Legvonzóbb nyaralási célok

Te melyiket választanád?

Görögország és Horvátország továbbra is nagyon népszerű. Emellett azonban ismét sokan foglalnak utat a korábban terrortámadások miatt került afrikai országokba, Egyiptomba és Tunéziába is.

Ha nyaralás, akkor sokunknak a tengerpart jut az eszébe. Az előfoglalások alapján továbbra is a legnépszerűbb úticélok között van Horvátország, Görögország, Olaszország, Spanyolország. Emellett egyre többen utaznak Bulgáriába is, valamint valamennyire nőtt az érdeklődés Törökország iránt.

A távolabbi úti célok közül jelenleg az izraeli körút vezet az idei előfoglalások alapján – derül ki a Pénzcentrum cikkéből. Sokan személyi kölcsönből utaznak, hiszen egy-egy nyaralás több százezer forintos költséget jelent, főleg, ha családdal megyünk.

Hogyan válasszunk úticélt?

Az egyik legfontosabb szempont, hogy hányan utazunk, hiszen ezáltal megsokszorozódnak a költségek. Például egy négytagú családnak jobban megéri saját autóval utazni, mint repülőre ülni.

Szempont lehet az is, hogy például számos görög szigeten kevés a nagyobb apartman, ami megfelelő méretű egy család számára. Gyakoribbak a kis, kétágyas, vagy egy pótággyal bővíthető szobák. Ezek mérete azonban meglehetősen kicsi, épp, hogy csak az éjszakai alváshoz megfelelő. Így például kisebb gyerekkel, aki délután még aludna, míg a többiek esetleg kártyáznának, alkalmatlan.

Kisebb gyerekekkel inkább tengerparti úticélt válasszunk, hiszen őket nem igazán köti le a városnézés. Tíz éves kor felett viszont már szervezhetünk városnéző túrákat is. Egy-egy nap azonban itt is érdemes „gyerekbarát” programot választani, mint például a helyi állatkert megtekintése vagy a fürdőzés. A gyerekek még nem tudnak több napon keresztül egész nap csak gyalogolni és szép épületeket nézegetni.

Az utazás időtartalma is mérvadó lehet a választásnál. A kisgyerekek nem szeretnek órákat egyhelyben, a kocsiban ülve tölteni. Így velük például érdemes valamelyik szomszédos országba utazni, például Horvátországba, ahol az autópálya melletti benzinkutaknál is vannak mini játszóterek, ahol kicsit mozoghatnak a gyerekek, amíg a szülők kávéznak egyet.

Törökországban például a hosszabb reptéri átvizsgálásra kell felkészülni. Sok gyerek nem jól viseli a két-három órás téblábolást, várakozást, cserébe viszont magasabb kategóriájú szállodában, vagy hosszabb időt eltöltve nyaralhatunk.

Töltsük tartalmasan az időt!

A nyaralók életkorától, érdeklődésétől függően igyekezzünk a programot is összeállítani. Például egy héten át a tengerparti heverészést is meg lehet unni. A görög szigeteken a változatos táj, a különböző, fürdésre alkalmas öblök miatt érdemes autót vagy quadot bérelni, és bejárni a környéket. Rodoszon például a lepkék völgye kihagyhatatlan, míg Krétán a knosszoszi palota felejthetetlen.

Horvátországban számos tengerparti városnak gyönyörű, hangulatos az óvárosa, nem is beszélve a kivilágított kikötőkben sorakozó jachtok esti látványáról. Így ott míg napközben fürdőzéssel tölthetjük az időt, este érdemes egy nagy sétát tenni, akár megvacsorázni egy tengerparti étteremben.

Ha Olaszországot néztük ki úticélnak, akkor választanunk kell, hogy inkább a tengerpartot részesítjük-e előnyben vagy a városnézést. Előbbi esetben Bibione környékén számos, egymáshoz hasonló tengerparti üdülőváros található homokos stranddal. Ha azonban várost néznénk, akkor ajánlatos Bolognában leszállni a repülőgépről, majd bérelt autóval felfedezni Firenzét, Rómát, Pizát, Nápolyt és Pompeit. Felszállni a repülőre hazafelé Nápolyban érdemes.

Ha egy helyen ötvöznénk a kétféle programot, akkor pedig irány Barcelona, ahol a gyönyörű, számos kulturális programot kínáló város tengerparttal is rendelkezik, így helyben adott minden egy tökéletes nyaraláshoz. Nem véletlen, hogy ide a legdrágább elutazni az előbb említett helyek közül.

Te hova utazol az idén és milyen szempontok szerint választasz úticélt? Írd meg nekünk!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!