Az önkéntes pénztárakba nyújtott munkáltatói támogatás népszerű juttatási forma mind a gondoskodó munkáltatók, mind az öngondoskodó munkavállalók körében. A munkáltatók háromféle módon is támogathatják dolgozóikat az önkéntes pénztárakon keresztül, különböző közterhek mellett.

A tagdíj-hozzájárulás

A legelterjedtebb, amikor a munkáltató a pénztártag munkavállaló tagdíjfizetését vállalja át részben vagy egészben. Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (Öpt.) 12.§ szabályozza, hogy a munkáltatók miként adhatják egységesen, illetve eltérő mértékben a tagdíj-hozzájárulást.

A fizetendő közterhek szempontjából irreleváns, hogy a munkáltató cafeteria rendszerben, vagy anélkül, esetleg amellett nyújtja a támogatást. A főszabály az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról (Szja tv.) 71.§ (3) a)-c) pontja szerint kimondja, hogy a munkáltató havonta a minimálbér 30%-áig támogathatja a munkavállaló tagdíjfizetését az egészség-, és önsegélyező pénztárakba együttesen, illetve a minimálbér 50%-áig az önkéntes nyugdíjpénztár(ak)ba, valamint szintén 50%-ig a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóba.

A fenti szabályból azt látjuk, hogy az egészség- és az önsegélyező pénztárakra együttes korlát vonatkozik. Azaz, ha több egészség- vagy több önsegélyező pénztárba, vagy akár egy egészség- és egy önsegélyező pénztárba utal a munkáltató tagdíj-hozzájárulást, azt együttesen kell kezelnünk a korlát vizsgálatánál. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagságból is lehet több, ezekre is együttesen kell számolni a korlátot, ahogy a foglalkoztatóira is.

A fenti jogszabályhely további rendelkezését is ennek megfelelően kell alkalmaznunk. Az önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulás csak akkor tekinthető béren kívüli juttatásnak, ha az adott hónapra más juttatótól nem részesült ilyen bevételben a munkavállaló.

Ha például a munkavállaló másik munkáltatótól – akár úgy is, hogy az korábban előre utalta a tárgyhavit – bármilyen összegben kap(ott) tagdíj-hozzájárulást, akár egészség-, akár önsegélyező pénztárba az adott hónapra, mi már nem adhatunk neki egyiket sem. Ha mégis megtesszük, az összevonandó jövedelmet keletkeztet. Ezért van adózási szempontból különös jelentősége a törvény által megkövetelt munkavállalói nyilatkozatnak.

A jelen szabályozás alapján az egyedi korlátig, tehát a minimálbér 30 illetve 50%-áig nyújtott önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulás béren kívüli juttatásnak minősül, azaz jelenleg 34,51% a közterhe. Ha a korlát feletti összegben is nyújtjuk, az már egyes meghatározott juttatásként 49,98%-kal adózik, de az egyéb feltételeknek ekkor is teljesülniük kell.

Az Szja törvény 70.§ (4) pontja azonban mindegyik önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulást (ideértve a foglalkoztatóit is) bevonja az éves 200 ezres keretbe. Így természetesen nem tudjuk kihasználni az egyes pénztár típusokra vonatkozó egyedi korlátokat. Nem kell sokat számolnunk, hogy rájöjjünk, a havi 33.300 Ft (30%) és az 55.500 Ft (50%), – még ha a foglalkoztatóival és egyéb béren kívüli juttatással nem is számolunk -, már a harmadik hónapban átlépi a 200 ezres korlátot.

Emiatt mérsékelt a jelentősége a 2017. január 1-től hatályba lépő változásnak, amely már az első forinttól egyes meghatározott juttatásnak minősíti a tagdíj-hozzájárulást.

Alternatív megoldás: a pénztári adomány

A pénztári adomány nyújtásának módját szintén az Öpt. szabályozza (17.§), amely szerint a pénztár alapszabálya is tartalmaz ide kapcsolódó rendelkezést. Ebben rögzítik, hogy a támogató milyen tagsági kör részére kérheti a támogatói adomány jóváírását.

Miért gazdaságos ez a támogatási forma? A munkáltató az érintett pénztárral támogatási megállapodást köt. Ahhoz, hogy költségként elszámolhassa az átutalt támogatást, az önkéntes pénztártól meg kell kapnia a 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról (Tao tv.) 3. melléklet A) 13. szerinti igazolást, melynek birtokában semmilyen adókötelezettsége nincs.

A pénztári adományt a munkáltató a pénztárnak és nem közvetlenül a magánszemélynek nyújtja. A támogató rendelkezése alapján írja jóvá a pénztár a pénztártag számláján az összeget, amit esetleg csökkent a működési alapba kerülő maximum 3%. Az így keletkezett jövedelemről az önkéntes pénztár adja ki az igazolást a magánszemély részére a tárgyévet követő január 31-ig.

Az egyéb jövedelemnek (Szja tv. 28.§ (1) f)) minősülő összeg után a közterheket a magánszemélynek kell bevallani és megfizetni. Az 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról (Eho tv.) 11.§ d) pontja kimondja, hogy az önkéntes pénztár nem minősül kifizetőnek, tehát a 3.§ (1) a) szerinti 27%-ot a magánszemélynek kell befizetni. De hogy pontosan milyen összeg után, ahhoz az Szja törvény ad még némi kedvezményt. A 29.§ alapján ugyanis, ha a magánszemély kötelezett az Eho fizetésére, akkor a bevételnek a 78%-át kell csak jövedelemnek tekinteni. A 46.§ (2) d) szerint pedig év közben adóelőleget sem kell fizetni.

Fontos, hogy a támogatásban részesített magánszemély tisztában legyen vele, hogy neki ezt a közterhet ténylegesen be kell fizetnie. Legalább ilyen fontos, hogy arról is tudjon, hogy ennek az összegnek a jelentős részét vissza is kérheti, igaz, nem a bankszámlájára, hanem a pénztári számlájára. Erre az Szja tv. 44/A§–ban meghatározott „Rendelkezés az adóról” ad lehetőséget, amely szerint a pénztári számlán jóváírt összeg 20%-át vissza lehet kérni. Ez a kedvezmény a saját befizetésű tagdíj-hozzájárulásra is vonatkozik, azonban a munkáltatóira természetesen nem, hiszen az után a kifizető teljesíti az adókötelezettséget.

Az eljárás több pénztár esetén is működhet, a visszakért adó azonban több pénztár esetén sem haladhatja meg az évi 150 ezer forintot, és legfeljebb az összevonandó jövedelemre vonatkozó (kedvezményekkel csökkentett) adó mértékéig terjedhet. Lényeges megjegyezni, hogy az adó kiutalása csak akkor történik meg, ha nincs a magánszemélynek tartozása a NAV felé.

A célzott szolgáltatás

Még kevéssé elterjedt ez a viszonylag új támogatási forma, pedig adózási oldalról szintén kedvező lehetőség. A működésének lényege, hogy a munkáltató külön megállapodást köt a pénztárral egy kiválasztott (pénztári alapszabályban szereplő) szolgáltatás nyújtására. Ebben a szolgáltatásban minden pénztári tag munkavállalóját részesítenie kell.

A munkáltató részéről a célzott szolgáltatásra utalt összeg adománynak minősül, azonban a tagok egyéni számláján nem kerülhet jóváírásra, a pénztár a célzott szolgáltatások fedezetét külön kezeli (Öpt. 12/A§).

A célzott szolgáltatás a tagdíj-hozzájáruláshoz hasonlóan béren kívüli juttatásnak számít, tehát a közterheket a munkáltató fizeti. Különbség van azonban a kedvezményes mértékben. Itt a pénztártag alkalmazottak létszáma és a minimálbér szorzata a felső korlát évente céges szinten. Az ezt meghaladó rész szintén egyes meghatározott juttatásnak számít.

Kérdezhetnénk, hogy mi ebben a ráció, hiszen a felhasználás kötöttebb, mint az egyéni számláé, és az adó sem kevesebb. Azon felül, hogy a munkáltató esetleg számára fontos célt finanszírozhat, az éves 200 ezres korlátnál sem kell figyelembe venni a jelen szabályozás szerint.

2017-ben már nem lesz különbség, a célzott szolgáltatás teljes összege is egyes meghatározott juttatásnak minősül.

* * *

Amennyiben szeretnél velem személyesen is találkozni és érdekel a különböző pénzügyi piaci termékekből származó jövedelmek adózási vonzata, akkor jelentkezz szeptember 9-ig kedvezményesen az SZJA változások 2017. – kiemelten a biztosítások és a befektetésekből származó jövedelmek adózása címmel 2016. szeptember 16-án a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó előadásomra, ahol megvitathatjuk felmerülő kérdéseidet.