A munkáltatói juttatások évek óta nagyjából változatlan szabályokkal működtek. Az őszi adócsomag benyújtásakor sem számítottunk jelentősebb változásra, aztán egymás után…
Tudnivalók az Szja bevallásról – Kopányiné Mészáros Edda
Az Szja bevallás benyújtásának és az adókötelezettség teljesítésének módjai
Lassan elérkezik a magánszemélyeket érintő személyi jövedelemadó bevallás benyújtásának határideje, így aki még nem tett eleget a bevallási kötelezettségének és 2023-ban keletkezett adóköteles jövedelme, annak itt az idő, hogy foglalkozzon vele. A következőkben megismerkedhetünk az Szja bevallás legfontosabb tudnivalóival.
Általános tudnivalók
A magánszemélyeknek az adóbevallási kötelezettségüket adóévenként kell teljesíteniük.
Nem kell bevallást benyújtania a magánszemélynek, ha az adóévben egyáltalán nem szerzett bevételt, vagy kizárólag olyan bevételt szerzett, amit az Szja törvény mentesít a bevallási kötelezettség alól (Szja törvény 11. § (3) bekezdésében felsorolt bevételek).
Így például nem kell a bevallásban szerepeltetni az adómentes jövedelmeket, a béren kívüli és az egyes meghatározott juttatásokat (például SZÉP kártya támogatást, csekély értékű ajándékot), az ingatlanértékesítésből származó bevételt, hogyha abból nem keletkezett jövedelem, stb.
A bevallási kötelezettséget a tárgyévet követő év május 20-ig kell teljesíteni. Ha május 20-a nem munkanapra esik, akkor a következő munkanap a bevallási határidő, így 2024-ben pünkösd hétfő miatt a bevallás benyújtásának határideje május 21-e.
Ez a jogvesztő dátum vonatkozik az 1+1%-os nyilatkozat benyújtására is. A május 21-e után beadott nyilatkozatot a NAV már nem fogadja el.
Az adó befizetése
Fő szabály szerint május 21-ig kell a fizetendő adót is megfizetni. De természetesen a bevallásban továbbra is van lehetőség a kamatmentes részletfizetés kérésére.
Amennyiben a magánszemély személyi jövedelemadó és szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettsége együttesen az 500 000 forintot nem haladja meg, akkor a bevallásban nyilatkozhat a fizetendő közteher legfeljebb tizenkét hónapon keresztül egyenlő részletekben történő megfizetéséről a bevallás 81. sorában.
Az első részletet 2024. május 21-ig kell megfizetni.
Ha a magánszemélynek a bevallásában befizetési kötelezettsége keletkezik, akkor a befizetést a következők szerint teheti meg:
- az eSZJA portálon bankkártyás fizetéssel,
- lakossági folyószámláról átutalással, ekkor a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adószámot vagy adóazonosító jelet. (NAV Személyi jövedelemadó magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számla: 10032000-06056353),
- a NAV ügyfélszolgálatain POS-terminálon keresztüli bankkártyás befizetéssel,
- elektronikus hozzáféréssel az eBEV portálon, a NAV Ügyfélportálon (ÜPO), az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) történő VPOS-fizetéssel,
- készpénz-átutalási megbízással, azaz csekken, ami a CSEKK formanyomtatványon, bármelyik NAV ügyfélszolgálaton, kirendeltségen, illetve telefonon a NAV Infóvonalán keresztül a 1819-es telefonszámon igényelhető.
A bevallás benyújtása
A bevallással kapcsolatos minden iratot a bevallás elévülési idejéig, azaz a benyújtási határidőt követő 5. év végéig meg kell őrizni. A 2023. évi bevalláshoz kapcsolódó dokumentumokat és bevallást 2029. december 31-éig kell megőrizni.
Az adóbevallás benyújtható az adóbevallási tervezet alapján, vagy a hagyományos 23SZJA bevallás kitöltésével és benyújtásával.
Kérelem a vonatkozó adatok kiadására
Amennyiben a magánszemély nem tudja a munkáltatótól, kifizetőtől a 2023. adóévben megszerzett adóköteles jövedelmét tartalmazó igazolást megszerezni, akkor lehetősége van kérnie a NAV-tól az adatbázisában szereplő, a munkáltató, kifizető által bevallott adatszolgáltatások alapján rá vonatkozó adatok kiadását.
Az adatok kiadásához a magánszemély aláírásával hitelesített papír alapú kérelmet kell előterjesztenie a lakóhelye szerint illetékes NAV adó- és vámigazgatóságának címezve.
A kérelmében meg kell adni pontosan, hogy mely munkáltató által, milyen időszakra vonatkozóan benyújtott ’08M számú havi adó- és járulékbevallás mely adatairól kér tájékoztatást.
Adóbevallási tervezet
A NAV a 2023. adóévre is elkészítette és március 15-től elérhetővé tette a magánszemélyek adóbevallási tervezetét.
Az adóbevallási tervezetet a NAV a nyilvántartásában szereplő munkáltatói, kifizetői bevallások, adatszolgáltatások alapján készíti el. Ez azt jelenti, hogy amiről nem érkezett adat, az nem szerepel a tervezetben. Így nincs benne a magánszemély által az adóévben befizetett adóelőleg összege, mivel bevallási adatok hiányában ez az összeg nem köthető jövedelemhez.
A tervezet tartalmazza a magánszemély által az adóévben megszerzett,
- az Szja törvény hatálya alá tartozó jövedelmet és annak adóját,
- az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmet és annak adóját,
- az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerinti jogviszonyból származó, az Szja törvény szerinti mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet,
- a szociális hozzájárulási adóról szóló törvény szerint szociális hozzájárulási adó (szocho) alapját képező jövedelmet és annak szocho-ját.
A bevallási tervezet elérhető
- KAÜ-azonosítással (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány, arcképes azonosítás, telefonos azonosító),
- akik nem rendelkeznek KAÜ azonosítóval, annak postai úton kiküldi a NAV, ha 2024. március 18-ig azt a magánszemély kérte,
- a NAV ügyfélszolgálatain.
Amennyiben a magánszemély megtekintette és egyetért az adóbevallási tervezet tartalmával, akkor azt, ha van elektronikus hozzáférése, elfogadhatja, így a tervezet a személyi jövedelemadó bevallásává válik.
A tervezet 2024. május 21-gyel akkor is a magánszemély bevallásává válik, ha azt nem fogadja el, de csak akkor, ha nem nyújtott be 23SZJA bevallást. Amennyiben az említett határidőig a magánszemély beküldte a 23SZJA bevallást, akkor az lesz az érvényes bevallása.
Amennyiben a magánszemély május 21-e után kívánja az adóbevallást benyújtani és készült részére adóbevallási tervezet, akkor neki már van érvényes bevallása, amit csak önellenőrzéssel tud módosítani.
A külföldi illetőségű magánszemély 2024. április 30-ig nyilatkozhatott arról, hogy őt külföldi illetőségére tekintettel 2023. adóévében Magyarországon adókötelezettség nem terhelte. Ebben az esetben, ha készült részére adóbevallási tervezet, az nem válik bevallássá.
Nem válik a tervezet bevallássá 2024. május 21-ével, ha a magánszemély
- egyéni vállalkozó, kivéve, ha a teljes adóévben katás vállalkozó volt, vagy szüneteltette a tevékenységét,
- mezőgazdasági őstermelő,
- áfa fizetésre kötelezett magánszemély.
Ezen magánszemélyeknek önállóan kell bevallást benyújtaniuk, amit megtehetnek a 23SZJA bevallás benyújtásával, vagy a bevallási tervezet kiegészítés, módosítás utáni beküldésével.
Abban az esetben, ha az említett magánszemélyek nem küldenek be bevallást, akkor május 21-e után nincs érvényes bevallásuk.
A bevallási tervezet elérhetősége
KAÜ azonosító esetén
A tervezet legkönnyebben a NAV honlapján érhető el. Itt a korábbi évek bevallásai is elérhetők, amik alapján lehetőség van önellenőrzés benyújtására.
Az „eSZJA” felirat kiválasztását követően a „Belépés”-re kattintva a rendszer átnavigál a KAÜ azonosító felületre. Bejelentkezés után lehetősége nyílik a bevallási tervezet megtekintésére, módosítására, benyújtására és az adó 1+1 százalékos nyilatkozat megtételére.
Miután a NAV attól függetlenül készít bevallási tervezetet, hogy a magánszemélynek van-e, vagy nincs KAÜ elérhetősége, ezért, ha a magánszemély például március 28-án létesít ügyfélkapus elérhetőséget, akkor a regisztrációt követően elérheti a bevallási tervezetét is.
Kiskorú gyermek adóbevallási tervezetét az online felületen kizárólag a törvényes képviselője ismerheti meg, hagyhatja jóvá.
A tervezet jóváhagyásához szükséges, hogy a törvényes képviselő elektronikus ügyintézési jogosultságot szerezzen. Ehhez az UJEGYKE nyomtatványt kell kitölteni és beküldeni a NAV-hoz.
KAÜ azonosító hiányában
A NAV a bevallási tervezetet 2024. április 30-ig postai úton, tértivevényes küldeményként küldte meg a magánszemélyek részére.
Abban az esetben, ha a magánszemély egyetért a bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor az 1+1%-os nyilatkozat megtételén kívül nincs teendője, nem kell azt aláírnia, sem visszaküldenie.
Az adóbevallási tervezet mellé a NAV küldött egy tájékoztató levelet, valamint bizonyos esetekben az „Adóbevallási tervezetet kiegészítő nyilatkozat a 2023. adóévre” elnevezésű 23SZJAK nyomtatványt.
Amennyiben az adóbevallási tervezet ellentmondásos adatot, hibát nem tartalmaz, azt nem kell módosítani, akkor a 23SZJAK nyomtatvány visszaküldésével a magánszemély azt kiegészítheti. Abban az esetben, ha a nyilatkozatot a magánszemély visszaküldi, az abban szereplő adatok figyelembevételével az adóbevallási tervezete véglegessé válik.
A 23SZJAK nyilatkozatot mindig alá kell írni, különben érvénytelen. Ha a magánszemély helyett törvényes képviselője, meghatalmazottja jár el, a nyilatkozatot neki kell aláírnia.
A kitöltött és aláírt nyilatkozatot postai úton kell megküldeni 2024. május 21-ig.
Magánszemély által elkészített bevallás (23SZJA)
Nincs akadálya annak, hogy a magánszemély a 2023-es adóévről saját maga készítse el a bevallását. A magánszemélynek 23SZJA bevallást célszerű benyújtani, ha
- az adóévben csak olyan bevételt szerzett, amelyet nem kifizetőtől szerzett,
- csak olyan adóköteles bevételt szerzett, amelyről a kifizető nem küld adatot a NAV-nak,
- az adóbevallási tervezetet kiegészíteni vagy módosítani kívánja, de ügyfélkapuval nem rendelkezik, vagy azt nem kívánja igénybe venni,
- ragaszkodik a régi bevallási formához és ezért ezt tölti ki.
Ebben az esetben már a 23SZJA nyomtatványt kell kitölteni és eljuttatni az adóhatósághoz. A nyomtatvány elérhető
- a webes kitöltő felületen ide kattintva, ahol a magánszemély elektronikus hozzáférés nélkül is használhatja a nyomtatványkitöltő programot, vagy
- az Általános Nyomtatványkitöltő Programban (ÁNYK) ide kattintva.
A nyomtatvány beküldhető ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy benyújtható papír alapon postai úton, személyesen az ügyfélszolgálatokon. A papír alapú nyomtatvány csak akkor válik érvényessé, ha azt a magánszemély, vagy törvényes képviselője, meghatalmazottja aláírja.
Abban az esetben, ha a magánszemélynek van adóbevallási tervezete, de a 23SZJA bevallást szeretné benyújtani (mert például nincs ügyfélkapuja, de ingatlan értékesítésből származó jövedelmet szeretne bevallani), akkor a bevallás elkészítésekor segítségére lehetnek a tervezetben szereplő adatok.
***
5percAdó ajánló:
Teljesítsd 2024. évi kreditpontjaid most! Válaszd a 3 képzési forma közül a számodra legmegfelelőbbet!
Legyél naprakész a PENTA UNIÓ konferenciáinak segítségével!
- 2024. június 03. – USA egyezmény gyakorlati tapasztalatok – SZJA és TB>>
- 2024. június 17. – Értékpapírok számvitele és adózása (SZJA)>>
- 2024. június 19. – Közösségen belüli és export-import ügyletek – a nemzetközi áfa jelene és jövője>>
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás