A számvitelről szóló törvény 164. § (1) bekezdése értelmében a könyvviteli zárlat során, az üzleti év végén el kell végezni a folyamatos könyvelést teljessé tevő helyesbítő, egyeztető, összesítő könyvelési munkákat. Ennek lényeges pontja a követelések értékelése.

Ha egy „nyitott” követelést minősíteni kell, először két szempontot kell megvizsgálni

• kell-e értékvesztést elszámolni a követelésre, vagy
• a követelés nem minősül-e behajthatatlan követelésnek és ezáltal le kell-e írni az üzleti év hitelezési veszteségeként?

Értékvesztést a Számviteli törvény alapján a következő esetben kell elszámolni:

A számvitelről szóló törvény 55. § (1) bekezdése előírja, hogy „A vevő, az adós minősítése alapján az üzleti év mérlegfordulónapján fennálló és a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg nem rendezett követelésnél (ideértve a hitelintézetekkel, pénzügyi vállalkozásokkal szembeni követeléseket, a kölcsönként, az előlegként adott összegeket, továbbá a bevételek aktív időbeli elhatárolása között lévő követelésjellegű tételeket is) értékvesztést kell elszámolni – a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján – a követelés könyv szerinti értéke és a követelés várhatóan megtérülő összege közötti – veszteségjellegű – különbözet összegében, ha ez a különbözet tartósnak mutatkozik és jelentős összegű.”

A fentiek alapján tehát, ha nem várható, hogy a követelés 100%-a be fog folyni (és a követelés nem minősül behajthatatlannak – lásd később), akkor a várhatóan nem befolyó összegben értékvesztést kell elszámolni. Az értékvesztés nem jelenti a követelés könyvekből történő kivezetését (leírását). Technikailag (a könyvelésben) úgy valósul meg, hogy az értékvesztést elszámoljuk egyéb ráfordításként (tehát csökkenti az eredményt, lásd Sztv. 81. § (4) a. pont), illetve ugyanekkora összeget könyvelünk a nyilvántartott értékvesztés (eszköz)számla követel oldalára, tehát a könyvekből nem „tűnik el”, de mivel az elszámolt értékvesztés ellentétes előjelű, csökkenti a vevők mérlegértékét az elszámolt értékvesztés összegével. Erre azért van szükség, hogy a mérlegben kimutatott vevőkövetelés összege mindig a „valóságot”, a várhatóan ténylegesen befolyó követelések összegét mutassa. Ezért is szokták ezt a könyvvizsgálók kiemelten ellenőrizni.

A Számviteli törvény 55. § (2) bekezdése az alábbi lehetőséget biztosítja: „A vevőnként, az adósonként kisösszegű követelések könyvvitelben elkülönített csoportjára – a vevők, az adósok együttes minősítése alapján – az értékvesztés összege ezen követelések nyilvántartásba vételi értékének százalékában is meghatározható, egy összegben elszámolható, elkülönítetten kimutatható.”

A fenti lehetőség alapján szokta a vállalkozások többsége a vevőkövetelések értékvesztését az esedékességtől eltelt napoktól függően, százalékos arányban meghatározni (példaként):

Azt, hogy adott cég milyen időintervallumokat alkalmaz és azokhoz milyen %-ot rendel, a számviteli politikában kell rögzíteni. Azt is a cég számviteli politikája rögzíti, hogy mit minősít kis összegű követelésnek, amelyekre a fenti, általános elszámolás alkalmazható. A fajlagosan nagy értékű vevőköveteléseket mindig egyedileg kell értékelni! Megjegyzendő továbbá, hogy a Számviteli törvény a vevő, az adós minősítését írja elő, így ha egy vevő esetében fizetésképtelenségről szerzünk tudomást, ezt az információt az adott vevővel szembeni összes követelés értékelésekor figyelembe kell venni.

Amennyiben mégis befolyik, vagy a rendelkezésre álló megbízható információk alapján reális esély mutatkozik arra, hogy befolyik a korábban értékvesztett összeg, akkor az értékvesztést az egyéb bevételekkel szemben vissza kell vezetni. A visszaírás során figyelemmel kell lenni arra, hogy a visszaírással a követelés könyv szerinti értéke nem haladhatja meg a nyilvántartásba vételi (devizakövetelés esetén a 60. § szerinti árfolyamon számított) értékét, illetve értelemszerűen csak legfeljebb a korábban elszámolt értékvesztésnek megfelelő összeg írható vissza.

Látható tehát, hogy az értékvesztés nem végleges „leírás”. Emiatt a társasági adóról szóló törvény nem ismeri el, mint adóalapot csökkentő ráfordítást, így az elszámolt értékvesztés összegével (mint egyéb ráfordítással) csökkentett társasági adóalapot ugyanekkora összeggel vissza kell növelni (Tao tv. 8. § (1) gy. pont). Ennek megfelelően a korábban elszámolt értékvesztés visszaírása pedig csökkenti a társasági adóalapot a visszaírásnak megfelelő összeggel, a visszaírás adóévében (Tao tv. 7. § (1) n. pont).

Az értékvesztés elszámolása előtt azonban meg kell vizsgálni, hogy a követelés nem minősül-e behajthatatlan követelésnek, mivel behajthatatlan követelés a Számviteli törvény 65. § (7) bekezdése értelmében nem mutatható ki a mérlegben. „A részben vagy egészében behajthatatlan követelést legkésőbb a mérlegkészítéskor – a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján – az üzleti év hitelezési veszteségeként – le kell írni.”

A Számviteli törvény 3. § (4) 10. pontja szerint behajthatatlannak minősül az a követelés:

„a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),

b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,

c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,

d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása „igazoltan” nem járt eredménnyel,

f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,

g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült.

A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell.”

Ha egy követelés, vagy annak meghatározott része a fenti feltételek bármelyikének megfelel, akkor „le kell írni”, vagyis ki kell vezetni a könyvekből a követelést, vagy annak érintett részét (ilyen esetben értékvesztést nem szabad elszámolni leírás helyett). A könyvelésben az elszámolása hasonló az értékvesztéshez, mivel itt is egyéb ráfordításként számoljuk el a leírt követelést (Sztv. 81. § (3) b. pont), azonban a vevők közül teljesen kivezetjük a tételt, nem csak ellentétes előjellel tüntetjük fel, mint az értékvesztés esetében.

A társasági adóról szóló törvény a behajthatatlan követelés leírását elismeri, mint adóalapot csökkentő ráfordítást, azonban a társasági adótörvény szerinti behajthatatlan követelés feltételei nem azonosak a Számviteli törvény szerinti behajthatatlan követelés fentebb felsorolt pontjaival

A társasági adótörvény szerint behajthatatlan követelés (4. § 4/a. pont):

„az a követelés, amely megfelel a számvitelről szóló törvény szerinti behajthatatlan követelés fogalmának, valamint azon követelés bekerülési értékének 20 százaléka, amelyet a fizetési határidőt követő 365 napon belül nem egyenlítettek ki, kivéve, ha a követelés elévült vagy bíróság előtt nem érvényesíthető”

A fenti jogszabályhely alapján tehát a társasági adóban ráfordításként nem elismert (vagyis adóalap növelő tételként kezelendő) az a behajthatatlan követelés, amelyet azért írtak le, mert elévült, vagy mert bíróság előtt nem érvényesíthető, ugyanakkor el lehet számolni a legalább egy éve ki nem egyenlített követelések 20%-át behajthatatlan követelésként – a társasági adó által ráfordításként elismert módon – akkor is, ha az nem teljesíti a Számviteli törvényben meghatározott behajthatatlanság feltételeit, de ebben az esetben is áll az a két feltétel, hogy a követelés bíróság előtt érvényesíthető legyen és ne legyen elévült.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az értékvesztést vagy a behajthatatlanság miatti leírást a törvényi feltételek fennállása esetén – az év végi zárlat során – a vállalkozásnak el kell számolnia és megfelelően kell dokumentálnia.

Megjegyzendő, hogy amennyiben egy korábban értékvesztett követelés behajthatatlanná válik, akkor az értékvesztést nem szabad az egyéb bevételekkel szemben visszaírni, majd a követelést hitelezési veszteség gyanánt újból egyéb ráfordításként elszámolni. Ilyen esetben a követelések és a követelések értékvesztése számla megfelelő összevezetésével kell a mérlegből kivezetni a követelés összegét. Ebben az esetben a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész összege társasági adóalap csökkentő tétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés (tehát a korábban adóalap növelő tételként elszámolt) összegéig (Tao tv. 7. § (1) n. pont).

* * *

Legyél az elsők között! Írd be tavaszi konferenciáink dátumait már most a naptáradba és élj speciális kedvezményeinkkel! >> KEDVEZMÉNYES KONFERENCIANAPTÁR 2016 – TAVASZ