Az Európai Unió Tanácsa által 2003-ban hozott 48-as számú irányelv a megtakarításokból származó kamatjövedelmek adóztatásával foglalkozik.

Az irányelv megalkotásának alapvető célja az adó elkerülés minimalizálása volt a kamatból származó jövedelmek tekintetében. Az egyes államok nemzeti adórendszerei eltérőek és ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a szabad tőkemozgás alapelvét kihasználva a kamatjövedelemre alacsonyabb kulcsú adót alkalmazó tagállamba átáramoljon a megtakarítás. A szabad tőkemozgás alapelvének megfelelve, az egyes személyeknek nem kellett a bankszámla megnyitásánál igazolniuk az illetőségüket, így nem a kettős egyezmény szabályai, hanem az adott állam szabályai alapján fizették meg az adót a kamatjövedelmeken.

Mivel a másik államban fizettek adót a kamaton, így az esetek nagy többségében a saját illetőségük szerinti államban már nem vallották be és ennek megfelelően nem fizettek adót, tehát az adott állam nem jutott hozzá az őt megillető adóbevételhez.

Az EU azért, hogy ennek a gyakorlatnak véget vessen, megalkotta a megtakarítási irányelvet. Az irányelv értelmében az egyes tagállamok a náluk kifizetett kamatjövedelmekre kivetett és beszedett adót megosztják a haszonhúzó személy illetősége szerinti állammal, illetve automatikusan megküldik a jövedelem információt a haszonhúzó illetősége szerinti államnak. Ebben az információ csere eljárásban egyes tagállamok még nem vesznek részt (Belgium, Luxemburg és Ausztria), így ők fokozatosan növekvő magasabb forrásadót alkalmaznak, ami jelenleg 35%.

Az irányelv előírja, hogy a haszonhúzó személy illetősége szerinti államnak kell biztosítania a kettős adózás elkerülését. Ezt többféle módon teheti meg. Az egyik lehetőség az az, hogy a levont forrásadót beszámítással veszi figyelembe. Ebben az esetben a nemzeti adó kulcsot meghaladóan levont forrásadót visszafizeti a haszonhúzónak.

A másik lehetőség pedig az, hogy a beszámítási rendszer helyett forrásadó visszatérítést alkalmaz.

A magyar gyakorlat ez utóbbi, azaz a másik tagállamban levont forrásadót a magyar adóhatóság kérelemre visszatéríti a magyar illetőségű haszonhúzó személynek. Első pillanatban furcsának tűnhet, hogy a magyar adóhatóság térít vissza olyan forrásadót, amelyet más tagállam szedett be. Ez azért van így, mert az irányelv bevétel megosztási szabályainak megfelelően a másik tagállamban levont forrásadó 75%-át megkapja az adót beszedő másik tagállamtól.

A 35%-os forrásadó alkalmazása az egyes tagállamokban megélénkítette az irányelv alkalmazását a magyar gyakorlatban. A magas adókulcs elkerülésére sokan megkérték az illetőségigazolást a magyar adóhatóságtól és azt benyújtották a másik tagállamban lévő banknak/brókercégnek/értékpapír-kezelő társaságnak, hogy azok ne az irányelv szerinti százalékkal vonják le az adót.

Az illetőségigazolás benyújtásának időpontjától függően természetesen még előfordult, hogy a másik tagállamban lévő kifizető a magasabb kulccsal vonta le az adót.

Annak érdekében, hogy a magánszemély ezt visszakaphassa, első lépésként az adott évre vonatkozó magyar bevallásában meg kellett jeleníteni a külföldről származó kamatjövedelmet és megfizetni rá a 16%-os adót. Mivel már a másik tagállamban levontak ugyanezen az összegen 35% forrásadót, így ez az eljárás további finanszírozást kívánt meg az adott személytől.

A bevallás benyújtását és az adó megfizetését követően külön kérelem beadásával vált lehetségessé a külföldön levont forrásadó visszaigénylése. A kérelemhez mellékelni kell/kellett a levont adó összegét, jogcímét, a levonás tényét, a megszerzés időpontját bizonyító dokumentumot, hiteles magyar fordítással együtt. Emellett igazolnia kell a saját személyét is.

A megtakarítási irányelvben foglaltakat a magyar állam az Adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 7. számú mellékletében emelte be a magyar jogba. A melléklet 15. pontja tartalmazza azokat az előírásokat, amelyeket a forrásadó visszatérítéséhez teljesíteni kell.

Az adóhatósági gyakorlat végletes eltérést mutat, mert nincs egységes belső útmutatás az ilyen jellegű forrásadó visszatérítési kérelmek kezeléséhez.

Az egyik gyakorlat figyelembe veszi az irányelvet és az Art. szabályait és azoknak megfelelően, ha a bevallásban megjelent a külföldi kamat és a vonatkozó adó összeget a haszonhúzó megfizette, akkor a benyújtott és megfelelően alátámasztott kérelemre visszafizeti a másik tagállam által levont forrásadót.

Egy másik megközelítés szerint az irányelv alapján levont forrásadót attól a tagállamtól kellene visszakérnie a magánszemélynek a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményre hivatkozva, amelyikben azt tőle levonták. Ebben a megközelítésben ott van az ellentmondás, hogy a 35%-os forrásadót nem a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény alapján vonják le, hanem az uniós irányelvnek megfelelően, azaz a visszatérítési eljárásnál is az irányelvet kellene figyelembe venni. Az irányelv pedig a haszonhúzó illetősége szerinti tagállamra utalja vissza a kamatjövedelemnek a forrásadó kivetéséből eredő kettős adóztatásának elkerülését.

Az irányelv tehát nem takarít meg sem adót, sem időt azok számára, akik a szabad tőkéjüket külföldön helyezték el (bár a megalkotói sem rájuk gondoltak első körben, amikor a szabályozást létrehozták), hiszen egy hosszadalmas eljárással néztek/néznek szembe, amelyben a kamatra jutó adót is meg kellett/kell finanszírozniuk.