Hétindító – 48. hét

feltöltési kötelezettség, EVA, termékdíj, áfa

Az EGYKESZ adminisztrációs terhének eltörlése mámorában, viszonylag nyugalmas hét elé nézünk, ugyanakkor lassan szembesülünk kell azzal, hogy közeledik az év vége :)! A karácsonyi készülődés mellett ideje felkészülni a decemberi feladatainkra, melyet a szokásosakon kívül több “eseti” feladat is tarkít!

Vegyük hát át a legfontosabbakat!

Amivel már haladni tudunk, az a bérszámfejtésre való felkészülés, esetlegesen előrevehetjük a nullás járulék bevallások benyújtását, időt spórolva egyéb határidős feladataink teljesítésére!

Célszerű továbbá feltérképezünk, hogy melyek azon ügyfeleink, akiknél feltöltési kötelezettséggel kell számolnunk (pl. EVA adózó, azon társasági adó alanyok, akiknek a megelőző éves árbevétele a 100 millió forintot meghaladta a társasági adó és az iparűzési adó tekintetében). Ne feledjük, hogy a feltöltési kötelezettséghez bevallási kötelezettség is társul, ezen feladatok elvégzésének határideje december 21-e.

Szintén december 21-e lesz a határideje az EVA hatálya alól történő kilépésnek, és a feltételek fennállása esetén a belépésnek is, ha ezt ügyfelünk igényli. Itt hívom fel a figyelmet, hogy a későbbi problémák elkerülése végett a beadandó adatlapot írassuk alá az ügyvezetéssel!

December 21-én lesz a környezetvédelmi termékdíj előlegének a megfizetési határideje is, ennek összegét a harmadik negyedévi bevallásban kellett feltüntetni!

Az év végéhez közeledvén gondolkodnunk kell – természetesen ügyfeleinkkel együtt – az esetleges áfa státuszváltásokról (alanyi mentesség, alanyi mentesség helyett áfa kör, pénzforgalmi áfa). Áfát érintő másik kérdéskör az áfa árfolyam változtatása – ha az szükséges (MNB-EKB-saját banki) Ezen döntések bejelentő lapjait is aláíratom mindig az ügyfelekkel, a későbbi problémák elkerülése végett!

Még egy gondolkodási – esetleges változás bejelentési – pont lehet az adózási módok közötti váltás, természetesen szigorúan a feltételeknek való megfelelés esetén (pl. KIVA, KATA, EVA, stb. választása)

Egyes esetekben nagyon fontos az év végi végrehajtható adótartozás kérdése, így akinél ez prognosztizálhatóan gondot fog okozni, annak én még egyszer fel szoktam hívni a figyelmét erre (pl. KATA adózók, civil szervezetek, akik vállalkozási tevékenységet is folytatnak, stb.). E tekintetben tapasztalatom szerint – annak ellenére, hogy felhívjuk figyelmüket rá – sokszor elmarad pár ezer forintnyi késedelmi pótlék megfizetése, mely pont elegendő lehet ahhoz, hogy a későbbiekben gondot okozzon partnerünk életében!

Minden kollégának kellemes adventi készülődést, zökkenőmentes évzárásra való felkészülést kívánok addig is, míg a jövő héten ismét találkozunk!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM