Hétindító – 49. hét

A Mikulást várva…

Kellemes, forró, habos kávés hétfő reggelt kívánok nektek, így Mikulás előtt pár nappal. A kiscsizmát ne felejtsétek el kirakni, nézzük mi is teremhet benne!

A héten különösebb határidő nincs, ennek ellenére már gőzerővel kell a bérszámfejtési feladatokon dolgoznunk, hiszen a jövő hét hétfőjén határidőssé válnak a járulékbevallások, nem beszélve azon ügyfelekről, akiknél ez az időpont korábban van!

Tehát december 12-re határidős a járulékbevallások benyújtása az alábbiak szerint:

  • 1958-as bevallások egyéni vállalkozások körében;
  • 1908-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT).

Ez még a novembert érinti ugyan, de már most célszerű a következő év eleji hajcihőt megspórolva magunknak, a számfejtett és a még kiadásra váró szabadságok napjait is kiközöljük ügyfeleink részére, hogy ne az utolsó utáni percben kelljen ez ügyben kapkodni.

Nagyon sok helyen már most felmerül a tizenharmadik havi fizetések, esetleges jutalmak kérdésköre, így célszerű – ott ahol ez releváns tud lenni – tájékozódni ez ügyben, lesz-e ilyen jellegű kifizetés.

Mindezeken túl, amire folyamatosan gondolnunk kell decemberben:

  • Áfa státuszbeli váltások, áfa “módszerek” közti választás (pl. pénzforgalmi áfa, MNB-EKB árfolyam választás kérdései stb.) (civil szervezeteknél (de bárki másnál is, ha a feltételek fennállnak) lehetőség belépni az alanyi mentes körbe!)
  • Jó időszak ez egy törzsadat kontrollhoz, kinek milyen tevékenysége van, mit is végez ténylegesen, kell-e törölni, felvenni új tevékenységet, (civil szervezeteknél különösen)
  • különböző nyereség adózási módok közti váltás gazdaságossági számításai (pl. érdemes-e váltani KATA-ra, KIVA-ra!
  • December 20-i felöltések (iparűzési adó) az arra kötelezetteknek.
  • December 20-ig termékdíj előleg megfizetése, azoknak, akik erre kötelezettek.
  • Adófolyószámla kontroll (különösen KATA-soknál, civil szervezeteknél).
  • Nem utolsósorban – felkészülés az új adóévre az adójogszabály változások mélyreható tanulmányozása mellett.

Természetesen a fentieken túl – ügyfélkörünket ismerve – még egyéb kötelezettségek is felmerülhetnek, melyet célszerű idejekorán számba venni.

Folyamatosan napirenden kell tartani az új törvényekből, rendeletekből való felkészülést, mely a szokásos év végi házi feladatot adja mindannyiunknak. Az idei évben különösen fontos ez néhány átmeneti szabály esetén, gondolok itt például az alanyi mentesség új keretszabályára! Készülj fel a Pentával a jövő évi adóváltozásokra >> Adóegyetem 2020

Mindenkinek kellemes téli estéket, meleg szobát, forró teát és kávét, valamint haladós napokat kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM