Hétindító – 43. hét

Az év évégre készülvén...

hétindító

Köszöntelek benneteket ezen a már ősziesnek mondható reggelen! Nézzük hát, mit is csinálunk ezen a héten …

A hét “határidőszegénynek” ígérkezik, de nálunk könyvelőknél – mondanom sem kell – mindig van teendő. Sajnos gőzerővel közelít az évvége, így az egyik legdolgosabb időszakunk elé nézünk.

Ezen a héten – a következő időszakot megkönnyítendő – már elkezdhetjük a bérszámfejtési munkákat előkészíteni, szép lassan bekérni a jelenléti íveket, illetve az állandóan gondot okozó nullás adattartalommal kötelezően benyújtandó 08-as járulékbevallások köre ebben az időszakban hatékonyan előkészíthető.

Amivel folyamatosan foglalkoznunk kell tehát, hogy ki, hányadán is áll leadott iratanyaggal, hogy állnak eredményügyileg, kell-e egyeseknél adóoptimalizációs célból esetleg még az idén átjelenteni, változás jelenteni. Hála a jogalkotóknak, már semmilyen tekintetben nem kell feltöltési kötelezettséggel számolni.

Mindezeken felül én ezen időszakban szoktam ismét egy alapos folyószámla kontrollt is tartani minden ügyfélnél, egyrészt ránézni, hogy hogyan is fizet, hogy minden a helyén van-e, másrészt eleget téve a tájékoztatási kötelezettségemnek, ezeket ki is küldjük részükre. Nagyon jól működik évek óta, hogy akinél lehetőségeink engedik, már ezen folyószámla alapján elkezdjük a főkönyvi egyeztetéseket, így egyrészt a záráskor sokkal könnyebb dolgunk van, másrészt még időben felfedezzük az esetleges eltérések okát, van idő átvezetni, önellenőrzést benyújtani ha az szükséges.

KATA-s ügyfelek, civil szervezetek számára ez kiemelt jelentőséggel bírhat!

Ezen időszak alatt elkezdem az ügyfeleink törzsadatát is letölteni és átnézni, hogy lássam, kinél van esetlegesen szükséges változás bejelentési kötelezettség, gondolva itt a jövőre vonatkozó bejelentésekre is – pl. MNB, EKB árfolyam választás áfa szempontjából, alanyi mentesség alá átjelentkezés stb. Fontos megnézni azt is, lévén negyedévet zártunk nem is olyan rég, hogy van-e olyan ügyfél, aki ÁFA bevallás gyakoriság szerint negyedéves maradt ugyan, de az összesítő nyilatkozat tekintetében havi gyakoriságúra váltott, mostanra ennek már a törzsadaton is tükröződnie kell!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!