2026. október 27-én került benyújtásra a Parlament elé – több törvényjavaslat formájában – a jövő évi „adócsomag”. Mai írásunkban a…
Holdingstátusz és cégérték a vagyonadóban – mit változtatott a T/930. számú törvényjavaslat? – Vizer József
A 90%-os teszttől a rejtett tartalékig – mikor és hogyan kell eltérő értékelési szabályt alkalmazni?
A holdingnak minősülő társaságok részesedését más módszerrel kell értékelni, mint egy általános gazdasági társaságot. A különbség jelentős lehet, ezért nem mindegy, hogy egy társaság teljesíti-e a törvényjavaslat holdingvállalkozás fogalmának feltételeit. A parlament elé benyújtott T/930. számú törvényjavaslat ezen a ponton érdemben eltér az október elején társadalmi egyeztetésre bocsátott szövegtől.
A vagyonadó alanyainak meg kell állapítaniuk a tulajdonukban álló adóköteles vagyonelemeknek a tárgyév utolsó napjára vonatkozó számított értékét. A szabályozott piacon nem jegyzett és rendszeresen nem kereskedett társasági részesedések értékét főszabály szerint a törvényjavaslat 1. mellékletében meghatározott módszerrel kell kiszámítani. A holdingvállalkozásokra külön értékelési szabály vonatkozik, ezért ugyanazon saját tőke és eredményadatok mellett eltérő cégérték adódhat attól függően, hogy a társaság holdingnak minősül-e.
Mi változott a holding fogalmában?
Az október 6-i tervezet szerint csak az a gazdasági társaság minősült holdingvállalkozásnak, amelynek utolsó lezárt üzleti évi egyedi beszámolójában a társasági részesedések értéke elérte az összes eszköz értékének 90%-át. Ez a szabály egy klasszikus holdingot is kizárhatott volna a speciális vagyonértékelési körből, ha például jelentős osztalékbevétel vagy egy részesedés értékesítéséből származó vételár pénzeszközként szerepelt a mérlegében.
A Parlament elé benyújtott törvénytervezet már szélesebb eszközkört vesz figyelembe. A 90%-os arányba a társasági részesedések mellett az értékpapírok, egyéb befektetett pénzügyi eszközök, pénzeszközök, saját célra használt ingatlanok és a tulajdonolt gazdasági társaságokkal szembeni követelések is beleszámítanak. Fontos figyelemmel lenni az ingatlanoknál bevezetni tervezett szűkítő szabályra: a 90%-os arányba a törvényjavaslat csak a saját célra használt ingatlanokat sorolja be. A tervezet nem határozza meg külön ezt a fogalmat, ezért különösen a bérbeadási vagy értékesítési céllal tartott ingatlanok helyes számításba vétele okozhat gondot a későbbiekben.
Ettől függetlenül az új holdingvállalkozás-definícióval a korábbi eszközarány probléma nagyrészt megszűnik, így egy leányvállalattól kapott osztalék vagy egy részvénycsomag értékesítéséből származó, év végén még rendelkezésre álló pénzeszközállomány önmagában már nem rontja a 90%-os arányt.
Már nem elegendő a mérlegadatokat figyelembe venni
A jogszabálytervezet alapján a 90%-os mérlegarány önmagában már nem elegendő a holdingszabályok alkalmazásához. Holdingvállalkozásnak az a társaság minősül, amelynek elsődleges célja nem saját termékek előállítása vagy közvetlen szolgáltatások nyújtása, hanem más gazdasági társaságokban részesedések birtoklása és az azokon keresztül történő irányítás, és emellett teljesíti a 90%-os eszközarányt is.
A minősítés ezzel a korábbi számszaki tesztből részben tartalmi vizsgálattá vált. Ez főként azoknál a cégcsoportoknál vethet fel kérdést, ahol a holding a részesedések tartása mellett menedzsment- vagy más szolgáltatásokat is nyújt a leányvállalatoknak. A törvényjavaslat az „elsődleges célhoz” nem rendel külön árbevételi vagy tevékenységi arányt, így amennyiben módosítási javaslat keretében nem kerül pontosításra a definíció, a későbbiekben adóhatósági tájékoztatók, vagy hivatalos jogértelmezések nélkül komoly kihívást jelent majd a helyes értékelési módszer kiválasztása.
Miért számít ennyit a holdingstátusz?
Egy általános, szabályozott piacon nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett társasági részesedés értékében a saját tőke egyharmados, a jövedelemtermelő képességet kifejező hozamérték pedig kétharmados súllyal szerepel:
V = [(ST + 2 × H) / 3] × tulajdoni hányad.
A hozamérték az utolsó három lezárt üzleti év átlagos adózott eredményéből számítható 15%-os tőkésítési rátával.
Holdingvállalkozásnál ezzel szemben nincs külön hozamérték:
V = ST × tulajdoni hányad.
Vegyünk egy egyszerű példát. Egy 100%-ban tulajdonolt társaság saját tőkéje 3 milliárd forint, az utolsó három év átlagos adózott eredménye pedig 90 millió forint. A hozamérték 600 millió forint, így a főszabály szerinti érték – a további korrekcióktól eltekintve – 1,4 milliárd forint. Holdingként ugyanez a társaság 3 milliárd forintos értéken kerülne a számításba.
A különbség fordított irányú is lehet: magas eredményességnél a hozamérték miatt a főszabály szerinti érték meghaladhatja a holdingértéket. A holdingstátusz tehát nem kedvezményt jelent, hanem azt, hogy esetében eltérő vagyonérték számítási módszert kell alkalmazni, amely akár kedvezőtlenebb is lehet, mintha a főszabály szerinti képletet használná.
A saját tőke sem feltétlenül a mérlegben szereplő összeg
Ha a társaság utolsó lezárt beszámolója szerinti saját tőke meghaladja az 500 millió forintot, azt növelni kell a törvényjavaslat szerinti rejtett tartalékkal. A rejtett tartalék azonban nem valamennyi eszköz piaci felértékelését jelenti. Csak a befektetett eszközként kimutatott ingatlanok, társasági részesedések és értékpapírok könyv szerinti és piaci értéke közötti pozitív különbözetet kell figyelembe venni, csökkentve a kapcsolódó halasztott adókötelezettséggel.
Ez holdingoknál különösen jelentős lehet, mert a leányvállalati részesedések akár régi, alacsony bekerülési értéken szerepelhetnek a könyvekben. A részesedés vagyonadó szerint meghatározott számított értéke a rejtett tartalék számításakor piaci értékként is használható.
A saját tőke ugyanakkor csökkenthető az utolsó lezárt üzleti év mérlegfordulónapja után jóváhagyott vagy kifizetett osztalékkal, ha annak összege még szerepel az értékeléshez használt beszámoló saját tőkéjében.
Egyedi beszámoló a minősítéshez, konszolidált beszámoló az értékeléshez
A holdingstátusz 90%-os tesztjét az egyedi beszámoló mérlege alapján kell elvégezni, azonban ha a társaság anyavállalatként konszolidált éves beszámolót is készít, a vagyoni értéket már a konszolidált beszámoló adataiból kell meghatározni. A konszolidált saját tőkét és eredményt csökkenteni kell a kisebbségi, nem ellenőrző tulajdonosokra jutó értékkel. A holdingvállalkozás minősítése és a holdingvállalkozás részesedésének értékelése ezért két teljesen eltérő számadaton is alapulhat.
Kisebbségi részesedésnél további csökkentés alkalmazható
Az 50% alatti közvetlen és közvetett tulajdoni hányadnál a 33%-ot elérő részesedés értéke 25%-kal, a 33%-ot el nem érő részesedésé 30%-kal csökkenthető. A kisebbségi minősítés vizsgálatakor a Ptk. szerinti közeli hozzátartozók tulajdoni hányadait össze kell számítani. Egy 40%-os holdingrészesedésnél tehát – ha a feltételek fennállnak – a korrigált saját tőke 40%-ára jutó érték további 25%-kal csökkenthető.
Mit érdemes megnézni a cégstruktúrában?
A T/930. számú törvényjavaslat a holdingokra vonatkozó korábbi 90%-os szabály egyik legszembetűnőbb problémáját megoldotta, a pénzeszköz és a tulajdonolt társaságokkal szembeni követelés már nem szorítja ki automatikusan a társaságot a holdingvállalkozások köréből. A holdingstátusz vizsgálata ugyanakkor nem lett teljesen egyértelmű. A 90%-os eszközarány mellett már a társaság elsődleges célját is vizsgálni kell, miközben a törvényjavaslat nem definiálja a saját célra használt ingatlan fogalmát. Az 500 millió forintot meghaladó saját tőkénél továbbra is számolni kell a rejtett tartalékokkal, konszolidált beszámolót készítő anyavállalatnál pedig az értékelés már a konszolidált adatokból indul ki
Egy cégcsoportnál ezért nem célszerű a számítást azzal kezdeni, hogy a tulajdonos részesedési arányát megszorozzuk a mérleg szerinti saját tőkével. Előbb azt kell eldönteni, milyen értékelési szabály vonatkozik a társaságra, milyen saját tőkéből kell kiindulni, és alkalmazható-e valamely további korrekció.
Jelen szakmai cikk a T/930. számú törvényjavaslat alapján készült, így a később elfogadásra kerülő és hatályba lépő szabályok a fentiekben leírtaktól eltérhetnek.
***
5percAdó konferenciaajánló:
A vagyonadó tervezett bevezetése számos új kérdést vethet fel a könyvelők, könyvvizsgálók és adótanácsadók számára. Ha szeretnél átfogó képet kapni a vagyonadó tervezett szabályairól és azok gyakorlati következményeiről, tarts velünk a PENTA UNIÓ Zrt. 2026. 11. 17-ei >>Felkészülés a vagyonadóra – Gyakorlati kérdések könyvelők, könyvvizsgálók, adótanácsadók számára című online konferenciáján, ahol Dr. Zsidi Roland és Vizer József segítségével gyakorlati példákon keresztül ismerheted meg a legfontosabb jogi, adózási és vagyonértékelési kérdéseket!
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás