Ismerd meg az Év Könyvelőjét – VIDEÓ

Interjú Tóth Zsuzsannával – A 2016-os Év Könyvelőjével

2016-ban a PENTA UNIÓ Zrt. már ötödik alkalommal szervezte meg „Az Év Könyvelője” szakmai versenyt, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja, az RLB-60 Bt. (ügyviteli szoftver) és az Önadózó szaklap támogatásával.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is közel 2000 könyvelő töltötte ki az első fordulós tesztfeladatsort.

A második fordulóban neves szakmai zsűri előtt kellett írásban, majd szóban is bizonyítaniuk tudásukat, rátermettségüket a legjobbaknak. A verseny bírái: dr. Kovács Ferenc, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke; Munkácsi Márta, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke; dr. Sallai Csilla, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara könyvelői tagozatának elnöke, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubjának elnöke; dr. Siklósi Ágnes, Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete fővárosi szervezetének elnöke.

 „Az Év Könyvelője” verseny ünnepélyes díjkiosztójára január 11-én került sor az Adóegyetem 2017 rendezvény keretében, ahol az adóügyekért felelős helyettes államtitkár, Izer Norbert köszöntötte a győzteseket és adta át a közel fél millió forint értékű szakmai ajándékcsomagot.

A díjátadó után, az 5PercAdó is „lencsevégre” kapta az ÉV KÖNYVELŐjét – Tóth Zsuzsannát, fogadják szeretettel a győztes interjúját!

Hogyan lett belőled könyvelő, mik voltak a karriered főbb állomásai?

Közgazdasági szakközépiskolában végeztem, így az alapokat már korán megszereztem és megszerettem, később pénzügyi és számviteli főiskolát végeztem, majd a Pentánál adótanácsadó végzettséget és társadalombiztosítási szakelőadói végzettséget is szereztem. A célom az volt, hogy az adózással kapcsolatos ismereteimet is tovább bővítsem, amire a mindennapi munkám során nagy szükségem van.

Szerinted milyen egy jó könyvelő?

Azt gondolom, hogy egy jó könyvelő tisztában van a szakma alapjaival és arra építi speciális szakmai tudását. Emellett precíz, figyelmes, alapos és jól megtalálja a hangot az ügyfeleivel és az ő igényeinek próbál meg megoldásokat találni.

Hogyan tartod naprakészen a tudásod?

A legnagyobb segítséget az adja, hogy az e-mail címemre különböző szakmai anyagokat kapok, melyek segítenek naprakésznek lenni és sok esetben felhívják a figyelmemet fontos változásokra. Nagyon szívesen olvasom például az 5percAdó hírleveleit.

Vannak bevett praktikáid, szokásaid, hogy a húzósabb, határidőkkel teli időszakokat könnyebben átvészeld?

Az eddig kipróbált leghatékonyabb módszerem az időbeosztás optimalizálása. Igyekszem előre felkészülni, egy kicsit előre dolgozni. Törekszem arra, hogy jól osszam be az időmet és ne torlódjon minden össze, de ez nem mindig sikerül.

RLB felhasználó vagy?

Igen, egy-két éve egy speciális munkából kifolyólag az RLB 60 programot is használom, nagy megelégedéssel dolgozom vele.

Hasznosnak találtad a versenyt? Milyen felkészülést igényelt?

Az első fordulóra külön nem készültem. Nagyon sokat segítettek azok az esetek, amiken korábban dolgoztam, hiszen ott mélységében foglalkoztunk szakmai kérdésekkel. A második fordulóra a felkészülést az jelentette, hogy átnéztem egy-két olyan törvényt, aminél azt gondoltam, hogy hiányosabb a tudásom. Nagyon hasznosnak találom a versenyt, mert felhívta a figyelmemet olyan szakmai kérdésekre, amelyekben pontosítást igényelt a tudásom.

Van néhány jó tanácsod a 2017-es év versenykitöltői számára?

Minél többen vegyenek részt ebben a versenyben, mert úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon sok jó könyvelő van közöttünk, és igazán nem sok idő kitölteni az első körös feladatsort!

Gratulálok az eredményhez!

Köszönöm.


https://youtu.be/OmRg3v-qjOw

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM