Hétindító – 40. hét

A negyedéves „őrület” jegyében

Negyedéves zárás hónapjának első munkanapjára virradtunk, így ez egy rohanásokkal, egyeztetésekkel teli hónap lesz számunkra.  Lassan-lassan beindulni látszik a „jogszabálygyár” is, már lehet hallani, mi minden is vár ránk jövőre. Ezt is folyamatosan szem előtt kell tartanunk.

Bár a hét még viszonylag határidő szegény, már most elő lehet készíteni egy két feladatot, megkönnyítve a negyedéves zárást. Mi minden negyedéves fordulónál igyekszünk ügyfeleinktől a szokásosnál korábban bekérni a jelenléti adatokat, hogy a bérszámfejtési feladatokkal idejekorán végezzünk!

Az október 12. a VSZJA hatálya alá tartozó vállalkozóknál egy előlegfizetési időpont, mely az ilyen adózást választó egyéni vállalkozók iratanyagának teljessé tételét is megkívánja tőlünk, hiszen előleget a tényszámok ismeretében kell fizetniük.

Ezeken a feladatokon túl – aki teheti – már előkészítheti a negyedéves feladatokat. Kezdésnek javaslom a társasági adó előlegek kiközlését, a cégautóadóval kapcsolatos feladatok elvégzését, amely ebben a negyedévben – tekintve a szeptemberi  teljesítményadó előleg befizetési határidőre – külön ellenőrzési pontot is jelent számunkra, még pedig vizsgálni kell a befizetés határidőben megtörténtét is.

Negyedév révén nem feledkezhetünk el az EVA adóalany ügyfeleinkről, akikre szintén előlegfizetés vár, és már idejekorán célszerű tőlük az iratanyag bekérése. Mivel az év háromnegyede lassan eltelt – és mikor ezeket a sorokat olvassátok, talán ha 80 nap van karácsonyig – az alanyi mentes ügyfelek tekintetében is célszerű egy kontrolt végezni, hogy is állnak a bevételi küszöbként meghatározott 8 millió forintos kerettel, az éves áfa alanyok tekintetében pedig egy pillantást mindenképp megér, vajon nem lépett-e ügyfelünk küszöbértéket, és nem nőtt-e fel a negyedéves bevallási határidősök közé.

A  látókörünkben lévő KATA alanyok bevételeit is kezdjük el összesíteni, hogy láthatóvá váljon, lesz-e nekik különadó fizetési kötelezettségük, továbbá lassan az ő esetükben célszerű az adófolyószámla kontroll, mert egykettőre itt az év vége, és ha túl sok a tartozás (100 E forint feletti) akkor könnyen kikerülhet ezen kedvező adózási mód égisze alól. Mivel a legtöbbjük alanyi mentes, áfa szempontjából is meg kell vizsgálni, hol is tartanak.

Civil szervezeteknek az idén először van lehetőségük lekérdezni az 1%-os felhasználók névsorát, természetesen csak azok nevét és elérhetőségeit ismerhetik meg, akik ehhez az adóbevallásban hozzájárultak. 18EGYAD nyomtatványon lehet adatot kérni arra vonatkozólag, hogy ki az aki az adott civil szervezet részére 1%-os hozzájárulását felajánlotta, azonban könyvelőként javaslom – GDPR okán – hogy mielőtt saját regisztrációnk alatt ilyen adatszolgáltatást kérünk le az adóhatóságtól, a szervezet vezetőjétől szerezzük be az írásos kérelmet erre vonatkozóan!

Mivel a szeptember 30. hétvégére esett, így a mai nap legkésőbb még kezdeményezhető XXEGYREG nyomtatvány benyújtásával a regisztrációs eljárás, hogy a szervezet a jövő évben képes legyen az 1%-os felajánlásokat fogadni!

18EGYAD nyomtatványon lehet adatot kérni arra vonatkozólag, hogy ki az aki az adott civil szervezet részére 1%-os hozzájárulását felajánlotta, azonban könyvelőként javaslom – GDPR okán – hogy mielőtt saját regisztrációnk alatt ilyen adatszolgáltatást kérünk le az adóhatóságtól, a szervezet vezetőjétől szerezzük be az írásos kérelmet erre vonatkozóan!

És ha már a civil szervezeteknél tartunk, itt hívom fel a figyelmeteket, hogy október 10-én a civil szervezetek mindennapjaival, számvitelével és megszűnésével foglalkozunk majd Civil szervezetek működése, számvitele, adózása című konferenciámon, melyre jelenleg még kedvezményesen tudtok jelentkezni!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM