Évkezdés a munkahelyen

Kezdjünk egy kis összefoglalással...

Mindenkinek nehéz az évkezdés, főleg, ha szabadság után kell ismét fejest ugrani a munkába. Ezért az ügyfelek hálásak lesznek azért, ha év elején összefoglaljuk, milyen fontosabb jogszabályváltozások történtek év végén, és milyen határidőket kell idén beírnunk a naptárunkba.

A legtöbb embernél az év vége a karácsonyi ajándékok utáni rohanással, sütéssel-főzéssel, készülődéssel teltek, így a szakmabelieket kivéve senkit nem érdekelt akkor, milyen törvényt fogadott el az Országgyűlés az adóamnesztiával kapcsolatban vagy, hogy a hivatali átszervezések miatt máshová kell benyújtani a táppénzzel, gyeddel kapcsolatos papírokat.

Itt az év eleje, ezért egy hírlevélben vagy körlevélben szólítsuk meg ügyfeleinket! Köszönjük meg bizalmukat, hogy idén is cégünket, személyünket bízzák meg, és foglaljuk össze, milyen fontos határidőket érdemes beírni a naptárba. Természetesen, ezekről menet közben is küldjünk majd értesítőket, de jó egy levélben látni, mi vár ránk 2017-ben.

Foglaljuk össze a legfontosabb jogszabályi változásokat. Természetesen ne a megfelelő passzusokat másoljuk be a levélbe, mert azt senki nem fogja érteni, hanem értelmezzük a jogszabályi változásokat, módosításokat. Csak azokról számoljunk be, ami ügyfeleink számára releváns, így külön hírlevelet küldjünk például az egyéni vállalkozóknak és a cégeknek. Magyarázzuk el, mennyiben érinti az egyes köröket a változás, mire kell majd odafigyelni.

Hívjuk fel a figyelmet arra, ha például egyes iratokat máshová kell benyújtani, mint eddig. Iránymutatásként másoljuk be a vonatkozó honlap url-jét, ahol utánanézhetünk, pontosan milyen címre kell küldenünk a dokumentumokat.

Adhatunk segítséget a cafeteriával kapcsolatban is, hiszen ebben a témában mind a cégeknek, mind az egyes embereknek számtalan kérdése szokott lenni. Bruttó-nettó, miből, milyen arányban? Foglaljuk össze a legfontosabb jogszabályokat, határidőket, adjunk gyakorlati tanácsokat.

Kínáljuk fel a személyes vagy a telefonos konzultáció lehetőségét, ahol személyre szabottan tudunk egy-egy cég vagy vállalkozó kérdéseivel foglalkozni. Ha híre megy, hogy az ügyfeleink elégedettek szolgáltatásunkkal, mert segítőkészek, naprakészek vagyunk, és érthető mondatokkal kalauzoljuk az embereket a jogszabályok között, akkor könnyebben bővíthetjük ügyfélkörünket, mert ajánlani fognak minket.

Vagyis mind a meglévő ügyfélkapcsolatok ápolása, mind az új ügyfelek megszerzése terén jelentősen profitálhatunk abból, ha most, év elején rászánjuk az időt arra, hogy összeállítunk egy fent részletezett hírlevelet az ügyfeleink számára. Kérjük meg őket, hogy ismerőseiket, családtagjaikat, üzletfeleiket is tájékoztassák a leírt változásokról, küldjék tovább nekik a levelünket, hogy minél több emberhez eljusson.

Végezetül egy fontos dolog: mi magunk is kövessük le a jogszabályi változásokat, a módosult határidőket. Ellenőrizzük naptárunkban, hogy mindenhol az aktuális határidők és összegek szerepeljenek, hogy amikor év közben mennek majd a figyelmeztető e-mailek az ügyfeleknek, azokban minden adat releváns legyen.

Ti hogy kezditek az évet? 🙂

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!