Hétindító – 8. hét

Az év első havi áfa bevallási határidejével kezdődik a hét, miközben a tavalyi éves áfa bevallásokat készítjük

mindenkinek

Napfényes jó reggelt kívánok! Jelzem a héten a kávéra minden mennyiségben szükségünk lesz!  

Az idei év első áfa bevallási határideje

Mindjárt a hét elején egy izmos áfa határidővel indítunk, mára határidős: 

  • 65-ös áfa bevallások
  • A60 -as összesítő nyilatkozatok
  • és 01-es (az arra kötelezetteknek) bevallások benyújtásának határideje is

Jön a február vége, bokros teendőkkel

Február 27-re lesz határidős, ami sajnos vészesen közelít, és a hét második felében utolér minket:

  • KATA bevallások benyújtása 
  • 2201-es éves bevallások benyújtása (főszabály szerint akkor kell csak, ha a rajta szereplő bármilyen adónemben kötelezettek lennénk)
  • Éves áfa bevallások (2265)

Előre dolgozhatsz… 

Bár az iparűzési adó bevallások elkészítése fenti bevallói körnek is – amennyiben bevallási kötelezettség terheli – jellemzően május 31-ére határidős, én ezen bevallásaikat már a most határidős bevallásokkal együtt elkészítem, és be is nyújtom, így nem kell kétszer ugyanahhoz a vállalkozóhoz nyúlni, és májusban egy feladattal kevesebb, amire figyelni kell! 

Felhívom a figyelmet, hogy a normál adózás alá tartozó egyéni vállalkozók SZJA bevallásának benyújtási határideje az idén is május 20-ra (hétvége miatt május 22) datálódik, és részükre is készül bevallás tervezet, melyet ennek ellenére részben nekünk kell majd adattal feltölteni, véleményem szerint egy aktív egyéni vállalkozó bevallási tervezetét kiegészítés nélkül jóváhagyni nem lehet.

Teljesítményadó, hamarosan határidős

Az idén az adóhatóság felhívta a figyelmet, hogy az elektronikusan a hivatallal kapcsolatot tartó ügyfelek és magánszemélyek esetén sem küld értesítést a gépjárművekkel kapcsolatosan 03.16-án esedékes teljesítményadókra, így ügyfeleink esetében erről a folyószámlákról tájékozódhatunk. Azon ügyfelek esetében, akik egyéni vállalkozók nem feltétlenül van tudomásunk arról, hogy egyéni vállalkozói minőségben, vagy magánszemélyként birtokol-e gépjárművet, így részükre körlevelet küldtünk, melyben tájékoztattuk őket, hogy adófolyószámlájukon ez a tétel előírásra kerül, egyben felajánlottuk, hogy amennyiben kifejezetten kérik (szerintem adatvédelmi okokból is fontos), akkor helyettük ezek a tételek lekérdezésre kerülnek irodánk által. 

Kamarai tagdíjak

Lassan – mivel a befizetés határideje március 31 lesz – már előkészíthetjük az ügyfelek részére az idei évi kamarai regisztrációs díjakról szóló értesítő levelünket, nehogy elmaradjon, illetve legyen idejük befizetni ezeket a tételeket! 

Mindenkinek haladós bevallás benyújtást, működő ügyfélkaput és kitartást kívánok ezen a szép hétfői napon, és a hét hátralévő részében is! 

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM