Mire használhatjuk a nyári szabadidőt?

Használjuk ki az időnket!

Nyáron valahogy több szabadidőnk marad. Talán azért, mert hosszabbak a nappalok, vagy mert a kellemes melegben jobban esik kimozdulni, kevesebb a munka, a gyerekek se járnak iskolába. Használjuk ki az időnket!

Először is, a nyár kiválóan alkalmas arra, hogy egy kicsit utolérjük magunkat, rendszerezzünk, újrastrukturáljuk az életünket. Nézzünk körül otthon, válogassuk át a ruháinkat, az évek óta felhalmozódott iratokat, papírokat, tárgyakat. Válogassuk ki, amit kidobunk, amit elajándékoznánk vagy eladnánk. Készítsünk listát azokról a dolgokról, eszközökről, ruhadarabokról, amiket szeretnénk beszerezni, lecserélni, pótolni. Nézzük át a tányérokat, evőeszközöket, poharakat, edényeket is, mert a napi rutin során sokszor fel sem tűnik, hogy mi csorba, mi hiányzik. Most lesz időnk arra, hogy a lakberendezési boltokat is megnézzük, pótoljuk, amit kell vagy egyszerűen csak ihletet gyűjtsünk a lakásunk felújítására, megszépítésére.

Ha otthon végeztünk, rakjunk rendet az irodában is. Dobjuk ki a felesleges papírokat, szerezzünk be pár új növényt, ollót, tűzőgépet, színes dossziét vagy amire épp szükség van.

Természetesen fordítsunk időt a kikapcsolódásra is, így a munkát igyekezzünk úgy összesűríteni, hogy utána jusson idő egy kis sétára, kirakat nézegetésre, mozira is. Mozogjunk minél többet, ha eddig nem sportoltunk, most elkezdhetünk esténként kocogni, futni, kerékpározni, akár a családdal együtt is. Ha eddig idő hiányában a gyerekre maradt a kutyasétáltatás, most összeköthetjük azt egy közös családi sétával, kirándulással.

Ugyanakkor a több szabadidő arra is jó lehetőséget teremt, hogy szakmailag továbbképezzük magunkat. Olvassunk utána a jogszabályi változásoknak, mi történt, milyen változások várhatóak a jövőben. Gondoljuk át, ez mivel jár majd a mi munkánkra nézve, hogyha bevezetik, felkészülten tájékoztathassuk ügyfeleinket. Nézzük meg, mit lehet tudni a konkurenciáról, mik az aktuális trendek, irányvonalak, amik érinthetnek minket is. Találjuk ki, hová fejlődhetne a cégünk, szolgáltatásunk a következő évben, min változtathatnánk, hogyan szerezhetnénk ősztől új ügyfeleket. Ha bevezetnénk egy új szoftvert, tartalmi naptárat, hírlevelet, annak előkészítésére is kiváló a nyár.

Találjuk ki újra önmagunkat! Biztosan van, amin szeretnénk változtatni. Ez lehet egy új frizura, a ruhatár megújítása, új receptek felkutatása éppúgy, mint a szakmai változtatások előkészítése. Ha saját céget szeretnénk, de még nem mertünk belevágni, most itt az idő átgondolni, mik legyenek a következő lépések.

Keressünk új hobbit, vagy hódoljunk a réginek, amit eddig idő hiányában hanyagoltunk. Kertészkedjünk, hozzuk rendbe a teraszt vagy szépítsük meg az erkélyt néhány balkonládával.

Segítsünk a családtagoknak is az újratervezésben. Ha a gyermekünk elfáradt az iskolában, nyáron átbeszélhetjük, mit szeretne a következő tanévben csinálni. Keressünk egy neki való edzést, érdeklődjünk a környéken található sportolási, edzési lehetőségek felől. Ősszel minden hirtelen zúdul a család nyakára, így a kapkodásban sokszor nincs idő ezekre a dolgokra.

Ha kicsit külső szemmel próbáljuk nézni a családunkat, önmagunkat, a munkánkat, biztosan megtaláljuk a fejlődési, irányváltási lehetőségeket annak érdekében, hogy egy nagy nyári pihenés után újult erővel vessük bele magunkat ősztől a munkába.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!