Nos, így az ünnepi készülődés hatása alatt, a meleg habos kávét kavargatva, tekintsük át, hogy az ünnepek előtt milyen feladatok…
Hétindító – 37. hét
Terítéken a helyi adók és a járulékbevallások
Habos kávés jó reggelt kívánok Mindenkinek, immár szeptember közepén, az iskolakezdési sokk után! Csapjunk is bele a közepébe!
Holnap – azaz 12-én – esedékes a havi járulékbevallások benyújtása, az alábbiak szerint:
- 1758-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
- 1708-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében. (Nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT.)
Természetesen a bevallásokhoz befizetési kötelezettség is kapcsolódik!
A héten lesz határidős a helyi adóelőlegek megfizetése is, bár én erről már a múlt hét folyamán igyekeztem értesíteni ügyfeleimet, de természetesen még ma sem késő.
Fontos, hogy a személygépkocsik után a teljesítményadó határidőre befizetésre kerüljön. Erre is fel szoktam hívni az ügyfelek figyelmét és kérem őket, hogy a befizetést dokumentáltan bocsássák a rendelkezésemre, hiszen cégautóadó csökkentő tételeként csak a határidőben befizetett gépjárműadó összege vehető figyelembe. Amennyiben csak egy napot is csúszik a befizetés, jogszerűen nem helyezhető levonásba ez a tétel!
Szeptember lévén folyamatosan napirenden kell tartani a civil szervezetek NAV 1%-os regisztrációs eljárását, ott és ahol ez releváns. A határidő jogvesztő: szeptember 30. A jelenleg használatban lévő nyomtatvány a 17EGYREG nevet viseli!
Azon ügyfeleinknél, akiknél rendszeresen előfordul az EU bármely más tagországában történő áfás beszerzés, ott a helyi szabályok szerint felszámított áfa – ha az adóalany a feltételeknek megfelel – visszaigényelhető.
Ilyen beszerzések lehetnek a rendszeresen külföldi kiküldetésben tartózkodók egyes költségei, konferencia belépők, szállásdíjak, külföldi tehergépjármű tankolás, vagy csak egy „óvatos külföldi” által kiállított, helyi áfát tartalmazó számla. Visszakérhető az adó olyan beszerzések esetén is, amikor az EU előírások és a magyar Áfa tv. szerint az adott országban minősül teljesítettnek az ügylet (pl. ingatlanokkal, közlekedési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatások).
Érdekes lehet ott is a visszaigénylés kérdése, akiknél bármely okból kifolyólag egy-két nagyobb áfa tartalmú ilyen típusú tétel jelentkezett az elmúlt időszakban. Természetesen az ügyfeleink zöme meglehetősen tájékozatlan ez ügyben, ugyanakkor értékes forintokat takaríthatunk meg nekik! Ettől az eljárástól – meglátásom szerint – még mindig ódzkodunk kicsit, pedig maga az eljárás nem bonyolult, csupán egy adatlap benyújtása a dolgunk – a hozzá tartozó mellékletekkel együtt – és a többit a NAV intézi a külföldi adóhatósággal.
Természetesen ez irányú igényünket akkor és csak akkor jelenthetjük be, ha paramétereink alapján az áfa visszaigénylésre egyébként jogosultak vagyunk, és az előzetesen felszámított áfa belföldön is levonásba helyezhető lenne! Érdemes tehát áttekinteni, melyik ügyfelünknél lehet aktuális a kérdés.
A cégkapu regisztrációban még érintett ügyfeleinket ezen kötelezettségükről ismételten tájékoztatni kell, hiszen december végéig – jelen felállás szerint – mindenkinek rendelkeznie kell élő cégkapuval, legyen szó cégről vagy akár civil szervezetről!
Kellemes napsütéses, haladós mindennapokat, működő ügyfélkaput és sikeres regisztrációkat kívánok!
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás