Ismerd meg a 2017-es év Könyvelőjét- Videó

Interjú Keszei Viktóriáva- Az Év Könyvelőjével

2017-ben a PENTA UNIÓ Zrt. már hatodik alkalommal szervezte meg „Az Év Könyvelője” szakmai versenyt, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja, az RLB-60 Bt. (ügyviteli szoftver) és az Önadózó szaklap támogatásával.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több mint 1600 könyvelő töltötte ki az első fordulós tesztfeladatsort.

A második fordulóban neves szakmai zsűri előtt kellett írásban, majd szóban is bizonyítaniuk tudásukat, rátermettségüket a legjobbaknak.

A verseny ünnepélyes díjkiosztójára január 10-én került sor az Adóegyetem 2018 rendezvény keretében, ahol az adóügyekért felelős helyettes államtitkár, Izer Norbert köszöntötte a győzteseket és adta át a közel fél millió forint értékű szakmai ajándékcsomagot. Az ünnepélyes díjátadóról szóló cikkünket itt olvashatod.

Az ünnepélyes átadó után egy rövid interjút készítettünk Keszei Viktóriával, így fogadják szeretettel a győztes bemutatkozóját, életútját!

Hogyan lett belőled könyvelő, mik voltak a karriered főbb állomásai?

Köszönöm szépen. A középiskola után még egyáltalán nem tudtam, mivel szeretnék foglalkozni. Egy jó barátom tanácsára kerültem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára, ahol már az első számvitel órán tudtam, hogy ez nekem nagyon tetszik és egész életemben ezzel szeretnék foglalkozni. Végeztem a főiskolával, egyetemmel és utána elhelyezkedtem egy nemzetközi cég könyvelőirodájában, ahol megtanultam a szakma csínját-bínját, alapjait. Mindezek közben már járt az agyam azon, hogy mindenképpen szeretném ezt saját vállalkozásban végezni, így megpróbáltam minél szélesebb körben tudást és tapasztalatot szerezni. Elmentem a PENTA UNIÓ Zrt.-hez és elvégeztem az Adótanácsadó képzést, majd utána a Bér-és TB ügyintézést és tulajdonképpen ma már a saját cégemben dolgozom könyvelőként és tanácsadóként.

Szerinted milyen egy jó könyvelő? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie?

Úgy gondolom, hogy egy jó könyvelő nem csak érti a szakmáját, hanem szereti is. Nagyon alapos, naprakész a tudása, precíz, pontos és körültekintő.

Hogyan tartod naprakészen a tudásod?

Nagyon sok szakmai továbbképzésen veszek részt a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében és nagyon kedvelem az 5percAdó  cikkeit is, amit rendszeresen olvasok, és nagyon remélem, hogy egyszer majd mások is olyan lelkesen olvashatják akár  az én cikkeimet is.

Vannak bevett praktikáid, szokásaid, hogy a húzósabb, határidőkkel teli időszakokat könnyebben átvészeld?
Úgy gondolom, hogy nekem a munkám a hobbim. Én éjjel-nappal a könyveléssel és a tanácsadással foglalkozom. Próbálom – bár nagyon nehéz egyeztetni, hogy mindig minden határidőben meglegyen. Ez nagyon fontos, hogy mindig időben meglegyen és nagyon nehéz is. Mivel ismerem az ügyfeleimet, próbálom úgy beosztani akár az iratátadással, illetve az információátadással, hogy tudom, hogy ki az, akit hamarabb, ki az, akit kicsit nehezebb rávenni és akkor már előre rákészülök erre és megpróbálom úgy összeszervezni, hogy mindig minden kész legyen.

Milyen könyvelő programot használsz?

A QSOFT fejlesztésében a SUP nevezetű könyvelő programot használom már amióta tulajdonképpen a szakmában vagyok.

Milyen felkészülést igényelt számodra a verseny, hasznosnak találtad? Van néhány tanácsod a 2018-as év versenykitöltői számára?

Különösebb felkészülésben nem vettem részt. Folyamatosan ezzel dolgozom és járok a továbbképzésekre, ezért úgy gondolom, hogy naprakész vagyok. Nagyon örülök, hogy sikerült elérnem ezt a helyezést. A jövőben mindenkinek azt tanácsolom, hogy bátran induljon el a versenyen, mert egy hatalmas tapasztalatszerzés és mind szakmailag, mind akár, aki eredményesebben végez, annak egy nagy megtiszteltetés.

Köszönjük szépen és gratulálunk az eredményhez!

https://www.youtube.com/watch?v=R-YL6spxD7I

 

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM