Hétindító – 14. hét

Praktikus tanácsok a hétre

Tavasz illatú szép, jó reggelt kívánok mindenkinek! Bár a héten határidők tömkelegével nem kell számolnunk, azért nem feledkezhetünk meg a munkánkról, és annak ütemezéséről sem!

A héten igyekszem a bérszámfejtéssel haladni – már amennyire lehetséges – és a bérszámfejtési feladatokkal együtt az ügyfelek alkalmazottai által kért szja bevallásokat is elkészíteni, előkészíteni, hogy később ne kelljen ezzel vacakolni! Természetesen csak azokról a magánszemélyekről van szó, akik az új webes rendszerre tekintettel ezt igénylik. A NAV bevallási tervezete nagy segítség, de ugyanakkor – véleményem szerint – problémák fognak adódni abból, hogy sok kedvezmény „beragad”, amelyeket tudatosítanunk kell a magánszemélyek fejében. Aki már korábban is vett igénybe kedvezményt, mindenképpen figyelmeztetem erre!

A beszámoló készítés és az új OBR rendszer oltárán áldozva mi, itt az irodánkban, még egyszer áttekintjük minden ügyfél anyagát, összegyűjtve a még mindig hiányzó okiratokat, és persze – mint mindenki – megpróbáljuk a renitens ügyfeleket becserkészni, hogy ne megint az utolsó utáni pillanatban kelljen a beszámolóikkal vesződni! Ezen felül újraellenőrizzük a listát, hogy biztosan mindenki szerepeljen rajta a beszámoló készítés szempontjából is.

Nem tudom, hogy Ti hogyan tartjátok nyilván ügyfeleiteket, de én már évek óta egy számolótáblában, mégpedig úgy, hogy szűrhető állomány jöjjön létre, melyből két mozdulattal különböző checklistákat lehet gyártani. Ebből készülnek a havi bevallások listái, az áfa bevallások, a termékdíj bevallások listái és a beszámoló készítéshez szükséges listák is. Itt jegyzem fel például a nonprofit jelleget, a KATA státuszt, stb., és ebből dolgozom egész évben. Szerintem érdemes egyszer jól felépíteni a listát, utána már csak karban kell tartani, hogy gyors segítségünkre tudjon lenni!

Beszámoló előkészítő munkáink folyamán már zajlanak az egyeztetések. Én ebben az időszakban mindenkinek lementek még egy folyószámlát, hogy rendelkezésre álljon akkor is, ha esetleg az eBEV rendszerben fennakadások lennének. Nálunk nem múlik el zárás úgy, hogy ne ellenőriznénk az ügyfél friss cégkivonatát, ami az iratanyagában is lefűzésre kerül. Érdekes dolgok tudnak ilyenkor kiderülni, ezért mindenkinek javaslom!

Bár nem vagyunk könyvvizsgálók, de én évek óta ragaszkodom a könyvelői teljességi záradékhoz. Ügyfeleim minden évben kapnak egy külön kimutatást – amelyben a főbb beszámoló adatok szerepelnek – felhívva a figyelmet arra, hogy melyik ponton is van a gond. Ez a bizonylat is két példányban készül, de jól jöhet a későbbi problémák elkerülése végett is. Ez egy egyszerű táblázat, amit én már beépítettem a beszámolásra használt táblázatba, így gyakorlatilag szinte automatikusan töltődik, csak nyomtatni kell. Tartalmazza a generális kérdéseket, mint például a készlet, tagi kölcsön, tagnak nyújtott kölcsön, pénztáregyenleg, alultőkésítés, stb. adatokat. Tapasztalatom szerint az ügyfelek is szeretik, mivel sokkal jobban „megértik”, mint egy csupasz főkönyvi kivonatot. Így könnyebben szembesülhetnek a problémákkal, és nekünk is nagy segítségünkre lehet az ügyfél és a könyvelő között felmerülő „kínos” kérdések (tagi kölcsön, házipénztár állomány, stb.) tisztázásában. A jelentős adótartozással rendelkező ügyfeleket az adófolyószámlájuk dokumentált átadásával is tájékoztatom, a későbbi félreértések elkerülése végett. Nem utolsósorban felhívom a figyelmet az esetlegesen szükségessé váló könyvvizsgálati kötelezettségre is.

Többször szembesülök vele, hogy hiányzik a bizonylat, mert a céges kártyával azonosíthatóan magáncélú vásárlás történt. Sok kolléga ezt a tételt egyből a 86-os főkönyvi számra könyveli, majd megemeli vele a társasági adóalapot. Nos, ezzel a megoldással két aggályom is van. Az egyik, hogy mindez az ügyfél tudomása nélkül történik, hiszen a szó elszáll… A másik, hogy egy társasági adóalap növeléssel nincs „kipipálva” a dolog, pláne ha jelentős összegű tételről van szó. Véleményem szerint több esetben megáll a „természetbeni juttatás” vélelme, így mérlegelendő annak adóvonzata is. Ezeket a tételeket én mindig a 36-os technikai számlára könyvelem, majd év végén „lehúzom” ezt a főkönyvi kartont és aláíratom az ügyféllel is, majd együtt döntünk ennek számviteli és adójogi kezeléséről.

Mindenkinek szép, napsütéses napokat kívánok! Jövő héten ismét találkozunk!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM