Botanikus kertek, amiket látni kell

Kiránduljunk!

botanikus kertek

Tavasszal sokan szeretnek a természetben kirándulni. Érdemes ilyenkor meglátogatni egy-egy botanikus kertet, arborétumot is, ahol védett, érintetlen környezetben csodálhatjuk meg a szebbnél szebb növényeket.

Füvészkert

Budapesten mindenképp keressük fel legalább egy évben egyszer a Füvészkertet. Ez volt Magyarország első botanikus kertje, 1847 óta található jelenlegi helyén. Híres egyrészt arról, hogy a Pál utcai fiúk című könyvben és filmben a pálmaházban bújtak el Nemecsekék. Másrészt az országban első és sokáig egyetlen Victoria-ház is itt található. 150 évnél is idősebb páfrányfenyők vannak itt, gyönyörű az orchidea- és a kaktuszgyűjteményük. Rendszeresen tartanak itt különböző programokat, például kora tavasszal is, a japán cseresznyefák virágzásakor.

Alcsútdoboz

Körülbelül 40 hektár területen terül el, így időbe telik bejárni. Gyönyörű fenyők találhatók itt. Itt található a legnagyobb hóvirágmező, 2 hektár területen több fajta is nyílik tél végén. Másik érdekes program, a szentjánosbogár-rajzás, júniusban. Minden évben vezetett túrákat tartanak itt, megismerkedhetünk a park történetével éppúgy, mint a szentjánosbogarak életével. Legalább egyszer vegyünk részt mindkét programon!

Szarvas

Itt található hazánk legnagyobb élőfa gyűjteménye. Többek között százéves mocsári ciprusokat és mamutfenyőket találhatunk itt. Mellette található a Mini Magyarország, ami szintén nagyszerű látnivaló, de a közelben található állatpark is, így kisgyerekekkel kiváló egész napos szórakozást nyújt ez a környék.

Vácrátót

A Veresegyház közelében található arborétumban 13 ezer növényfajt találhatunk, ami Európában is egyedülálló. Mesterséges vízesés, műrom, vízimalom, kialakított tavak, vagyis gyönyörű környezet várja az ide látogatókat. Ősszel különösen szép, hangulatos hely, akkor mindenképpen érdemes ellátogatni ide.

Zirc

Az angolkert stílusú park 1951 óta természetvédelmi terület. Ez Magyarország legmagasabban fekvő arborétuma. Többek között 400 évesre becsült kocsányos tölgy is van itt.

Kámon

Az arborétum a fenyőnemesítés egyik kutatóbázisa, és az oktatásban is jelentős a szerepe. Családosoknak kimondottan ajánlott ide látogatni, mert nagy hangsúlyt fektetnek a fenntartók a játékos ismeretterjesztésre.

Jeli arborétum

1922-ben kezdték kialakítani, területe több mint 100 hektár. Legfőbb látványossága a rododendron-gyűjteménye.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen
Statisztika
Marketing ELFOGADOM