Az elektronikusan nyújtott szolgáltatások bemutatása, adójogi meghatározása IV.

A határon átnyúló e-szolgáltatások HÉA szabályai

Korábbi cikkeinkben az elektronikusan nyújtott szolgáltatásokat elemeztük kereskedelmi jogi, adójogi szempontból, majd e két különböző szempontrendszert egymásra vetítve határoztuk meg azokat a feltételeket, amelyek az adott szolgáltatás elektronikus szolgáltatásként való besorolását, és a vonatkozó általános forgalmi adó szabályozás alkalmazását teszik szükségessé. Mai írásunkban az e-szolgáltatások HÉA szabályait ismertetjük.

Ahogy korábban kiemeltük, ezek az elektronikusan nyújtott tartalomszolgáltatások sosem vehetők igénybe valamilyen hálózathoz való kapcsolódás nélkül. A használó – legyen az fogyasztó vagy az adóalany – fizikailag mindig egy hírközlési szolgáltatón keresztül veszi igénybe a tartalom-szolgáltatásokat.

A hírközlési szolgáltató egyes esetekben belép az értékesítési csatornába is, más esetekben ezen ügyleteken kívül marad.

A kívül maradó hírközlési szolgáltatóra példa lehet egy kiadó, aki a saját honlapján kínálja értékesítésre digitális könyveit, az előadóművész, aki a saját szerzeményeit értékesíti honlapján, vagy egy szoftverfejlesztő cég, aki szoftvereit, digitális alkalmazásait értékesíti honlapján keresztül.

Előfordul, hogy a digitális tartalmakat egy webáruház vagy platform értékesíti, akár nem is közvetlenül a végfelhasználó felé, hanem egy elektronikus szolgáltatásokat tartalomszolgáltatóként értékesítő hírközlési szolgáltató felé, aki ezeket a tartalmakat plusz díjak fejében (emelt díjas sms, hó végi elszámolás) értékesíti a felhasználóknak.

Az így kialakuló értékesítési láncok egész hosszúak, és határokon átnyúlóak is lehetnek. Ilyenkor igen nehézzé tud válni annak megállapítása, hogy az egyes szolgáltatásokat mikor nyújtják a végfelhasználónak és a szolgáltatással kapcsolatban ki felel a héa megfizetéséért.

Adóalanyok közötti szolgáltatásnyújtás során nem a szolgáltatásnyújtó felelős a héát megfizetni az adóhatóságnak, így nem is alapvető fontosságú, hogy ki volt a szolgáltatás nyújtója.

Ha a digitális szolgáltatás igénybevevője adóalany, úgy a szolgáltatás teljesítési helyét az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 37.§ (1) bekezdése alapján kell meghatározni, azaz azt az igénybevevő gazdasági célú letelepedése határozza meg.

Ha pl. egy belföldön letelepedett tartalomszolgáltató egy kizárólag külföldön letelepedett adóalany számára nyújt tartalomszolgáltatást (függetlenül attól, hogy az továbbközvetíti-e vagy sem) akkor a teljesítési hely külföldön lesz. A szolgáltatás után az áfa megfizetésére az igénybevevő adóalany kötelezett, a nyújtó a számlát áfa felszámítása nélkül állítja ki. Az ügylet során az áfát az igénybevevő fogja a saját államában irányadó mértékkel felszámítani.

Nem adóalanyok közötti szolgáltatásnyújtásnál azonban az adófizetés nem telepíthető a nem adóalanyokhoz, így itt természetesen a szolgáltatásnyújtó lesz az adófizetésre kötelezett. A nem adóalanyok számára nyújtott digitális szolgáltatásoknál az okozza a nehézséget, hogy 2015 januárjától az e területen biztosítandó verseny érdekében – az adóalanyokhoz hasonlóan – a célország elvének alkalmazása érvényesül. Ugyanakkor ennek ellenére a héa megfizetésére a szolgáltatás nyújtója köteles.

Ha a belföldön letelepedett szolgáltató e szolgáltatásokat másik tagállamban letelepedett nem adóalany igénybevevő részére nyújtja, úgy ezen szolgáltatások után az áfát abban a tagállamban kell megfizetnie, ahol az igénybevevő letelepedett. (45/A. §65 (1))

E rendelkezés három típusú problémakört generált:

  1. Ki minősül a tartalomszolgáltatás nyújtójának, ha a hírközlési szolgáltató közvetítőként jelenik meg?

A tartalomszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet köteles a héát az adóhatóságnak megfizetni. De ki minősül a tartalomszolgáltatás nyújtójának, ha a nem adóalany együttesen vesz igénybe hírközlési szolgáltatást és tartalomszolgáltatást, azaz a hírközlési szolgáltató közvetítőként jelenik meg?

A hírközlési szolgáltató a tartalomszolgáltató szolgáltatását kétféleképpen adhatja tovább a fogyasztónak. Egyrészt saját nevében, tehát közvetített szolgáltatásként, illetve a tartalomszolgáltató nevében, tehát az ő ügynökeként eljárva.

Ha közvetített szolgáltatásként adja tovább, akkor az Áfa tv. 15. §-a szerint a hírközlési szolgáltató számít a tartalomszolgáltatás nyújtójának is, és őt terheli az adófizetési kötelezettség. Ha viszont csak ügynöke a tartalomszolgáltatónak, akkor a tartalomszolgáltatót terheli (a szolgáltatás közvetlen értékesítőjeként) az adófizetési kötelezettség.

Az ügynöki konstrukció esetén a héa meg nem fizetésének kockázata elég magas, hiszen ekkor az értékesítési láncolatban több ügynök is lehet a tartalomszolgáltató és a végső fogyastó között. A héa megfizetésére csak a tartalomszolgáltató köteles, az ügynökök nem. A láncban résztvevők jelentős része állíthatja, hogy csak ügynök, és a végfelhasználótól sem tudható meg, hogy ki volt a tartalomszolgáltató, hiszen ő a távközlési szolgáltatóval áll kapcsolatban.

Többek között ezen és hasonló esetek rendezésére került kidolgozásra a Héa irányelv (2006/112/EK) végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (282/2011/EU Vhr.) és az azt módosító 1042/2013/EU Vhr. Ez utóbbi végrehajtási rendelet a 282/2011/EU Vhr 9a. cikkébe megdönthető vélelmet illesztett bele arra nézve, hogy az említett esetben a hírközlési szolgáltatást nyújtó adóalany közvetített szolgáltatásként nyújtja az elektronikus szolgáltatást, azaz, ő az adófizetésre kötelezett.

A vélelem megdönthető, de nem könnyen. Ehhez szükséges, hogy a hírközlési szolgáltató kifejezetten a tartalomszolgáltatót jelölje meg az elektronikus szolgáltatás nyújtójaként, és ezt a felek közötti szerződéses dokumentáció is támassza alá.

Ez alatt az értendő, hogy az elektronikus szolgáltatásról kiállított számlán vagy nyugtán fel kell tüntetni az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat és azok nyújtóját. Ha pedig az értékesítési láncolatban több adóalany van, úgy minden egyes adóalany által kiállított bizonylatnak teljesítenie kell ezt a feltételt.

Bizonyos esetkörökben a hírközlési szolgáltató az előbbi feltételek teljesülése esetén sem döntheti meg a vélelmet. Ez a helyzet, ha a hírközlési szolgáltató jogosult arra, hogy jóváhagyja a tartalom-szolgáltatás nyújtását, vagy ha azok tekintetében jogosult díjat az igénybevevő részére felszámítani, vagy ha azokra általános szolgáltatási feltételeket állapított meg.

A vélelem sikeres megdöntése esetén a hírközlési szolgáltató nem válik adófizetésre kötelezetté, ezért a tartamszolgáltató felel.

  1. A különböző EU tagállamokba irányuló szolgáltatásnyújtások adminisztratív terheinek csökkentése

A Vhr-ekben és az Áfa tv.-ben megjelenő szabályozás még azt az állapotot tükrözte, amikor a hírközlési szolgáltatók a digitális tartalmak értékesítésének piacából nagyobb arányban részesedtek, a tartalomszolgáltatók még nem kezdtek el leválni a hírközlési szolgáltatókról és a saját honlapon keresztül értékesítők a piac igen kis részét tették ki.

Ez a helyzet azonban igen gyorsan megváltozott, melyben figyelemmel kellett lenni arra, hogy a saját honlapon keresztül értékesítő kiadók, előadók, szoftvercégek és egyéb felhőalkalmazásokat szolgáltatók, stb. nem kötődnek egyetlen országhoz, és előfordul, hogy szolgáltatásaikra egyszerre számos országból támad igény a fogyasztókban.

E tartalomszolgáltatóknak értelemszerűen akár egyetlen zeneszám, szoftver vagy applikáció letöltést követően is már adófizetési kötelezettsége keletkezne abban az államban, ahol a letöltő magánszemély letelepedett. Az adófizetési kötelezettségből eredően már az első értékesítést követően adózóként bejelentési kötelezettsége is keletkezne, mely érhetetlen adminisztrációs terhet jelentetne.

Belátható volt, hogy ezen indokolatlan adminisztrációs terhek csak arra ösztönöznék a tartalomszolgáltatókat, hogy visszafogják e szolgáltatások EU-n belüli értékesítését, és olyan termékeket tervezzenek, amelyek az EU-n kívüli régiókat célozzák. Ezért 2015. január 1-től bevezették a MOSS rendszert (mini one stop shop – magyarul: mini egyablakos rendszer) a távolról is nyújtható szolgáltatásokra nézve a Közösség területén letelepedett, de a fogyasztás helye szerint nyilvántartásba nem vett adóalanyokra vonatkozóan.

A szűkített egyablakos hozzáadott-érték adó ügyintézés speciális szabályait az az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 10. számú melléklete tartalmazza.

  1. A szolgáltatás igénybevevője illetékességének megállapítása

Végül érdemes még pár szót ejteni arról a problémakörről is, mely ma nem kiemelkedő jelentőségű, de amelyen a technikai fejlődés folytán akár jelentős változások is várhatóak.

Mint már volt szó róla, valamennyi távolról is nyújtható szolgáltatás, így köztük az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások teljesítési helye, az igénybevevő tartózkodási helye. A nem adóalany tartózkodási helye határozza meg tehát, hogy a szolgáltatást nyújtó mely államban köteles az ügylet után adófizetésre. A szolgáltatások jelentős részénél a nem adóalany tartózkodási helye a letelepedésének helyével egyező. A távolról nyújtott szolgáltatásoknál azonban pontosan a távolság okán nincs arra rálátása a szolgáltatásnyújtónak, hogy az igénybevevő az igénybevétel időpontjában hol tartózkodik. Ennek megállapítására azonban a szolgáltatást nyújtó köteles, ezért a jogalkotó néhány vélelmet állított fel az igénybevevő illetőségének beazonosítására.

A hivatkozott Vhr. 3.a cikke tartalmazza ezeket:

  • Ha a szolgáltatás nyújtója a szolgáltatást olyan helyszínen nyújtja, mint például egy telefonfülke, wifi hotspot, internetkávézó, étterem vagy egy szálloda hallja, ahol a szolgáltatás igénybevevőjének az adott helyszínen való fizikai jelenléte szükséges, akkor azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő e helyszínen telepedett le.
  • Közösségen belüli személyszállítást végző hajó vagy repülőgép fedélzetén, illetve vonaton történő szolgáltatásnyújtás esetén azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő a személyszállítás indulási országában telepedett le.
  • Ha a nem adóalany részére a szolgáltatást vezetékes telefonvonalán keresztül nyújtják, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő a vezetékes vonal telepítési helye szerinti országban telepedett le.
  • Ha mobilhálózaton keresztül nyújtják, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő a szolgáltatások igénybevételekor használt SIM-kártya mobil országkódjával (MCC) azonosított országban telepedett le.
  • Ha pedig dekóder vagy hasonló eszköz vagy a megtekintést lehetővé tevő kártya szükséges a szolgáltatás igénybevételéhez, akkor azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő ott telepedett le, ahol a dekóder vagy hasonló eszköz található.

E vélelmek az adóalanyokra és a nem adóalanyokra egyaránt érvényesek – mivel távolról is nyújtható szolgáltatás lévén nem ellenőrizhető, hogy e szolgáltatásokat pontosan ki veszi igénybe – és természetesen megdönthetők. A szolgáltatásnyújtó általában nem érdekelt ezen vélelmek megdöntésében, mivel az a folyamatos működését inkább zavarná, mint segítené, de a megdöntésre a szolgáltatásnyújtó nem is köteles. Jogosult azonban bármelyik adóhatóság is megdönteni ezeket a vélelmeket, de csak azokban az esetekben, amikor feltételezhető, hogy a szolgáltatásnyújtó visszaélést vagy szabálytalanságot követ el.

A megdöntés részletes szabályait a 1042/2013/EU Vhr. 3b. és 3c. alszakaszai tartalmazzák. Lényegük, hogy három olyan, egymásnak nem ellentmondó bizonyíték alapján dönthető meg a vélelem, mely a 3c. alszakaszban taxatíven felsorolásra került. Érdemes megemlíteni, hogy a vonatkozó Héa szabályok 2018-tól feltehetően akképp módosulnak majd, hogy elegendő lesz egyetlen bizonyíték is a vélelem megdöntéséhez.

Kapcsolódóan ehhez a gondolathoz, fontos megjegyezni, hogy az Európai Bizottság javaslatot nyújtott be az elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó héa szabályozás többirányú módosítására 2018. január 1-től, illetve részben 2021. január 1-től kezdődően. E módosítás egyik fő eleme, hogy mindaddig, amíg az igénybevevők államaiba nyújtott digitális szolgáltatások összértéke évente nem éri el a 100.000 € forgalmat, addig lehetőség lesz arra, hogy a szolgáltatásnyújtó kizárólag saját állama adómértékét alkalmazza és kizárólag saját államában adózzon. Mindez nem lenne kötelező, és továbbra is alkalmazhatnák az e-szolgáltatásnyújtók a MOSS rendszert, vagy bejelentkezhetnének a szolgáltatást igénybevevő magánszemélyek országaiba adóalanyként, ha e szolgáltatások 1-2 konkrét EU állam magánszemélyeire koncentráltak.

E módosítások akár jelentős változásokat is eredményezhetnek az e-szolgáltatások piacán, így érdeklődve várjuk, hogy vajon ezzel a tartalommal kerülnek-e utóbb bevezetésre.

* * *

A 2017. június 15-16-án megrendezésre kerülő Adózás Európában – XI. Nemzetközi Adókonferencián, – melynek központi témája a szakmát is egyre nagyobb kihívások elé állító digitalizáció – az adószakértő szemszögéből járom körbe a számviteli/adózási szakembereket érintő adatvédelmi és adatbiztonsági kérdéseket! Szeretnéd bővíteni tudásod, kapcsolataid az adózás területén? Nézd meg a gazdag programot, jelentkezz még ma! » Adózás Európában

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!