Hétindító – 9. hét

Éves bevallások és a KATA bevallás benyújtása esedékes a mai napon

már

Szép kellemes hétfő reggelt kívánok mindenkinek, így a habos kávé mellé! Viszonylag nyugalmas – már ha lehet ilyet mondani ebben az időszakban könyvelőnek – hét előtt állunk, ám természetesen az élet most sem áll meg!

Itt a február vége, bokros teendőkkel

Február 27-én, azaz ma határidős az alábbi bevallások benyújtása:

  • KATA bevallások benyújtása 
  • 2201-es éves bevallások benyújtása (fő szabály szerint akkor kell csak, ha a rajta szereplő bármilyen adónemben kötelezettek lennénk)
  • Éves áfa bevallások (2265)

Előre dolgozhatsz… 

Bár az iparűzési adó bevallások elkészítése fenti bevallói körnek is – amennyiben bevallási kötelezettség terheli – jellemzően május 31-ére határidős, én ezen bevallásaikat már a most határidős bevallásokkal együtt elkészítem, és be is nyújtom, így nem kell kétszer ugyanahhoz a vállalkozáshoz nyúlni, és májusban egy feladattal kevesebb, amire figyelni kell! 

Felhívom a figyelmet, hogy a normál adózás alá tartozó egyéni vállalkozók SZJA bevallásának benyújtási határideje az idén is május 20-ra (hétvége miatt május 22) datálódik, és részükre is készül bevallás tervezet, melyet ennek ellenére részben nekünk kell majd adattal feltölteni, véleményem szerint egy aktív egyéni vállalkozó bevallási tervezetét kiegészítés nélkül jóváhagyni nem lehet.

Gőzerővel a zárási időszak kellős közepén, akinek van ideje már előkészítheti az alábbiakat: március  13 napján lesznek határidősek a járulékbevallások,az alábbiak szerint:

  • 08-as bevallás (0-ás adattartalommal is)
  • 58-as bevallás 

És természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy  az ebből eredő járulékok átutalásának a határideje is ugyanez a nap!

Helyi adók , hamarosan határidős!

Az idén az adóhatóság felhívta a figyelmet, hogy az elektronikusan a hivatallal kapcsolatot tartó ügyfelek és magánszemélyek esetén sem küld értesítést a gépjárművekkel kapcsolatosan 03.16-án esedékes teljesítményadókra, így ügyfeleink esetében erről a folyószámlákról tájékozódhatunk. Azon ügyfelek esetében, akik egyéni vállalkozók nem feltétlenül van tudomásunk arról, hogy vállalkozóként, vagy magánszemélyként birtokol-e gépjárművet, így részükre körlevelet küldtünk, melyben tájékoztattuk őket, hogy adófolyószámlájukon ez a tétel előírásra kerül, egyben felajánlottuk, hogy amennyiben kifejezetten kérik (szerintem adatvédelmi okokból is fontos), akkor helyettük ezek a tételek lekérdezésre kerülnek irodánk által. 

Március 16-ra lesznek esedékesek a helyi iparűzési adók előlegei is, e célból ahol rendelkezésre áll, lekérhetjük és egyeztethetjük a folyószámlákat, illetve itt az ideje az érkező folyószámlákra és fizetési meghagyásokra az ügyfelek figyelmét is felhívni. 

Kamarai tagdíj befizetés március végéig

A kamarai díj befizetési határideje általános esetben március 31-e, így az erről szóló fizetési értesítőt már elküldhetjük ügyfeleinknek! Kamarákkal kapcsolatosan legyünk figyelemmel arra, hogy nem feltétlen minden ügyfél a Kereskedelmi és Iparkamara tagja, hanem  pl. az agrár kamara tagjainak sorába sorolódtak át a korábbi években!

Dübörög a zárás

És mindeközben szép lassan dübörög a zárás, és mivel már március havát kezdjük, ez egyre intenzívebb lesz. Én márciusban igyekszem az összes kisebb zárással készen lenni, annak érdekében, hogy mindenki beszámolója időben letétbe helyeződjék!  A civileknél e tekintetben maradt a régi bejáratott mód a szokásos- az idén PK841 és 842-es nyomtatvánnyal. 

Mindenkinek haladós bevallás benyújtást, működő elektronikus csatornákat és kitartást kívánok ezen a szép hétfői napon, és a hét hátralévő részében is!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!