Köszöntelek benneteket egy zűrös, negyedév zárással terhelt hét elején. Kitartást és haladós mindennapokat kívánok előre is mindenkinek! A járulékbevallás a…
Hétindító – 37. hét – Áfa bevallás és szabadságok – Suller Kriszta
A héten esedékes a járulékbevallás. Készüljünk fel EGYREG, illetve ELEKÁFA beadásra, ahol releváns. Heti tipp: szabadság összesítő készítése.
Habos kávés jó reggelt kívánok mindenkinek, immár szeptember közepén! A héten sem tétlenkedhetünk, hiszen csütörtökön határidősek a járulékbevallások, fel kell készülnünk az ősz első áfa bevallására, a helyi adó előlegek befizetésére, és a civil szervezetek is külön figyelmet érdemelnek. Emellett ez a hét remek lehetőséget biztosít, hogy a szabadságok terén is rendezzük az elszámolásunkat. Csapjunk is bele a közepébe!
Járulékbevallási határidő
Szeptember 12-re, csütörtöki napra határidős a havi járulékbevallás benyújtása, az alábbiak szerint:
- 58-as bevallások egyéni vállalkozások (kivéve az átalányadózók) körében
- 08-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól sem, pl. 08INT)
A bevallás benyújtásán túl nem feledkezhetünk meg az ebből eredő kötelezettségek befizetéséről sem!
Felkészülés az ősz első áfa bevallására
A jövő hét végére lesz határidős a havi áfa bevallások és a hozzá kapcsolódó A60-as adatszolgáltatások benyújtása.
Helyi adó előlegek befizetési határideje
A hétvégi határidő miatt szeptember 16-án, hétfőn határidős a helyi adó előlegek megfizetése is, így ahol elmaradt, a héten még kényelmesen szólhatunk az ügyfeleinknek.
Ezzel kapcsolatban felhívom a figyelmet, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál kisebb adminisztrációs fennakadás van, így a folyószámlák nem mindig azt mutatják, amit a valóságban kellene. Javaslom, hogy a folyószámlákra pillantás után nézzük át, egyezik-e az előírt előleg a mi nyilvántartásunkkal. Ráadásul a bevallások feldolgozása sem zökkenőmentes, így most célszerű kiemelt figyelmet fordítani erre a területre!
Civil szervezetek regisztrációja – jogvesztő határidővel!
Szeptember lévén, ahol ez releváns, folyamatosan napirenden kell tartani a civil szervezetek NAV 1%-os regisztrációs eljárását. A szeptember 30-ai határidő jogvesztő! Nyomtatványa az EGYREG nevet viseli, és már elérhető az ÁNYK-ban.
Ha a civil szervezetek kapcsán kihívást jelent a jogszabályi környezet és a helyes könyvelői működés feltérképezése, csatlakozz hozzánk, a Civil Szervezeteket Könyvelők Klubjához >>, ahol a mindennapi működéshez, könyveléshez nyújtunk segítséget klubdélutánokon és egy zárt szakmai levelezőlistán.
ELEKÁFA
Szintén legkésőbb szeptember 30-ig kell benyújtani az előző évről szóló ELEKÁFA kérelmeket. Ez dióhéjban annyit tesz, hogy a helyi szabályok szerint felszámított áfa visszaigényelhető azon adóalanyok esetében, akiknél rendszeres az EU bármely más tagországában az áfás beszerzés és megfelelnek a feltételeknek. Például rendszeresen külföldön kiküldetésben tartózkodók egyes költségei, konferencia belépők, szállásdíjak, külföldi tehergépjármű tankolás esetében és azokban az esetekben is, amikor az EU előírások és a magyar Áfa jogszabályok is az adott országban rendelik teljesítettnek az ügyletet (pl. ingatlanokkal, közlekedési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások).
Heti tipp – Szabadságok
Célszerű ilyen tájban az összes ügyfelünk részére – akár a bérszámfejtéssel egyidejűleg – egy szabadság összesítőt küldeni, hogy lássák, hányadán is állnak a kiadott szabadságok területén, hiszen az év nagyobb része már eltelt, és a nyár is mögöttünk már. A tapasztalatom az, hogy bár a bérlapok sok esetben eleve tartalmazzák ezt az információt, sokan átsiklanak rajta, így jól jön egy minden alkalmazottra vonatkozó információt tartalmazó lista!
A másik dolog, amire a szabadság kapcsán felhívom a figyelmet, hogy a szabadság kiadása és annak dokumentálása a munkáltató feladata, nem a könyvelő „írja ki” a szabadságokat, annál is inkább, mert ez a későbbiekben sok problémát okozhat mindkét fél részére!
Kellemes napsütéses, haladós mindennapokat, működő ügyfélkaput és sikeres regisztrációkat kívánok mindenkinek!
***
5percAdó ajánló:
Teljesítsd 2024. évi kreditpontjaid most! A tanév kezdetével a tantermi és ÉLŐ ONLINE kreditpontos továbbképzések is újra elindulnak, és persze az E-LEARNING videók is folyamatosan elérhetők. Válaszd a 3 képzési forma közül a számodra legmegfelelőbbet!
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás