A munkáshitel – Sándorné Új Éva

Röviden a munkáshitelről, a kihirdetett jogszabályi rendelkezések alapján

A munkáshitel - Sándorné Új Éva

A munkáshitel nyújtásának feltételeit a munkaügyet érintő rendelkezésekről szóló 2024. évi LVII. törvény, a részletszabályokat pedig a 372/2024. (XI. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban: kormányrendelet) tartalmazza. A hitel célja a fiatal pályakezdő munkavállalók élet- és pályakezdésének segítése.

A jogosultak köre

A munkáshitel igénybevételére jogosultak köre korlátozott. A kormányrendelet életkorra (17–25 év), állampolgárságra, lakcímre, biztosítotti jogviszonyra, büntetlenségre, hiteltartozásmentességre (KHR), bejelentett munkaviszonyra és jövedelemnagyságra vonatkozó előírásokat tartalmaz. További követelmény, hogy a kérelmezőnek nem lehet állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, ötezer forintot meghaladó köztartozása. Az igénylők köréből kizárja továbbá a felsőoktatási intézményben hallgatói, tanulói jogviszonnyal, illetve a felsőoktatási intézményben szerzett oklevéllel rendelkezőket is.

Ugyanazon igénylővel kölcsönszerződés csak egy alkalommal köthető. A Kincstár a hitelintézet megkeresésére megadja az információt, hogy a munkáshitelt igénylő más hitelintézettől igényelt-e már munkáshitelt.

A hitelkérelem benyújtása

A kölcsönkérelmet a hitelintézetnél kell benyújtani. A munkáshitel igénybevételére szóló kérelem magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézethez nyújtható be.

Amennyiben minden elvárt információ a rendelkezésére áll, a hitelintézet a kölcsönkérelmet a benyújtást követő 10 munkanapon belül bírálja el.

A kölcsönszerződés

A kormányrendeletben előírt feltételek és a hitelképesség megléte esetén a hitelintézet az igénylővel megköti a kölcsönszerződést. Megjegyzendő, hogy Kölcsönszerződés csak olyan igénylővel köthető, akit a hitelintézet az általános belső szabályai szerint az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősít.

A kölcsön összege

A kölcsön összege nem haladhatja meg a 4 000 000 forintot. A kölcsön folyósítására a kölcsönszerződés megkötését követően, egy összegben kerül sor. A kölcsön forintalapú, a díj és az ügyleti kamat megfizetése és a tőketartozás törlesztése csak forintban történhet.

A kölcsön futamideje a 10 évet nem haladhatja meg, amelybe nem számít bele az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett törlesztésszüneteltetés időtartama.

A kamatozás

A kölcsönszerződésben meghatározott ügyleti kamat mértéke a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, mint az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság  által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult – a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított – átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt értéke.

Az állampapír-átlaghozamot az ÁKK Zrt. az internetes honlapján minden naptári hónap harmadik munkanapjáig közzéteszi. A közzétett állampapír-átlaghozamot a közzététel naptári hónapját követő hónaptól kell alkalmazni.

Az ügyleti kamat előzőek alapján meghatározott mértékét a kölcsönszerződésben rögzített kamatperiódus fordulónapján kell alkalmazni, azzal, hogy a kölcsön kamata a kamattámogatás időszaka alatt csak 5 évente változhat.

A kamattámogatás

A támogatott személy a kamattámogatás időszakában ügyleti kamatot nem fizet, azt kamattámogatás formájában az állam nevében a Kincstár folyósítja a hitelintézet részére, annak elszámolása alapján. A kamattámogatás havi összege az adott hónapra eső ügyleti kamat összege, de legfeljebb az ügyleti vagy üzleti év kezdetekor fennálló, még esedékessé nem vált tőketartozás után számított kamattámogatás 1/12 része. A kölcsön egyhavi törlesztőrészletet meghaladó előtörlesztése esetén a kamattámogatás a fennálló, még esedékessé nem vált tőketartozás után számított összeg havi időarányos része.

A kamattámogatás megszűnése

A hitelintézet – kamattámogatás megszűnése esetén az ügyleti kamaton kívül – a kölcsönkérelem elbírálásáért és a kölcsön folyósításáért az igénylő felé díjat, költséget vagy egyéb ellenszolgáltatást nem számíthat fel.

Az állami kezességvállalás

A Magyar Állam készfizető kezesként felel a hitelintézettel megkötött kölcsönszerződés alapján folyósított, kamattámogatással nyújtott munkáshitelért. A munkáshitel biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelintézet további biztosíték előírására nem köteles.

A kezesség beváltására az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

A Kincstár szerepe

A munkáshitelhez kapcsolódó szakmai informatikai rendszereket a Kincstár üzemelteti és fejleszti. A hitelintézet a kölcsönkérelem benyújtását, valamint az elbíráláshoz szükséges nyilatkozatok és okiratok bemutatását követően az igénylő adatait haladéktalanul megküldi a Kincstár részére, amely a kölcsönkérelmet benyújtó igénylőkről nyilvántartást vezet.

A kölcsön törlesztése

A kölcsön törlesztését a folyósítás napját követő hónaptól kell megkezdeni. A hitelintézet az előtörlesztésért a támogatott személyek terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.

A törlesztés nemteljesítése esetén a hitelintézet a kölcsön felmondását megelőzően a belső szabályai szerint felszólítja a támogatott személyt a tartozás rendezésére.

A törlesztés szüneteltetése

A támogatott személy a törlesztés szüneteltetésére jogosult:

  • a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzata után, ha a várandósság a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően fennáll, vagy
  • a Kormányrendelet hatálybalépését követően a hitelfelvevő nő által örökbefogadott gyermek után, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönkérelem benyújtását követően válik véglegessé.

A törlesztés szüneteltetésére a támogatott személy a második gyermekre tekintettel is jogosult.

A gyermekvállalási támogatás

A hitelfelvevő nő a kölcsönkérelem benyújtásának időpontját követő második gyermeke megszületése vagy örökbefogadása esetén a fennálló hiteltartozása ötven százalékának megfelelő összegű, harmadik gyermeke megszületése vagy örökbefogadása esetén a fennálló tartozása száz százalékának megfelelő összegű vissza nem térítendő állami támogatásban részesül, ha erre vonatkozó kérelmét benyújtja a hitelintézethez a kormányrendeletben előírt iratok csatolásával.

A gyermekvállalási támogatást a fel nem mondott kölcsönszerződésből eredő tőketartozás és kamatainak csökkentésére kell felhasználni.

***

5percAdó ajánló:

Teljesítsd 2024. évi kreditpontjaid most! Válaszd a 3 képzési forma közül a számodra legmegfelelőbbet!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM