Irodában a gyerek

Mivel kösse le magát?

gyerek

Sok családnak okoz problémát a nyári gyerekfelügyelet. A táborok drágák, a nagyszülők nem érnek rá. Ilyenkor segítséget jelent, ha egy-egy napra magunkkal tudjuk vinni a kicsit a munkahelyünkre. De mégis mivel kösse le magát, hogy ne zavarjon senkit és mi is tudjunk mellette dolgozni?

Egy-egy napra megoldást jelenthet, ha magunkkal visszük a gyermekünket a munkahelyünkre. Annak érdekében, hogy ezt máskor is engedélyezze a főnökünk, érdemes előre megbeszélni a kicsivel, milyen szabályok érvényesek az irodában. Először is, nem szabad senkit sem zavarni, főleg, ha ügyféllel beszél vagy telefonál. Másrészt anyut vagy aput sem lehet percenként ugráltatni valamiért, mert akkor ők sem tudnak dolgozni.

Ha az irodának van kertje vagy van egy külön tárgyaló, amit aznap nem használ senki, akkor jó megoldás, ha egyszerre két kolléga is beviszi a gyerekét. Ha 2-3 kicsi van bent, könnyebben eljátszanak egymással, a felnőttek pedig váltva tudják rajtuk tartani a szemüket. Persze, ilyenkor a nevetgélés, kiabálás is hangosabb lesz, ezért jó, ha van kert vagy tárgyaló, ahova el tudnak vonulni.

Mindenképp vigyünk be többféle játékot. Sajnos a társasok ilyenkor nem jók, ha nincs ott másik gyerek, válasszunk olyan logikai játékot vagy úti játékot, amivel magában is el tud játszani a kicsi. Ilyen például a Magic Forest mágneses labirintusjáték, a Rush Hour, a Chocolate Fix vagy a Quadrillion, de manapság már roskadoznak a játékboltok polcai az egyszemélyes játékoktól. Ezek azért is jók, mert többféle szintű feladványok vannak a kezdőtől a profiig.

Ha már tud olvasni, egy jó könyvvel is le tudja magát kötni ideig óráig. Kicsiknek vigyünk be színezőket is. A nagyobbaknak ilyenkor nyugodtan megengedhetjük, hogy kicsit gép elé üljenek vagy mobiltelefonozzanak. Nézhet videókat, hallgathat zenét, játszhat online játékokat. Egy dologra figyeljünk oda, hogy mindenképpen használjon fejhallgatót, és alkalmanként ellenőrizzük, mit néz vagy mivel játszik. Ha épp több gyerek tartózkodik az irodában, bízzuk meg őket azzal, hogy nap végére készítsenek egy mozit a kollégáknak. Találják ki a történetet, osszák ki a szerepeket, forgassák le a filmet mobiltelefonnal. Biztos, hogy ezzel órákra feladatot adunk nekik.

Alkalmanként bevonhatjuk az irodai munkába is a gyerekeket, főleg a nagyobbakat. Iratrendezéshez, számlák dossziéba rakásához, fénymásoláshoz is kérhetünk tőlük segítséget. Ha még némi zsebpénzt is felajánlunk cserébe, biztos, hogy szívesen segítenek és jól el fogják végezni a munkát.

Ha van irodakutyánk, azt is nyugodtan rá lehet bízni a gyerekekre, biztos, hogy szívesen játszanak, sétálnak vele, 8-9 éves kortól már nyugodtan leengedhetjük őket, hogy egy tömbkört menjenek a kutyával vagy a kertben játsszanak együtt.

Nálatok bemehetnek a gyerekek az irodába? Hogyan töltitek a napot?

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM