Hétindító – 36. hét

Az iskolakezdés hetében

Az iskolakezdés sokkja után, hamar vissza kell zökkenünk a munka mezejére is, tekintettel arra, hogy ez a hét – annak ellenére, hogy határidők nem tarkítják – a bérszámfejtés jegyében telik!

Jövő hét közepére, szeptember 12-re esedékes a szokásos havi járulékbevallási hullám, melynek keretében esedékesek:

  • 1958-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 1908-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT).

Természetesen nem feledkezhetünk meg a bevallásokhoz kapcsolódó befizetési kötelezettségeinkről sem! A saját cégeink is cégek „mint a suszternek a cipője”, fordítsunk rájuk is kiemelt figyelmet, és javaslom ne csak járulékbevallás és befizetés szempontjából!

Szeptember 16-ig helyi adó előlegeket kell fizetniük az érintetteknek, amely nem csak az iparűzési adót jelenti! A teljesítményadónál pedig nem elhanyagolható szempont, hogy ha azt személygépjármű után fizetik, az határidőben befizetődjön, ekkor vonható le ugyanis érvényesen az ugyanazon személygépkocsira szóló cégautóadó összegéből. Ha  csak egy napot is késnek a befizetéssel, akkor az nem határidőben teljesített – véleményem szerint. Ennek okán az érintetteknek igyekszem a figyelmét erre külön is felhívni!  Figyeljünk arra, hogy KATA-s tételes iparűzési adót fizető ügyfeleinknél is mostanra határidős a második félévi 25.000 forintos tétel megfizetése is! Másik típushiba KATA-soknál, hogy nem minden telephelyre jelentkeznek be, esetleg fizetik meg a helyi iparűzési adót, így célszerű lehet e tekintetben is a körmükre nézni.

És ha már helyi adó előleg! TAO tekintetében sokan élnek az előleg-mérséklési jogukkal, ám iparűzési adóban jellemzően kevesen, pedig egyes esetekben igaz lehet az iparűzési adóra is a túlzott előleg-előírás, ha cég, a vállalkozó életében olyan változások következtek be, amelyek ezt alátámasztják! Ilyenkor javasolhatjuk ügyfeleinknek az előírt előleg volumenének mérséklése iránti kérelem beterjesztését, amit szintén az előleg megfizetésére előírt határidőig tehetünk meg!

Közelít a szeptember 30., mely civil területen kiemelt jelentőséggel bír. Esetükben ez jogvesztő határidő a NAV 1%-os igénylői táborába tartozó belépőjegy megváltásához. Azon szervezeteknek, amelyek korábban már regisztráltak, és adataikban változás nem következett be, nincs további teendőjük, tavalyi regisztrációjuk továbbra is érvényes. Azon szervezetek azonban, akik korábban ezt a regisztrációt bármilyen okból nem kérték, nem kérhették, XXEGYREG nyomtatványon tehetik meg, a szükséges dokumentáció csatolása mellett. A határidő jogvesztő, ezzel kapcsolatosan igazolási kérelem nem terjeszthető elő! Az a szervezet kérheti először idén a regisztrációját, amelyet a bíróság jogerősen 2018. január 1. előtt bejegyzett, és az érintett jogszabály helyekben előírt egyéb paramétereknek megfelelnek!

Lassan indul az idei ősz is, így javaslom, figyeljétek a Penta konferencianaptárát, érdekes és fontos konferenciák közül szemezgethettek az ősz folyamán is, többek között én is várom az érintetteket a civil konferencián, októberben, melyre már lehet jelentkezni! Civilek számára nyitott továbbra is a Civil Klubba való jelentkezés, melynek keretein belül az őket érintő problémákat, kérdéseket vitatjuk meg a kéthavonta esedékes klubdélutánunkon.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM