Az üzletpolitikai célú árengedmény alkalmazásának előfeltételei

Árengedmények és marketing akciók minősítésének a problematikái

A vállalkozások különböző módon próbálják eladásaikat ösztönözni. Egyes vállalkozások bizonyos mennyiség után adnak kedvezményeket (például éves forgalomra tekintettel adott árengedmények), míg mások konkrét üzletpolitikai céllal, egyéb feltételekhez kötik a kedvezmény érvényesítését (például termékértékesítéshez kapcsolt extra szolgáltatások, „egyet fizet, kettőt kap” akciók). Ugyanakkor a mennyiség után adott kedvezményekkel szemben az üzletpolitikai célú árengedményeknek jogszabályban előírt feltételei vannak, amelyek megsértése esetén az Adóhatóság akár meg is kérdőjelezheti a kedvezmények általános forgalmi adó szempontból történő érvényesíthetőségét, a fizetendő adó csökkentésének lehetőségét. Jelen cikkünkben az árengedmények minősítésére, és a jogszabályban rögzített feltételekre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Mennyiségi árengedmény, skontó vagy üzletpolitikai célú árengedmény?

Az első lépés annak eldöntése, hogy az adott akció milyen jellegű árengedménynek minősül. Ugyanis az általános forgalmi adóról 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) nagyon egyértelmű a mennyiségi árengedmény és a skontó tekintetében.  Az értékesített mennyiség vagy a korai fizetés ugyanis könnyen igazolható, így nincs szükség további feltételek bizonyítására. Ezzel szemben az üzletpolitikai célú árengedménynél az Áfa törvény garanciákat követel arra vonatkozóan, hogy a vállalkozások ne egyedi elbírálás alapján juttassák az árengedményeket, hanem valóban üzletpolitikai céllal, széles körben elérhetővé tegyék. A jogszabályban rögzített feltételek így garanciát biztosítanak az adóalap védelmére is.

Mindazonáltal egy adott marketingakció során vékony lehet a határvonal, hogy milyen típusú engedményről beszélünk.

Vegyünk például egy haszongépjárműveket értékesítő társaságot, ahol egy haszongépjármű 300 001 forintba kerül. Eltér az adójogi kezelése annak az akciónak, ha bármely vevő bármely 300 000 forint összegű vásárlás felett 20 000 forint kedvezményt kap az adott vásárlása értékéből, és annak az akciónak, ha bármely haszongépjármű vásárlásakor kap a vevő 20 000 forint kedvezményt akár az adott vásárlásából, akár későbbi szerviz-szolgáltatásokból.

Bár a két akció tulajdonképpen ugyanazt a pénzügyi helyzetet teremti a vevő oldaláról, ha a vevő később igénybe veszi a szervizszolgáltatást: az egyik akció egy azonnali mennyiségi árengedmény, míg a másik egy üzletpolitikai célú árengedmény, amely ráadásul nem is azonnal, hanem utólag csökkenti majd a fizetendő adó alapját. A példában említett akciók dokumentálásában, de az alkalmazásuk feltételeiben is vannak eltérések, ráadásul az utóbbinak további feltételeket is teljesítenie kell.

Mik is tulajdonképpen az üzletpolitikai célú árengedmény feltételei?

Az Áfa törvény rendelkezései szerint, üzletpolitikai célú árengedmények esetén az egyik fontos feltétel, hogy az engedmény pénzben kifejezett (adó nélkül számított) összesített összege ne legyen nagyobb, mint az árengedmény igénybevételére jogosító termékértékesítések, vagy szolgáltatásnyújtások pénzben kifejezett értéke. A fenti példában ez a feltétel abban az esetben teljesül, ha nincs olyan haszongépjármű, amelynek értéke ne érné el a 20 000 forintot. Ha minden egyes értékesített haszongépjármű egészen biztosan többe kerül, mint a biztosított kedvezmény, akkor ez a feltétel nem igényel további vizsgálatot. Nem változna a helyzet akkor sem, ha a társaság nem egy pénzösszegben meghatározott kedvezményt adna, hanem mondjuk egy ingyenes kerékcsere lehetőséget. Ekkor természetben adott árengedményről beszélnénk, de ebben az esetben is azt kellene vizsgálni, hogy az ingyenes kerékcsere értéke nem érheti el az eredeti vásárlás értékét. Akár pénzben, akár természetben biztosítjuk a kedvezményt, azt mindenképpen célszerű észben tartanunk, hogy az utólagos adóalap-módosítás feltétele az eredeti számla módosítása, ami mindenképpen többletadminisztrációt jelent.

A második feltétel, hogy az árengedmény minden érintett, független fél számára azonos feltételekkel legyen elérhető. Az akciót nyújtó társaságnak azonban megvan arra a lehetősége, hogy különböző vevői csoportokat képezzen, és ha a kedvezmény feltételei ugyanazok, a vevőcsoportoknak nyújtott kedvezmény összege akár el is térhet. Így tehát lehetősége van a vállalkozásoknak, hogy tovább differenciálják, és ezzel további vásárlásra ösztönözzék a vevőiket, hiszen nem kell minden vevőnek ugyanolyan mértékű és összegű árengedményt adniuk. Ugyanakkor fontos, hogy nem lehet egyedileg mérlegelni a kedvezmény odaítélését.

Végül az utolsó, Áfa törvényben felsorolt feltétel, hogy az árengedménynek megállapodásban rögzítettnek kell lennie. A feltételeket tehát előre rögzíteni kell, ami történhet külön megállapodásban, az akció meghirdetésével, vagy akár az üzletszabályzatban is. Bár az Áfa törvény a független felek tájékoztatásával összefüggésben nem írja elő az írásbeliséget, ahhoz, hogy biztosan érvényesíthető legyen az utólagos adóalap csökkentés, javasolt írásban, előre rögzíteni az akció feltételeit.

A fenti cikkünkben csak érintettük az árengedmények, és marketing akciók minősítésének a problematikáját, illetve csak nagy vonalakban értekeztünk az üzletpolitikai célú árengedmények feltételeiről, de igyekeztünk bemutatni, hogy egy marketing akciót, árengedményes értékesítési struktúrát érdemes már az akció kidolgozásakor, adózási szempontból is átgondolni. Egy marketingakcióval kapcsolatos kisebb módosítás jelentős kellemetlenségektől szabadíthatja meg a vállalkozásokat, mindamellett, hogy egy adózási szempontból átgondolatlan marketingakció nagyfokú adminisztrációs terheket is róhat az alkalmazottakra.

* * *

Amennyiben a Te vállalkozásod is érdekelt különböző vásárlásösztönző megoldásokban és szeretnél gyakorlati példákat bemutatva segítséget kapni arról, hogyan lehet ezek áfa terheit minimalizálni, akkor jelentkezz 2018. február 7-ig kedvezményesen a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében 2018. február 14-én megrendezésre kerülő előadásunkra Árengedmények az ÁFA rendszerében, kapcsolódó számlakorrekciók címmel.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM