Hitek és tévhitek a NAV 1%-kal kapcsolatban

Segítünk ezek elolasztásában!

1%

Sok civil szervezet életében – legyen szó egyesületről, vagy akár alapítványról – jelentős szerepet játszik a NAV 1% igénylése és fogadása, és tapasztalatom szerint elég sok tévhit él ezen a területen, melyet igyekszem most legalább részben eloszlatni!

A civil szervezetek éltében az alapító okirat, az alapszabály az egyik legfontosabb dokumentum. Ez szabályozza a működésüket, hogy mit csinálhatnak és mit nem, és ez tartalmazza azokat az előírásokat is, melyek ahhoz szükségesek, hogy egy-egy civil szervezet 1% fogadó szervezetté váljon.

Az alapító okiratnak, alapszabálynak kötelezően tartalmaznia kell, hogy:

  • a szervezet közvetlen politikai tevékenységet nem folytat,
  • eredményét nem osztja fel,
  • gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak támogató jelleggel, alapcélját nem veszélyeztetve végezhet,
  • közhasznú tevékenységet folytat (a közfeladatra vonatkozó jogszabályi helyet, helyeket továbbra is szerepeltetni kell az alapító okiratban, alapszabályban).

Az egyik legnagyobb tévhit az 1%-al kapcsolatosan, hogy a szervezetnek közhasznú jogállással kell rendelkeznie, bár ez koránt sincs így. A közhasznúság kapcsán csak egyetlen dolognak, egyetlen előírásnak kell megfelelni: közhasznú tevékenységet a regisztrációt megelőzően, majd azt követően is folyamatosan végeznie kell! Közhasznú tevékenységet pedig minden civil szervezet végezhet, jogállástól függetlenül. Arra azonban figyeljünk oda, hogy akkor ez kellően dokumentált legyen, és pl. a beszámolóban is megjelenjenek az erre vonatkozó adatok. A közhasznú jogállás tehát nem egyenlő a közhasznú státusszal, annál is inkább nem, hogy közhasznú jogállás (is) csak közhasznú tevékenység folytatása mellett kérelmezhető (két év folyamatos működés után).

Azon szervezetek, akik már évek óta regisztrált szervezetek az 1% os fogadó szervezetek között, nem kell, hogy évről évre megújítsák ezen regisztrációjukat, de a törvényekben leírt paramétereknek meg kell felelniük folyamatosan! Fontos tudni, hogy ezeknek az előírásoknak alapító okirati, alapszabályi, és működési szinteken is meg kell felelni, hiszen ha bármelyik sérül, az 1% keretében kiutalt összegek visszafizetési kötelmét is megalapozhatja!

Új fogadó szervezetek esetében tehát az egyik pillér az alapító okirat, alapszabály, melyet egy regisztrációs eljárás kell, hogy kövessen, az alábbiak szerint:

  • regisztrációs eljárás akkor indítható, ha a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt két évvel korábban a szervezetet a bíróság nyilvántartásba vette;
  • belföldi székhelye van.

Amennyiben a fenti paramétereknek az alapítvány, egyesület megfelel, akkor az EGYREG (jelenleg 21EGYREG) nyomtatványon kezdeményezheti a regisztrációját a NAV által vezetett nyilvántartásba, névjegyzékbe, mely az 1% fogadására jogosult civil szervezeteket tartalmazza. Viszont, ha változik valami, adott esetben a vezetőség felelőssége a névjegyzékből való törlés kérése is (ide tartozik az is, ha egy civil szervezet a végelszámolás, vagy egyéb módon a megszűnés mezejére lép)! De legyünk figyelemmel arra is, hogy több olyan eset is lehetséges, amikor egy-egy civil szervezet nem felel meg az 1% fogadási kritériumainak.

A regisztrációt egyszer kell elvégezni, minden év szeptember 30-ig van erre lehetősége az újként regisztrálni kívánó civil szervezeteknek. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a határidő jogvesztő hatályú! A regisztrációs nyomtatványhoz (EGYREG) mellékelni kell a hatályos alapító okiratot, alapszabályt PDF csatolmányként. Mivel jogvesztő határidővel van dolgunk, a regisztrációt akkor is érdemes kezdeményezni, ha az adott szervezet épp alapító okirat, alapszabály módosítás alatt áll! Az adóhatóság a hosszú évek tapasztalata alapján rendkívül rugalmasan áll a regisztrációkhoz, igyekeznek mindenben a szervezetek segítségére lenni, nem ritka a többszöri telefonos megkeresés sem! Cikkem írásakor még nem adták ki a 21EGYREG nyomtatványt, de az újként regisztrálók számára szerintem hamarosan elérhető lesz.

A korábban már regisztrált szervezetek figyelmét szeretném felhívni arra, hogy bár a regisztrációt ismételni nem szükséges, az EGYREG nyomtatvány adattartalmát érintő változásokat az általános változásbejelentési metódus mentén az aktuális EGYREG nyomtatványon be kell jelenteni!

A fogadó szervezetek figyelmét fel kívánom hívni arra, hogy ez egy elszámolással érintett támogatás, melynek elszámolása az érintett évhez tartozó KOZ nyomtatványon történik. Az 1%-os támogatásra a működés és a számvitel során is figyelmet kell fordítani, és erre is igaz, ha ezen támogatás terhére elszámoltuk már az adott tételt, akkor az más támogatási elszámolásba már nem kerülhet bele. Felhívom a figyelmet, hogy a támogatás elszámolás nem könyvelői kompetencia, ennek ellenére rendre az a tapasztalat, hogy a civil szervezetek mintegy elvárják a könyvelőtől az elszámolás elkészítését is. Kisebb tételek esetében ez lehetséges lehet, de nem a normál könyvviteli munka részei, nagyobb volumen esetén pedig – pláne ha több támogatási forrás is rendelkezésre áll – nem tudja a könyvelő egyedül besorolni az elszámolásra kerülő tételeket.

A NAV 1% költségvetési támogatásnak minősül, és felhasználási szabályai az alábbiak szerint alakulnak:

  1. Korlátlanul a cél szerinti közhasznú tevékenység megvalósítására.
  2. Fenntartással, működéssel kapcsolatos költségek finanszírozására, a felhasználás évében max a felhasznált összeg 25%-ig, de max. 25 MFt összegig. Ezen belül reklám és marketing célokra maximum 10%, de max.   10 MFt összeghatárig.

A könyvelés típushibái 1%-os támogatással kapcsolatosan:

  • elmarad a költségek és a támogatás összerendelése (pl. munkaszám);
  • közhasznúsági melléklet nem kerül kitöltésre, holott a közhasznú tevékenységeket ott lehet szerepeltetni;
  • a beszámoló eredménykimutatás részében sem a közhasznú tevékenység bevételei, sem a közhasznú tevékenység ráfordításai soron nem mutatnak ki semmit, erre pedig különösen fontos figyelni, hiszen erre tekintettel egy ellenőrzés akár a korábbi években kiutalt egy százalékos támogatást is visszafizettetheti!

* * *

A fenti cikkben vázolt 1% körüli problémák csak a jéghegy csúcsát alkotják. Véleményem szerint a civil szervezet felelős vezetősége és a könyvelő közös együttműködése során lehet csak megfelelni a szabályoknak. Mindezt hogyan, miként is lehet, hogy kinek mi a feladata, sok fontos dolog mellett arról is szót ejtünk a 2021. szeptember 21-én megrendezésre kerülő civil konferenciámon, melyre mindenkit és minden kérdést szeretettel várok! Jelentkezni itt tudtok, jelenleg még kedvezményesen>> Civil vizeken, avagy hogyan fésüljük össze a számvitelt, adózást a mindennapokkal Tantermi és ÉLŐ Online közvetítés

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!