Könyvelői szemmel az áfa csalásokról és a gazdasági bűncselekményekről

Elkerülhető a nyomozóhatósági foglalás?

áfa

A hiányzó kereskedős áfa csalások bemutatása, különös tekintettel a közösségi ügyletekkel kombinált elkövetési módokra

Úgy gondolom az általános forgalmi adó, hétköznapi nevén az ÁFA az az adónemünk, ami legjobban „beégett” a köztudatba, amit a laikusok és a profi gazdasági szakemberek egyaránt a legjobban ismernek, vagy ismerni vélnek. Ennek egyik oka a kiemelkedően magas kulcs, az áfára irányuló adóellenőrzések aránya, és nem mellesleg az a tény, hogy mindannyian járunk boltba.

Ugyanakkor teljesen átfogó képe az adónem költségvetésben betöltött szerepéről, a közvetett jellegéből fakadó sajátosságairól, és a hozzá köthető csalási trendekről kevés szakembernek van.

Személyes beszélgetéseim során is azt tapasztalom, hogy bár a könyvelők napi szinten foglalkoznak az áfával és minden hónapban az egyik legfeszítőbb és legkiemeltebb feladatuk a havi áfa bevallások benyújtása, mégis, amikor egy hosszabb értékesítési láncolat vizsgálata, vagy egy áfa csaláshoz köthető kissé bonyolultabb elkövetési mód kerül szóban, akkor elvesztik a fonalat ezen hozzáadott értékű, közvetett jellegű és összfázisú adózás útvesztőiben.

Előadásomban ismeretterjesztő módon, eseteket bemutatva, bírósági meghallgatásaim történeteivel megfűszerezve szeretném bemutatni a belföldi láncolatos áfa csalások szereplőit, és azt, hogy a költségvetés vagyoni hátránya miként jön létre.

Ezt követően, szintet lépve a közösségi ügyletekkel kombinált esetekre térnék ki, azon belül is a közösségi beszerzési csalásra és a hangzatos körhinta – carussel- elkövetett csalási módokra.

Minden eset, ami az előadásban elhangzik a saját ügyem volt, én voltam a kirendelt szakértő, én számítottam ki a vagyoni hátrányt és álltam a sarat a bírósági meghallgatásokon. 

Előadásom befejező részében be kívánom mutatni az áfa szerepét hazánk költségvetésében, valamint pár saját statisztikát is, ami megvilágítja a csalások nagyságrendjét.

Az áfával kapcsolatosan rendkívül sok hasznos, magával az áfa törvénnyel, annak értelmezésével foglalkozó előadás kerül megrendezésre és épül be a könyvelők, adótanácsadók kredit képzésébe, ugyanakkor kevés szó esik az adónem ezen „sötét oldaláról”, amelyet –bízok benne-, hogy előadásommal meg tudok majd világítani.

Könyvelők szerepe a vagyon elleni és gazdasági bűncselekményekben, avagy a „pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”.

Előadásom második felében kifejezetten a könyvelést végző szakembereknek szeretnék néhány hasznos gyakorlati tanácsot adni a munkájuk során felmerülő esetleges büntető jogi kockázatokra, azok elkerülésére.

Aki már kellően hosszú ideje foglalkozik könyveléssel, vagy kellően sok ügyfele van, az pontosan tudja, hogy a nagy számok törvénye alapján egyszer nála is megjelenik a nyomozóhatóság – szerencsés esetben csak irat foglalási szándékkal- és a bírósági meghallgatás is nehezen elkerülhető, szintén szerencsés esetben csak tanúként idézve.

Én magam is könyveltem 20 évig, és én sem tudtam elkerülni sem a nyomozóhatósági foglalást, sem, hogy tanúként legyek meghallgatva.

Amióta igazságügyi szakértőként dolgozom élesen és tisztán látom azokat a határvonalakat, amiket egy könyvelőnek soha nem lenne szabad átlépnie, még akkor sem, ha az ügyfelével, munkáltatójával kapcsolatos legjobb szándék vezérli. 

Már régóta szerettem volna egy ilyen tematikájú előadást is tartani, mert véleményem szerint a mérlegképes könyvelők edukációjába rendkívül hasznos egy ilyen szegmens beépítése.

Előadásomban szeretnék kitérni a pénzmozgások és kölcsönök könyvelése során elkövetett leggyakoribb hibákra, a felszámolások, végelszámolások könyvvitelének és az adóbevallások benyújtásainak büntető jogi kockázataira.

Mivel az előadás első felének témája az áfa csalás, ezért be szeretnék mutatni pár olyan jellemzőt, amiből arra a következtetésre, felismerésre lehet jutni, hogy az ügyfél csalásban vesz részt szándékosan, de akár tudtán kívül is.

Előadásom nyilvánvalóan nem a fekete öves csaló, zugkönyvelőkről szól, mert sajnos vannak ilyenek is jó páran, hanem azoknak a munkájukat szorgalommal, elhivatottsággal végző szakembernek, akik akár jó szándékból, akár figyelmetlenségből, akár a folyamatos megterhelésből adódóan tévednek, hibáznak, és ennek lehetnek olyan nem várt következményei, amelyet jobb elkerülni.

Sokszor gondolunk életünk során egy-egy eseményre úgy, hogy „velem ez biztosan nem történik meg”, amire én, igazságügyi szakértőként, immár több, mint tíz éves távlatban pedig azt válaszolom, hogy „de, megtörténhet, nagyon is”.

* * *

A PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében 2022. október 10-én megrendezésre kerülő Tantermi és Élő Online közvetítésű konferencián Pintér Márta az alábbi témákról fog részletes tájékoztatást adni:

  • A hiányzó kereskedős áfa csalások bemutatása, különös tekintettel a közösségi ügyletekkel kombinált elkövetési módokra
  • Könyvelők szerepe a vagyon elleni és gazdasági bűncselekményekben, avagy a „pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”.

Jelentkezz a konferenciára most >>Gazdasági bűncselekmények, valamint ÁFA csalások bűnszervezetben – ami a hírek mögött van – TANTERMI és ÉLŐ ONLINE KÖZVETÍTÉS

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM