Az adólevonási jogot sok adóvizsgálat, sok-sok különböző érv alapján támadja, az esetek többségében kizárólag a hazai áfa szabályozásra hivatkozással. Általános forgalmi adóról azonban nem beszélhetünk pusztán a hazai szabályok ismeretében, és akár jelentős pénzösszegre lefordítható haszna lehet annak, ha ezt egy folyamatban lévő adóvizsgálat során is szem előtt tartjuk.

Mivel az áfa harmonizált az Európai Unióban, fontos ismerni az Áfa törvényünk előírása mellett nemcsak a Direktíva vonatkozó szabályait, de a különösen nagy jelentőséggel bíró esetjogot is. Az Európai Bíróság számtalan aspektusát vizsgálta már – többek között – az adólevonási jog kérdéskörének, és a hazai ügyekhez merőben hasonló témákban helyezkedett – sok esetben – az adózók számára kedvező, konkrét álláspontra, amely egy hatósági vizsgálatban akár észrevételi, vagy fellebbezési, esetleg bírósági szakaszban is sikerrel hivatkozhatóak. Cikkemben az Európai Unió Bíróságának legfontosabb témába vágó döntéseiből szemezgetek, amelyekből közös konklúzió is levonható.

Optigen, Fulcrum és Bond House

Az Optigen, Fulcrum és Bond House ügyek azért bírnak kiemelkedő fontossággal, mivel az Európai Unió Bíróságához a brit adóhatóság azt követően fordult, mert bebizonyosodott, hogy a láncban, melyben a kérdéses társaságok is szerepeltek, megvalósult a körhintacsalás, ám az érintett társaságok nem voltak részesei a csalásnak, és tudomásuk sem volt róla.

Az is bebizonyosodott, hogy a társaságok által végzett valamennyi ügylet valós volt, mint ahogy a termékek beszerzését és értékesítését megelőző és követő ügylet is: a termékeket átruházták és ki is fizették.

A Bíróság ebben az ítéletében fogalmazta meg először a tudattartalom vizsgálatára vonatkozó alapelvét, melyet azóta a magyar adóhatóság is lefektetett a 3010/2015. útmutatójában.

Eszerint minden egyes ügyletet önállóan kell vizsgálni, és a korábbi vagy későbbi események nem változtatnak az értékesítési lánc részét képező egyes ügylet jellegén. Az önmagukban HÉA-kijátszást meg nem valósító ügyletek esetén az adólevonás jogát nem befolyásolja, hogy – anélkül, hogy ezt az adóalany tudná, illetve tudhatná – az értékesítési láncban, az ügyletet megelőző vagy követő más ügylet HÉA-kijátszást valósított meg. Szintén nem befolyásolja a levonási jogot, hogy az érintett termékek korábbi vagy későbbi értékesítését terhelő HÉÁ-t befizették-e az államkincstárba vagy sem.

Mahagében és Dávid

Az Európai Unió Bírósága a jól ismert, magyar háttérrel rendelkező Mahagében és Dávid ügyekben kimondta, hogy ha a levonási jog gyakorlására vonatkozó valamennyi érdemi és formai követelmény teljesül, a levonási jog csak akkor tagadható meg, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az eladó az értékesítési láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

Az adóhatóságok által annak érdekében elvárt intézkedések, hogy az adóalany meggyőződjön arról, hogy a megvalósított ügyletei nem valósítanak meg adókijátszást, nem haladhatják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket. Éppen ezért általánosságban nem követelhető meg, hogy az adóalany ellenőrizze, hogy a számla kibocsátója adóalanynak minősül‑e, hogy rendelkezik‑e a szóban forgó termékekkel, és képes‑e azok szállítására, illetőleg hogy HÉA bevallási és ‑fizetési kötelezettségének eleget tesz‑e vagy, hogy ezekkel kapcsolatban rendelkezzen iratokkal.

Tóth

A Tóth ügyben az Európai Unió Bírósága tovább egyértelműsítette a levonás feltételeit. Kimondta, hogy a levonási jog keletkezésének feltételei, hogy

• egyrészt a beszerzett termékeket és szolgáltatásokat az adóalany adóköteles tevékenységéhez használja fel;
• másrészt e termékeket és szolgáltatásokat előbb más adóalanynak kellett értékesítenie, illetve nyújtania.

A Bíróság kifejtette, hogy az adóalanyiság ténye nem az adóalanyként történő bejelentkezés megtörténtétől függ, így nem tagadható meg a levonási jog, ha a számlát kibocsátó szolgáltató nem a HÉA nyilvántartásba bejegyzett adóalany, ha egyébként a szolgáltatásra vonatkozó számlák az Irányelv által megkövetelt valamennyi – különösen a számlákat kiállító személy és a nyújtott szolgáltatások jellegének meghatározásához szükséges – adatot tartalmazzák.

Maks Pen

A 2013-ban indult Maks Pen ügyben a bolgár adóhatóság arra hivatkozva tagadta meg a levonási jogot, hogy a szolgáltatók esetében nem lehetett megállapítani, hogy rendelkezésükre álltak a számlázott szolgáltatások teljesítéséhez szükséges eszközök. A szolgáltatók által kibocsátott számlák alátámasztására benyújtott dokumentumok nem rendelkeztek megbízható keltezéssel, az alvállalkozók nem jelentették be az igénybe vett munkavállalókat, sem a végrehajtott szolgáltatásokat.

Az adóhatóság elismerte, hogy a kiszámlázott szolgáltatásokat a Maks Pennek nyújtották, azt azonban nem a számlákon szereplő szolgáltatók teljesítették. A Bíróság az ügy kapcsán egyértelműen kimondta: az, hogy a Maks Pennek nyújtott szolgáltatást ténylegesen nem a számlákon szereplő szolgáltató vagy alvállalkozója teljesítette, nem elegendő önmagában a Maks Pen által hivatkozott levonási jog kizárásához.

PPUH Stehcemp

Végül a PPUH Stehcemp ügyben az Európai Unió Bírósága tovább segítette a levonási jog megítélését. A levonási jog érvényesítéséhez alapvetően három feltételnek kell teljesülnie:

• a levonásban érdekelt fél adóalany legyen,
• a levonási jog keletkezését megalapozó termékeket és szolgáltatásokat az adóalany utóbb adóköteles tevékenységéhez használja fel,
• e termékeket és szolgáltatásokat előbb más adóalany értékesítse, illetve nyújtsa.

Ezen felül a levonási jog formai követelményeit kell teljesíteni: az Irányelvben meghatározott adattartalommal rendelkező számlával kell rendelkezni.

Az ügy kapcsán a lengyel adóhatóság a számla kiállítójának adóalanyiságát kérdőjelezte meg, olyan tényekre hivatkozva, hogy például a szolgáltató a székhelyén nem volt fellelhető, a székhely romos, elhagyatott volt, a cégjegyzékben igazgatóként bejegyzett személlyel nem lehet felvenni a kapcsolatot; nem rendelkezett a tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedéllyel; nem jelentkezett be áfa alanyként; és nem fizette meg a HÉÁ-t a költségvetésnek.

Mindezen körülmények ellenére az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a fenti körülmények alapján a szolgáltató adóalanyisága nem kérdőjelezhető meg. Tekintettel arra, hogy a szolgáltató által kiállított számla az Irányelv előírásainak megfelelt, és az ügylet teljesült, a levonási jog nem tagadható meg.

Mit tudunk mindebből alkalmazni?

A felsorolt esetek jól körvonalazzák az Európai Unió Bíróságának alapvető véleményét a levonási jogra vonatkozóan.

• A levonási jog fő szabály szerint nem korlátozható.
• A felsorolt ügyek kapcsán részletes lista állítható össze arról, hogy melyek azok a tények, melyek önmagukban nem befolyásolják az áfa levonhatóságát (pl. az érintett termékek korábbi vagy későbbi értékesítését terhelő HÉÁ-t nem fizették be az államkincstárba, a szolgáltatásokra vonatkozó számla kibocsátója nem jelentette be az általa foglalkoztatott munkavállalókat, a nyújtott szolgáltatást ténylegesen nem a számlákon szereplő szolgáltató vagy alvállalkozója teljesítette, a termékek értékesítője nem HÉA nyilvántartásba bejegyzett adóalany, stb.).
• A levonási jog kizárólag visszaélés esetén, az adóhatóság objektív bizonyítása mellett tagadható meg.
• Az ügyleteket önállóan kell vizsgálni – a láncban elkövetett más adóalanyok csalási szándéka miatt az ügyletre nem lehet „nem gazdasági tevékenységként” megállapítást tenni.
• A partner ellenőrzésének feladata nem megkövetelhető általános jelleggel.
• A nem létező gazdasági szereplő által kibocsátott számla ténye nem elégséges a levonási jog megtagadásához.

Tapasztalataink alapján előfordul, hogy alapvetően jóhiszeműen eljáró, körültekintő adózókkal szemben születnek olyan megállapítások, melyek szembe mennek a fent meghatározott alapelvekkel. Mindamellett, hogy bizakodunk, a 2015-ben napvilágot látott ellenőrzési útmutató szellemiségében ritkulni fognak, és hamarosan el is tűnnek a vitatandó ügyek, ha mégis ilyen tartalmú jegyzőkönyvvel vagy határozattal találkozunk, érdemes mélyrehatóbban is megvizsgálni a döntéseket. Ne felejtsük el, hogy az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletekben foglaltakhoz hasonló tényállás esetén a Bíróság korábban hozott döntéseit figyelembe kell venni, azokkal ellentétes megállapítás, döntés, ítélet nem születhet a tagállami jogalkalmazásban. Amennyiben tehát valamely ügyben az Európai Bíróság kimondta, hogy a levonási jog a felsorolt körülmények között nem tagadható meg, ne hagyjuk annyiban a megállapítást. Ilyen esetekben érdemes szakember segítségével felkutatni a jogorvoslati lehetőségeket, aki tapasztalatával hozzásegítheti a társaságot ahhoz, hogy az adóhiány megállapítása és a bírságteher elkerülhető legyen.

Az Áfa csalás témában megjelent Mazars cikksorozatunk korábbi, témához kapcsolódó írásai itt olvashatóak:

Mi alapján tesz megállapítást a NAV?

Ugyanazon ügylet kétoldali minősítése az adóeljárásban

* * *

Amennyiben személyesen is szeretnél velem találkozni és érdekelnek a reklámadóval kapcsolatban folyamatosan felmerülő újabb és újabb értelmezési kérdések, akkor jelentkezz 2016. augusztus 13-ig kedvezményesen a Reklámadó – A szabályozás buktatói, értelmezési kérdések, hatósági álláspontok, adminisztráció címmel 2016. október 13-án a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó előadásomra, ahol személyesen is megvitathatjuk felmerülő kérdéseidet!