IFRS 17 – Biztosítási szerződések című standard

Befogadás előtt egy újabb nemzetközi számviteli előírás

Az IASB (International Accunting Standards Board) 2017. május 18-án bocsátotta ki az IFRS 17 Biztosítási szerződések című standardot. Ez hatályon kívül fogja helyezni az ugyanilyen című IFRS 4 standardot, melyet 2004 márciusában átmeneti standardként bocsátottak ki. Az új standard kötelező alkalmazással 2021. január 1-jén lép majd hatályba, de korábbi alkalmazás akkor megengedett, ha a gazdálkodó az IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok és IFRS 15 Vevői szerződésekből származó bevételek standardokat is alkalmazza (ezek kötelező alkalmazásának kezdete egyébként 2018. január 1.) Az IFRS 17 standardot az EU még nem fogadta be.

Mivel Magyarországon a Felügyelet engedélye alapján működő intézmények végezhetnek biztosítási tevékenységet, ez a standard csak a biztosítóként működő gazdálkodókat érinti hazánkban.

A jelenleg még hatályos IFRS 4 standard lehetővé tette a társaságoknak, hogy a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos ügyleteiket, a nemzeti számviteli szabályok szerint számolják el. Ez előnyös lehet a gazdálkodók számára, de hátrány volt abból a szempontból, hogy emiatt az egyébként ugyanolyan tevékenységű gazdálkodók pénzügyi teljesítményei nehezen vagy egyáltalán nem voltak összehasonlíthatók.

Az IFRS 17 standard alkalmazása meg fogja oldani az IFRS 4 szabályozásából adódó összehasonlítási problémákat azzal, hogy a jelenlegi szabályozásból eredő számos számviteli elszámolást az IFRS 17 standard alapján egy egységes értékelési módszer váltja fel. Ebből következően az az IFRS 17 standardra való átállás hatásai országonként különbözőek lesznek.

Az IFRS 17 standard szerint a biztosítási szerződések kötelezettségeit a jövőbeni cash flow-k jelenértéke alapján kell értékelni. Ez jelentős különbség a jelenlegi szabályozáshoz képest.  Többek között emiatt is, az új standardra való áttérés megfelelő előkészítő munkát igényel és valószínűleg jelentős költséggel is jár, elsősorban az IT rendszerek átállítása miatt.

Még egy jelentős változás fogja a közeljövőben érinteni az IFRS-eket alkalmazó biztosítási szektort, amelyről szóló döntés még nem történt meg. A tervek szerint a hatályos IFRS 4 standard alapján bizonyos feltéteknek megfelelő biztosítók 2021-ig (az IFRS 17 standard hatálybalépéséig) önkéntes választás alapján („megengedi, de nem írja elő”) EU döntés alapján átmeneti felmentést kapnak az IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok standard bizonyos szabályainak alkalmazása alól. Ezen terv a biztosítók azon indoka miatt született, hogy ha korábban alkalmazzák az IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok standardot, mint az IFRS 17 standard hatálybalépése, akkor a standardok alapján különböző módon lennének kötelesek értékelni pénzügyi eszközeiket és pénzügyi kötelezettségeiket. A két standard azonos időpontban történő hatálybalépésével viszont ez az értékelés egységes lehet. 

Az IFRS 9 standard alóli átmeneti felmentéssel a biztosító akkor, és csak akkor élhet, ha:

  • korábban nem alkalmazta az IFRS 9 standard egyik változatát sem (a Testület 2009-ben, 2010-ben, 2013-ban és 2014-ben bocsátotta ki az IFRS 9 standard egymást követő változatait), legfeljebb csak az az eredménnyel szemben valós értéken értékeltként (FVTPL) megjelölt pénzügyi kötelezettségek nyereségének és veszteségének bemutatására vonatkozó követelményeket; és
  • tevékenysége a 2016. április 1-jét közvetlenül megelőző éves beszámoló-fordulónapon vagy azt követően biztosítással kapcsolatos, és
  • nem pénzügyi csoport (pénzügyi konglomerátum) tagja.

Az EU által befogadott szerződések történelmében már volt egy hasonló eset, amikor 2004. novemberben az IAS 39 standardot az EU az IASB által kibocsátottól eltérően (nem teljeskörűen) fogadta be.

Fontos, hogy a kibocsátók közzétegyék azt, ha amellett döntenek, hogy még az érvénybe lépés előtt használják a standardokat, amennyiben ez a lehetőség engedélyezett, illetve azt is, ha az előzőek szerint ezt nem teszik meg.

* * *

Amennyiben érdeklődsz a számviteli változások iránt, akkor a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében idén is számítunk részvételedre a mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésén. A hagyományos, kétnapos továbbképzésre itt jelentkezhetsz! >>> Jelentkezem

Ha munkád során már elköteleződtél az IFRS-ek mellett vagy éppen küszöbön az áttérés a nemzetközi szabályok alkalmazására, akkor kérdezz bátran és gondolkodjunk együtt az IFRS Szakemberek Klubjában! Legyél Te is Klubtag! Jelentkezz! >> IFRS Szakemberek Klubja

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!