhatsz az adóraktárakhoz, továbbá a közösségi adószám kiadásával kapcsolatos eltérő tagállami szokásokhoz kapcsolódóan is.

* * *

Nézd meg a gazdag programot, jelentkezz még ma, ne maradj le a május 13-i koránkelő kedvezményről! >> Adózás Európában