Hétindító – 9. hét

Határidőktől hemzsegő hétfő

Hatalmas habos kávés jó reggelt kívánok! A mai napon extra adag kávéra lesz szükségünk, lévén egy csomó határidős feladat vár ránk!

Mai napra (február 25.) határidős:

  • KATA bevallások benyújtása (18KATA),
  • 1801-es éves bevallások benyújtása (ott és ahol ez szükséges),
  • Éves áfa bevallások (1865),
  • EVA bevallás (1843) (természetesen csak a bevételi nyilvántartást vezetőknél).

Bár az iparűzési adó bevallások elkészítése fenti bevallói körnek is jellemzően május 31-re határidős, én ezen bevallásaikat már a most határidős bevallásokkal együtt elkészítem, és be is nyújtom, így nem kell kétszer ugyanahhoz a vállalkozóhoz nyúlni, és májusban egy feladattal kevesebb, amire figyelni kell!

KATA alanyok tekintetében – például évközi kezdés miatt – a KATA keret arányosítására is figyelmet kell fordítani! Fontos említést tenni róla, hogy a 2018-as évben az alanyi mentes (áfa) keretösszeg és a KATA keretösszeg jelentősen eltért egymástól, így kiemelt figyelemmel kell lenni alanyi mentesség szempontjából arra – talán még egy utolsó kontrolt megér – hogy az alanyi mentesség értékhatárát átlépte-e KATA alany ügyfelünk! Még most se késő ezt kideríteni, hiszen ha a vállalkozó az idén – értékhatár átlépés ellenére – továbbra is alanyi mentesként számlázott, élhetünk a kijavítás jogintézményével, lévén az alanyi mentesség keretösszege 2019-re virradóra szintén 12 millió forintos összegre váltott!

A vállalkozói SZJA hatálya alá tartozók az idén először május 20-ig adhatják le bevallásukat az illetékes adóhatósághoz, ám annak sincs akadálya, hogy ezt korábban megtegyék! KATA alany egyéni vállalkozóknak, akiknek normál SZJA hatálya alá tartozó bevallandói is vannak, szintén május 20. a határidő, ennek ellenér, akinél teljes körűen rendelkezésre állnak az igazolások, már most benyújtjuk őket, a május amúgy is hemzseg a határidőktől!

Aki mindennel készen van – ami erre a napra esedékes – az már foglalkozhat a közeledő március eleji teendőkkel, jelesül felkészülhet a bérszámfejtési feladatokra, és lassan, de biztosan közelít a zárás időszaka is.

Egy kicsit a civilekre is rátérve, felhívom a figyelmet, hogy véleményem szerint a 1801-es bevallás tartalmaz olyan adatot – például rehabilitációs hozzájárulás – amelynek a civil szervezet is alanya, függetlenül attól, hogy nulla kötelezettséget kell bevallania, így úgy gondolom, hogy a civil szervezetek esetében is benyújtandó ez a bevallás, hacsak korábban e tekintetben a civil szervezet NY- es nyilatkozatot nem tett!

Mindenkinek haladós bevallás benyújtást, működő ügyfél- és cégkaput és kitartást kívánok ezen a szép hétfői napon, és a hét hátralévő részében is!

Civilek vizekre evezve, várom a civil szervezetek könyvelőit, vezetőit 2019. március 25-én a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó előadásomra, ahol a civilek működését vesszük górcső alá >> Civil szervezetek mindennapjai, avagy működésről hatékonyan

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!