Tavaszi dekoráció az irodába

Tegyünk róla, hogy így legyen!

Végre itt a tavasz. Ahogy kisüt a nap, vágyunk a szabadba. Egyrészt utaznánk munka helyett, másrészt viszont sok esetben szívesebben megyünk be az irodába is, ha ott is színeket, vidám dekorációkat látunk magunk körül. Tegyünk róla, hogy így legyen!

Már sokszor olvashattunk arról, hogy a minket körülvevő munkahelyi környezet mennyire meghatározza az ott dolgozók hangulatát. A tavasz elején, amikor a bezártságból mindenki a napfénybe vágyik, ismét előtérbe kerül ez a téma.

Ilyenkor érdemes meleg színekkel körülvenni magunkat. Válasszunk napsárga, zöld, kék vagy piros, élénk színű drapériákat, textileket. Cseréljük le a szőnyegeket, most már kisebb az esélye, hogy minden nap behordjuk a sarat a bordázott talpú csizmákkal, cipőkkel.

A virágos minták, az élénk színek jó kedvre derítenek minket, és a belépő ügyfeleket is. A helyiségek falán is jól mutat egy-egy szép kép, akár színesben, fehér keretben, akár most reneszánszát élik a fekete-fehér fotók, ez esetben mindenképp színes keretbe helyezzük el a képeket.

Érdemes cserepes virágokat is beszerezni, vagy alkalmanként friss vágott virágokat elhelyezni például a tárgyalóban, konyhában, a közösségi tereken. Nincs is annál jobb, mint amikor a „tavasz illatát érezzük”. A jácint, nárcisz, tulipán mind-mind az évszakváltást jelképezik, de már nem kell sokat várni az aranyesőre sem. A zöld érzetét kelti az is, ha pár fűszernövényt balkonládába téve helyezünk a konyhaablakba. Jellegzetes illatuk betölti a teret. Választhatunk mentát, citromfüvet, kakukkfüvet, a kollégák is örülni fognak, ha friss fűszernövény kerül az ebédbe.

Ha nincs megfelelő irodai kiegészítőnk, pár alapdarabot jutányos áron beszerezhetünk a lakberendezési boltokban. Vásárlás előtt érdemes az interneten inspirációt gyűjteni, megtervezni, pontosan milyen kiegészítőkre is van szükségünk.

Ha nem költenénk élő virágra, jól mutat a falra helyezett, nagyméretű hajtogatott papírvirág is, de használhatunk falmatricákat is. Csak a képzeletünk szabhat határt az ötleteknek.

Egy új kanapéhuzat, néhány színes díszpárna, egy szőnyeg, egy váza, egy-egy gondosan választott kiegészítő csodákat tesz egy irodahelyiséggel. Mindenképpen törekedjünk az egységre, például, ha tavaszi szín szerepel a cég logójában, akkor azokkal a színekkel érdemes operálni a dekorációk kiválasztásakor is.

Egy-egy mutatós orchidea is nagyon feldob egy szobát, ráadásul minimális odafigyelés mellett hosszú ideig gyönyörűen virágoznak ezek a növények. Dézsában tarthatunk akár hortenziát is, ami szintén akár őszig ontja virágait.

Bár adná magát, ne gondolkodjunk kimondottan húsvéti dekorációban. Idén későn lesz az ünnep, április közepén, most még furán hatnak mindenhol a tojások és húsvéti nyuszik, Másrészt az ünnep után ugyancsak furcsán hatnak ezek a tematikus dekorációs darabok. Ha azonban megmaradunk az általános tavaszi téma mellett, akár nyárig is letudhatjuk az iroda átrendezését.

Te mivel dobod fel az irodádat? 🙂

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM