A legjobb karácsonyi vásárok

Mutatjuk a legjobbakat!

Valószínűleg már mindenki tudja, kinek milyen ajándékokat vesz idén. Lehet, hogy a nagyja már meg is van, de az is előfordulhat, hogy épp az utolsó pillanatra marad a beszerzőkörút. Akár ötletekért, akár konkrét ajándékokért, valami apróságért, vagy csak úgy, a karácsonyi hangulat kedvéért érdemes megfordulni egy-egy karácsony forgatagban, vásáron. Mutatjuk a legjobbakat!

Bécs

Szomszédainknál a legnagyobb karácsonyi vásárt a Városháza előtti téren találhatjuk. Ez elsősorban a családoknak szól, a gyerekeket többek között Jézuska-expressz, jászolkiállítás várja, míg a szülők 144 stand portékái közül válogathatnak. Emellett azonban közel 20 kisebb adventi vásár is nyílt Bécsben, így összesen 873 stand várja idén a látogatókat, vásárlókat. Vannak köztük hagyományos vásárok és modernek is, van, ahol árnyjátékkal szórakoztatják a közönséget, máshol DJ adja a zenét. Lehet curlingezni vagy távirányítós autókat irányítani a jégpályán, mindenki találhat magának valami jó szórakozást, ráadásul akár gyalogosan végigjárhatunk több helyszínt is.

Győr

A Széchenyi tér idén is ünnepi fénybe burkolózik. Van hatalmas karácsonyfa, rénszarvasszán, ünnepi fényjáték, a Téli Fesztivál keretében pedig számos érdekes program várja azokat, akik a forralt bor, a sült gesztenye és a bódésoron kívül egy kis kultúrára is vágynak.

Siófok

A Balatonra nem csak nyáron érdemes utazni. Kézművesek, kereskedők számtalan portékája, forró csoki, gasztronómiai finomságok mellett a belvárosban jégpálya is várja a családokat. Kézműves foglalkozásokra, koncertekre, mesejátékokra, a régi karácsonyi hagyományok felelevenítésére is sor kerül egészen december 24-ig.

Budapest

A fővárosban több helyszínen is rendeznek karácsonyi vásárt. A legnagyobb hagyománya a Vörösmarty téri vásárnak van. Igaz, hogy meglehetősen drága itt minden, de a fővárosiak számára mégiscsak ez jelenti a leginkább a karácsonyi vásárt. Forralt bor, tea, töki pompos, disznótoros, valamit úgyis kell fogyasztani, miközben megnézzük a hatalmas karácsonyfát, és válogatunk a szebbnél szebb portékák közül: a mézeskalácsok, fajátékok, kézműves szappanok minden évben tömegeket csábítanak ide. Nem is beszélve a karácsonyi mesejátékokról, amikkel alkalmanként a családokat szórakoztatják.

A Bazilikánál korcsolyapályát is találunk, és minden este gyönyörködhetünk a székesegyházra vetített fényjátékban. Emellett kézműves foglalkozásokat és koncerteket is tartanak itt amellett, hogy számos bódé kínálatát tekinthetjük meg. Itt is elsősorban kézműves termékeket vásárolhatunk.

Nagy hagyománya van még a Városháza előtti téren tartott karácsonyi vásárnak is, rengetegen látogatják meg az itteni bódékat. Valószínűleg idén sem lesz másképp, magyarok és külföldiek egyaránt szívesen nézelődnek itt. Emellett Budapesten is még számos helyen, szinte minden nagyobb téren találkozhatunk standokkal, így mehetünk a Liszt Ferenc térre éppúgy, mint a Blaha Lujza térre vagy a Nyugati térre is.

Eger

Az ország keleti felében lakók sem maradnak adventi vásár nélkül. Az Eger főterére vezető utcák mind ünnepi kivilágítást kaptak. A Dobó István téren a szokásos karácsonyi bódék mellett különböző programokra is sor kerül a színpadon. A háttérben kivilágított vár különleges hangulatot kölcsönöz a karácsonyi vásárnak.

Ti hova látogattok el a legszívesebben? 🙂

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!