Innovációs díj a Könyvelő kAPPtár számviteli tanuló applikációnak

Újabb elismerés!

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a PENTA UNIÓ Zrt. Könyvelő kAPPtár tanuló mobilapplikációjának ítélte oda a 2018. évi Szakképzési Díját innováció kategóriában.

A Szakképzési Díjjal rövid időn belül már a második neves díjat nyeri el a kizárólagosan magyar fejlesztésű Könyvelő kAPPtár tanuló applikáció. Az Európai Unió Minőségügyi Testületének EFQM díja után a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara is díjazta az appot.

„Öröm számunkra, hogy az applikációt használó számvitelt tanulók ezrei mellett hivatalosan is elismerést kapott innovációnk. Külön kitüntetés számunkra, hogy olyan ünnepélyes körülmények között vehettük át a díjat, mint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara díjátadója.” – mondta el Herich Roland, a PENTA UNIÓ Zrt. vezérigazgató helyettese.

Innováció kategóriában azon kezdeményezések és megoldások kerülnek díjazásra, melyek új módszerekkel, eljárásokkal és eszközökkel gazdagítják a szakképzést, hozzájárulva a képzési eredmények javításához. A Szakképzési Díj korábbi nyertesei ebben a kategóriában olyan vállalkozások voltak, mint például az Audi Hungária Zrt., a MOBILIS Közhasznú Nonpofit Kft. vagy a LEGRAND Zrt.

A díjat ünnepélyes keretek között 2018. március 8-án vette át Herich Roland, a PENTA UNIÓ Zrt. vezérigazgató helyettese és Dr. Veress Attila a számviteli tananyag szakmai fejlesztője a szakképzési díj fővédnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár jelenlétében Dale A. Martintől, a kamara elnökétől, a Siemens Zrt. vezérigazgatójától.

Képek forrása: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara

 

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM