A fordított adózás két fajtáját különböztetjük meg: a belföldi és a határon átnyúló fordított adózást. Belföldi fordított adózás A belföldi…
Az Országonkénti Jelentéshez kapcsolódó formanyomtatványok
Társszerző: Baranyai Dénes
Magyarország – az OECD iránymutatásaival összhangban és Európai Unió által publikált 2016/881/EU Direktíva kötelezettségének eleget téve – idén májusban megalkotta az Országonkénti Jelentés („CbCR”) jogszabályi hátterét, amely a 750 millió eurós konszolidált bevételt elérő multinacionális csoportok számára előírja az éves jelentéstételi, illetve egy kapcsolódó bejelentési kötelezettséget. Az ezekhez kapcsolódó ÁNYK-s formanyomtatványok nemrég vártak elérhetővé.
A jelentéstételi kötelezettséggel a 2016-os pénzügyi évre vonatkozóan még csak azon hazai vállalkozásoknak kell számolniuk, amelyek az érintett multinacionális vállalatcsoport végső anyavállalatai, vagy amelyeket kijelöltek a teljes cégcsoport nevében történő adatszolgáltatásra. A 2017-es évtől kezdve, bizonyos feltételek fennállása mellett, akár más státuszú csoporttagoknak is felmerülhet ilyen kötelezettsége.
A NAV a közelmúltban tette közzé a 2016-os adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére szolgáló ún. ’16CBC’ formanyomtatványt. Ennek elektronikus úton történő benyújtására az üzleti év utolsó napjától számított 12 hónap áll rendelkezésükre az érintett vállalkozásoknak. Tehát, a rendes naptári éves érintett adózók számára például már csak alig több mint két hónap áll rendelkezésre a formanyomtatvány kitöltésére és benyújtására.
A kötegelt nyomtatvány a multinacionális vállalatcsoport pénzügyi adatait és adózási helyzetét országonkénti bontásban, a csoporttagok által végzett tevékenységeket pedig csoporttagonkénti bontásban mutatja be. Emellett lehetőség van – az adatok helyes értelmezését elősegítő – kiegészítő információkat megadni a csoport egészére vonatkozóan és országokra lebontva egyaránt, magyar és angol nyelven. Bár az adatszolgáltatás csak egy adott üzleti évre vonatkozik, az adatok megadásával a multinacionális csoport valójában több évre vonatkozó döntést is hoz. A kötelezett multinacionális vállalatcsoport ugyanis minden évben következetesen ugyanazokat az adatforrásokat kell, hogy felhasználja a nyomtatvány kitöltéséhez. Az adatok forrása lehet a konszolidált beszámoló, az egyes csoporttagok törvényben előírt pénzügyi beszámolója, vagy egyéb belső vezetőségi beszámolókban szereplő adatok, információk.
Az Országonkénti Jelentéshez kapcsolódó bejelentési kötelezettség keretében minden 750 millió eurós bevételt elérő multinacionális csoport magyar csoporttagjának be kell jelentenie – státuszától függetlenül, hogy
- saját maga egy bizonyos státuszban adatszolgáltatásra kötelezett, vagy
- saját maga nem kötelezett adatszolgáltatásra, és hogy ilyen esetben mely más csoporttag teljesíti a kötelezettséget a teljes cégcsoport nevében.
A bejelentési kötelezettség teljesítésére a nemrég frissített T201T formanyomtatvány szolgál. Az erre vonatkozó határidő általános esetben az üzleti év utolsó napja, a 2016-os adóév azonban kivétel, mivel itt a jogszabály az üzleti év utolsó napjától számított egyéves határidőt tesz lehetővé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett társaságoknak rögtön két időszakra vonatkozóan is bejelentést kell tenniük: egyrészt 2016-ra, másrészt egy lendülettel 2017-re is.
A jelentéstételi és bejelentési kötelezettség teljesítésére javasolt nagy figyelmet fordítani, mivel annak elmulasztása, illetve késedelmes, hibás, valótlan tartalmú vagy hiányos teljesítése akár 20 millió Ft-ig terjedő mulasztási bírságot vonhat maga után.
* * *
Értesülj első kézből a 2018. évi jogszabályváltozásokból, és tedd fel kérdéseid az előadóknak! Biztosítsd be helyed még ma! >> Adóegyetem 2018
10 konferencia teljes körű, adótanácsadók által szerkesztett szakmai anyaga, kérdés-válaszai és egy kiválasztott helyszínen történő részvétel – ezt csak az Adóegyetem biztosítja Neked!
Az Adóegyetem 2018 helyszínei és időpontjai 2017-ben:
Budapest I. – november 23.- november 24.
Székesfehérvár – november 23.- november 24.
Pécs – november 27.- november 28.
Nagykanizsa – november 27.- november 28.
Debrecen – december 4.- december 5.
Miskolc – december 4.- december 5.
Győr – december 7.- december 8.
Budapest II. – december 11.- december 12.
Szolnok – december 11.- december 12.
Budapest III. – 2018. január 9.- január 10.
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás