Változik a vállalkozók után fizetendő szocho alapja

Minimálbér „újratöltve” 2021. július 1-től

vállalkozók

Mai írásunk a főfoglalkozású egyéni- és társas vállalkozók adó- és járulékfizetésével, kiemelten a szocho alap évközi változásával foglalkozik a 2021. július 1-jétől a pontosításra kerülő minimálbér fogalom tükrében.  De mi köze van a minimálbérnek a szocho alaphoz? És miben áll az évközi változás lényege? Mai írásunkból kiderül.

 Előzmények

Az idei év teljesen rendhagyónak indult minimálbér fronton, tekintettel arra, hogy az elhúzódó minimálbér tárgyalások következtében a 2021. évre vonatkozó „minimálbér rendelet” szabályait első alkalommal a 2021. február hónapra járó munkabérek megállapításánál kellett alkalmazni.

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 20/2021. (I. 28.) Korm. rendelet (Korm. Rend.) 2021. február 1-től hatályos rendelkezései értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak megállapított havi minimálbér 167 400 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak alapbérként megállapított garantált bérminimum havi összege 219 000 forint lett.

Itt azonban nem állt meg a történet a minimálbér „rendhagyó” alkalmazásával kapcsolatban. Számos adójogszabály ugyanis egyértelműen fogalmaz az irányadó minimálbérrel kapcsolatban, legyen az az év első napján hatályos minimálbérre hivatkozó rendelkezés, vagy éppen a tárgyhó első napján hatályos minimálbért/garantált bérminimumot irányadónak tekintő rendelkezés.

Ezzel kapcsolatban a NAV is megszólalt 2021 februárjában, és kimondta, hogyha egy adójogszabály az év első napján hatályos minimálbérre hivatkozó rendelkezést tartalmaz, és a magasabb összegű minimálbér, garantált bérminimum alkalmazása a fizetési kötelezettséget csökkenti, vagyis kevésbé terhessé teszi, akkor a fizetési kötelezettség megállapításánál – csökkentésénél – a megemelt összegeket már 2021. január 1-től alkalmazni lehet. Ez azt jelenti, hogy a kedvezmény, mentesség, eltérő adószabály, egyéb adóelőny alkalmazására jogosult adózók úgy járhatnak el, mintha a megemelt minimálbérösszegek már 2021. január 1-től hatályba léptek volna. Azoknál a fizetési kötelezettségeknél azonban, ahol az adószabály szerint a kötelezettség alapja az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összege, és a megemelt minimálbérrel számolva a kötelezettség növekedne, ott a megemelt minimálbért a kötelezettség alapjának megállapításánál nem kell alkalmazni.

Tipikus esete – a teljesség igénye nélkül – az adózó számára előnyös jogértelmezésnek és a magasabb összegű minimálbérrel való számolásnak a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) személyi kedvezményre vonatkozó rendelkezésének alkalmazása. Az Szja tv. ugyanis külön rendelkezés hiányában is az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegét tekinti minimálbérnek. Ugyanakkor a fenti jogértelmezésnek köszönhetően – így például a személyi kedvezmény havi összegének kiszámításakor – már 2021 januárjában is a 167 400 forint egyharmada volt figyelembe vehető száz forintra kerekítve (55 800 forint) az adóév január 1-én hatályos 161 000 forint egyharmada helyett.

Minimálbér alkalmazása 2021. 1-6. hó

Az mindenki számára világos, hogy a főfoglalkozású egyéni vállalkozók szociális hozzájárulási adó (szocho) alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka, míg a társas vállalkozás tagja után fizetendő szociális hozzájárulási adó alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka. Ez a minimum adóalap.

Azt csak a teljesség igénye miatt jegyezzük meg, hogy a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. tv. (Szkt.). rendelkezései szerint a főfoglalkozású egyéni vállalkozó maga után ugyan nem, de a társas vállalkozás a tagja után köteles a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás megfizetésére is, melynek alapja a szociális hozzájárulási adó alapja.

Azt is tudjuk, hogy biztosított főfoglalkozású egyéni vállalkozó a 18,5 százalék társadalombiztosítási járulékot

  • vállalkozói jövedelem szerinti adózás esetén a vállalkozói kivét,
  • átalányadózás esetén az átalányban megállapított jövedelem után fizeti meg.

Míg a biztosított társas vállalkozó a 18,5 százalék társadalombiztosítási járulékot a társas vállalkozástól személyes közreműködésére tekintettel megszerzett, járulékalapot képező jövedelme alapulvételével fizeti meg. A társadalombiztosítási járulék alapja havonta legalább a minimálbér (járulékfizetési alsó határ).

A 15 százalékos személyi jövedelemadó – természetesen – a ténylegesen elért jövedelme után terheli a magánszemélyt.

Mind a minimum szocho alap, mind pedig a járulékfizetési alsó határ kapcsán azonban az egyes anyagi jogi jogszabályok másként emlegetik a minimálbért!

Mi a Szocho tv. minimálbér fogalma?

 A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (Szocho tv.) 34. § 11. pontja alapján minimálbér az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összege, kivéve az e törvény egyéni és társas vállalkozókra vonatkozó rendelkezéseiben említett minimálbért. A Szocho tv. 34. § 11. pontja alapján ugyanis egyéni vállalkozóknál és társas vállalkozóknál minimálbérnek a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum havi összege számít, ha az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége vagy a társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, ennek hiányában pedig az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összege.

Ebből az következik, hogy a főfoglalkozású egyéni- és társas vállalkozó után havonta fizetendő szociális hozzájárulási adó alapja a 2021. január 1-jétől 2021. június 30-ig terjedő időszakra legalább az év első napján hatályos minimálbér 112,5 százaléka, azaz 181 125 forint (161 000 forint 112,5 százaléka), ha a vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget NEM igényel. Ez egyébként – társas vállalkozók esetében – egyúttal szakképzési hozzájárulási alapot is képezi.  Ha azonban az egyéni- és társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, akkor a szociális hozzájárulási adó alapját a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum havi összegével kell megállapítani. Ez az összeg 2021. januárra 236 925 forint (210 600 forint 112,5 százaléka), 2021. februártól pedig 246 375 forint (219 000 forint 112,5 százaléka), ami egyébként – társas vállalkozók esetében – egyúttal a minimum szakképzési hozzájárulás alapját is képezi. 

Mi a Tbj. minimálbér fogalma?

 A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) alkalmazásában a minimálbér a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes minimálbér. Ha az egyéni- és társas vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, akkor a garantált bérminimum havi összege.

Ebből az következik, hogy ha az egyéni- és társas vállalkozó tevékenysége középfokú végzettséghez NEM kötött, akkor 2021 januárjában legalább 161 000 forint, februártól pedig havonta legalább 167 400 forint után kell megfizetnie a társadalombiztosítási járulékot. Ha az egyéni- és társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, akkor a társadalombiztosítási járulék alapja 2021. januárban legalább 210 600 forint, februártól pedig legalább havi 219 000 forint.

Példa a vállalkozó minimum adó- és járulékalapjának meghatározására 2021. 1-6. hóban:

A magánszemély a vszja hatálya alatt álló főfoglalkozású egyéni vállalkozó, akinek havi vállalkozói kivétje 180 000 forint. Tevékenysége középfokú végzettséget nem igényel. A magánszemély évek óta inzulinos cukorbeteg. A személyi kedvezményt évközben érvényesíti. Két kiskorú gyermek eltartójaként a családi adó-és járulékkedvezményt évközben egyedül érvényesíti!

Számítsuk ki a január és június havi nettó kivét összegét, továbbá állapítsuk meg az egyéni vállalkozót terhelő további közterheket a vállalkozói kivét után!

 Megoldás:

Levezetés (január) Összeg (Ft)
Vállalkozói kivét 180 000
le: személyi kedvezmény (167 400/3~55 800) -55 800
le: családi kedvezmény (2*133 330) -266 660
SZJA alapja 0
Levonandó, fizetendő SZJA (15%) 0
Érvényesíteni nem tudott CSJK alapja 142 460
Érvényesíthető CSJK 142 460*0,15, de max. 180 000*0,185 21 369
Számított TBJ (18,5%) (180 000*0,185)

180 000, de min. 161 000*100%

33 300
Le: CSJK 21 369
Levonandó, fizetendő TBJ (18,5%) 11 931
Nettó kivét 168 069
Szociális hozzájárulási adó (161 000*1,125*0,155)

180 000, de min. 161 000*112,5%=181 125

28 074

 

Levezetés (június) Összeg (Ft)
Vállalkozói kivét 180 000
le: személyi kedvezmény (167 400/3~55 800) -55 800
le: családi kedvezmény (2*133 330) -266 660
SZJA alapja 0
Levonandó, fizetendő SZJA (15%) 0
Érvényesíteni nem tudott CSJK alapja 142 460
Érvényesíthető CSJK 142 460*0,15, de max. 180 000*0,185 21 369
Számított TBJ (18,5%) (180 000*0,185)

180 000, de min. 161 000*100%

33 300
Le: CSJK 21 369
Levonandó, fizetendő TBJ (18,5%) 11 931
Nettó kivét 168 069
Szociális hozzájárulási adó (161 000*1,125*0,155)

180 000, de min. 161 000*112,5%=181 125

28 074

 

 A fenti példából jól látható, hogy 2021. 1-6. hónapjára a főfoglalkozású vállalkozó minimum szocho alapja a Szocho tv. szerinti adóév január 1-jén hatályos minimálbér rendelkezése szerint került meghatározásra, míg a számára adóelőnnyel járó személyi kedvezmény igénybevételéhez – az Szja tv. minimálbér rendelkezéseitől eltérően – a kedvezmény számítása során már 2021 januárjától alkalmazhatta a február hónaptól hatályos minimálbért.

Minimálbér alkalmazása 2021. 7-12. hó

A 2021. évi nyári adócsomag elfogadásával azonban 2021. július 1-től megváltozott a vállalkozókra vonatkozó minimálbér szabály, amelynek alkalmazása kizárólag a vállalkozók minimum szocho alapjára van hatással.

2021. július 1-től a Szocho tv. 34. § 11. pontja alapján minimálbérnek az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összege minősül, kivéve az e törvény egyéni és társas vállalkozókra vonatkozó rendelkezéseiben említett minimálbért, amely a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum havi összege, ha az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége vagy a társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel, ennek hiányában a tárgyhónap első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összege.

 Az új minimálbér fogalomból az következik, hogy a főfoglalkozású egyéni- és társas vállalkozó után havonta fizetendő szociális hozzájárulási adó alapja 2021. július 1-től a tárgyhónap első napján hatályos minimálbér 112,5 százaléka, azaz 188 325 forint, (1674 400 forint 112,5 százaléka), ha a vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget NEM igényel.

Feladat:

Oldjuk meg a fenti példát a 2021. július 1-jétől hatályba lépett változás szerint és számítsuk ki a július havi nettó kivét összegét, továbbá állapítsuk meg az egyéni vállalkozót terhelő további közterheket a vállalkozói kivét után!

 Megoldás:

Levezetés (július) Összeg (Ft)
Vállalkozói kivét 180 000
le: személyi kedvezmény (167 400/3~55 800) -55 800
le: családi kedvezmény (2*133 330) -266 660
SZJA alapja 0
Levonandó, fizetendő SZJA (15%) 0
Érvényesíteni nem tudott CSJK alapja 142 460
Érvényesíthető CSJK 142 360*0,15, de max. 180 000*0,185 21 369
Számított TBJ (18,5%) 180 000*0,185

180 000, de min. 161 000*100%

33 300
Le: CSJK 21 369
Levonandó, fizetendő TBJ (18,5%) 11 931
Nettó kivét 168 069
Szociális hozzájárulási adó (167 400*1,125*0,155)

180 000, de min. 167 400*112,5%=188 325

29 190

A fenti példából jól látható, hogy a 15 százalékos szja, valamint a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék szabályok az szja és a minimum járulékalap vonatkozásában változatlanok, ugyanakkor a Szocho tv. minimálbér fogalmának pontosítása miatt 2021. július 1-jétől, ha a főfoglalkozású egyéni vállalkozó főtevékenysége NEM igényel középfokú iskolai végzettséget, akkor is a tárgyhónap első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (167 400 Ft) összegével kell számolni.

 Összegzés

2021. július 1-jétől tehát a középfokú végzettséget nem igénylő tevékenységet végző vállalkozók szocho alapját legalább a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összege alapján kell kiszámolni. Korábban a szocho alap megállapításakor ezeknél a vállalkozóknál a tárgyév első napán érvényes minimálbért kellett figyelembe venni.

Nincs változás abban, ha a társas vállalkozó főtevékenysége vagy az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igényel. Ekkor minimálbér alatt – ahogyan eddig is – a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum havi összegét kell érteni.

Ha a társas vállalkozó főtevékenysége, az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége nem igényel középfokú iskolai végzettséget, középfokú szakképzettséget, akkor az új szabályok szerint a minimálbéren a tárgyhónap első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegét, azaz jelenleg 167 400 forintot kell érteni, szemben a korábbi 161 000 forinttal, ami az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér volt.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM