A külföldre költöző magánszemélyek egyik legmarkánsabb tévhite, hogy a 183 napon túli távollét önmagában megszünteti a magyar adókötelezettséget. A hivatalos álláspont ennél jóval árnyaltabb – és a döntést végső soron nem a naptár, hanem az életvitel hozza meg.

A hivatalos álláspont: mit mond a jogszabály?

A kiindulópont mindig az adóügyi illetőség, mert ez dönti el, hogy a magánszemély a világ bármely pontján megszerzett jövedelme után (korlátlan adókötelezettség), vagy csak a belföldről származó jövedelme után adózik-e Magyarországon. Az illetőséget elsődlegesen a belső jog – az Szja tv. 3. §-ának értelmező rendelkezése – határozza meg.

E szerint a magyar állampolgár néhány szűk kivételtől eltekintve főszabály szerint belföldi illetőségű, függetlenül attól, hány napot tölt külföldön. Érdemes tudni, hogy a sokat emlegetett 183 napos szabály nem általában a magyar állampolgárokra, hanem elsősorban a szabad mozgás jogával rendelkező (EGT-) személyekre vonatkozik. A magyar állampolgár illetősége tehát nem attól szűnik meg, hogy „kihúzza” a 183 napot odakint. A törvény további, lépcsőzetes ismérveket is felsorol: az állandó lakóhelyet, a létérdekek központját – a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok helyét –, végül a szokásos tartózkodási helyet.

Ha ennek nyomán mindkét állam a saját joga alapján saját illetőségűnek tekinti a magánszemélyt, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény dönt. A Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek közötti egyezmény – a nemzetközi gyakorlatot követve – kötött sorrendű lépcsős tesztet ír elő: elsőként az állandó lakóhely, azt követően a létérdekek központja, majd a szokásos tartózkodási hely, végül az állampolgárság alapján kell eldönteni, melyik államé az illetőség. Ebben a rendszerben a külföldi illetőségigazolás (TRC) nem trumfkártya: csupán azt igazolja, hogy a másik állam is hazai/belföldi illetőségűnek tekinti a magánszemélyt – vagyis épp azt a kettős helyzetet teremti meg, amelyben a lépcsős tesztet egyáltalán alkalmazni kell.

A gyakorlatban: egy valós ügy – 183 napon túl

Az elmélet egy konkrét ügyben válik igazán szemléletessé. Egy ügyvéd kolléga keresett meg egyik ügyfele érdekében, aki „hadakozott” a NAV-val egy személyi jövedelemadó kérdésben. Egy házaspárról volt szó, akiknek Magyarországon egy jól prosperáló, 50–50%-ban tulajdonolt kft-je van; a férj egyben az ügyvezető is. A pár az Egyesült Arab Emírségekben Free Zone társaságot alapított, amely szintén jövedelmet termelt, majd a munka miatt kiköltöztek – így egy adóévben egyértelműen 183 napon túl tartózkodtak kint.

A lépéseiket kifejezetten gondosan építették fel. Beszerezték az emírségi illetőségigazolást, és a magyar kft osztalékának kifizetésekor – az igazolás csatolásával – kérték a személyi jövedelemadó levonásának mellőzését. A cégben az ügyvezető mellé cégvezetőt is kineveztek önálló aláírási joggal, hogy a tényleges üzletvezetés kérdése ne fordulhasson a társaság ellen; sőt, mivel az ügyvezető egyben tag is, és Magyarországnak az Emírségekkel nincs szociális biztonsági egyezménye, a társas vállalkozói jogviszony után minden járulékot itthon megfizettek.

Papíron tehát mindent rendben találtak. A NAV mégis „motivációs” levélben kérte az osztalék utáni szja megfizetését, majd a fellebbezést – az összes becsatolt igazolás ellenére – elutasította. Az indok rövid és kíméletlen volt. A házaspár 183 napon túli kint tartózkodása ellenére magyar illetőségű maradt, mert nem valósult meg az életvitelszerű kint tartózkodás. A pár két kiskorú gyermeke ugyanis végig Magyarországon élt a nagyszülőkkel, itt járt iskolába, a család pedig a családi pótlékot is folyamatosan igénybe vette. A létérdekek központja tehát végig itthon maradt – és ebben az esetben az adóhatóságnak volt igaza. Az osztalék után Magyarországon keletkezett szja-fizetési kötelezettségük.

A tanulság

A házaspár szinte mindent jól csinált a társaság oldalán – gondolt a tényleges üzletvezetésre, a cégvezetőre, a járulékokra –, egyetlen ponton azonban a magánszemély illetőség „köszönt vissza”: ott, ahol a gyermekek élete, az iskola és a család mindennapjai zajlottak. Az életvitelszerűség nem nyilatkozattal, hanem tényekkel bizonyítható, és a hatóság pontosan ezeket vizsgálja. A gyakorlati tanulság kettős: egy külföldi struktúra tervezésekor a magánszemély illetőségét ugyanolyan gondossággal kell átgondolni, mint a társaságit – a kettő ugyanis nem mozog együtt –; és mielőtt egy osztaléknál a levonás mellőzéséről nyilatkozunk, végig kell futtatni a teljes illetőségi láncot, a belső jog, az egyezmény és a tényleges életvitel együttes olvasatában.

A cikkben bemutatott eset jól példázza, hogy az Egyesült Arab Emírségekhez kapcsolódó adózási kérdések megítélése során a magyar szabályok mellett a nemzetközi összefüggésekre és a tényleges élethelyzetre is figyelemmel kell lenni.

* * *

5percAdó ajánló

Ha szeretnéd részletesebben megismerni az Egyesült Arab Emírségekhez kapcsolódó adózási lehetőségeket és kockázatokat, az adóügyi illetőség gyakorlati kérdéseit, valamint a magyar tulajdonosokat és cégvezetőket érintő legfontosabb szabályokat, vegyél részt a PENTA UNIÓ Zrt. >>Az Egyesült Arab Emírségek valóban adóparadicsom? című online konferenciáján 2026. szeptember 22-én, ahol Ubornyákné Dulló Ida gyakorlati példákon keresztül mutatja be a legfontosabb tudnivalókat.