Hétindító – 3. hét

Új év és újabb teendők…

Szeretettel üdvözlök mindenkit ezen a szép hétfő reggelen ismét.  A héten igazából beindul a könyvelői szezon, így ahogy tudunk, próbáljunk előremutatóan haladni a munkával!

Mára határidős – a vasárnapra eső 12-e miatt – a járulékbevallások benyújtása az alábbiak szerint:

  • 58-as bevallások egyéni vállalkozások körében;
  • 08-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT)

És akkor 08-as bevallás újratöltve: a decemberi bevallás a szakképzési hozzájárulás elszámoló bevallása, tehát, ezt nullás adattartalommal az arra kötelezetteknek mindenképpen be kell nyújtani, még akkor is, ha erről korábban „NY”-es nyilatkozaton előre mutatóan nyilatkozatot tett! Figyeljünk arra, hogy az egyesületek és alapítványok NEM alanyai a szakképzési hozzájárulásnak, így sem előleget, sem elszámoló bevallást e tekintetben benyújtani nem kell! Aki eddig vallott ilyen jogcímen, az önellenőrzéssel teheti helyre! Sajnos ez a NAV-nál még mindig nem fut „hibaágra”.

Mivel negyedévet is zártunk, a normál költség elszámolós egyéni vállalkozók Szja előlegeire is figyelmet kell fordítanunk!

Január 20-ra, hétfőre lesznek határidősek:

  • Havi és negyedéves áfa bevallások és befizetések.
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha az szükséges. (Pl. alanyi mentes áfa alanyok esetleges rendkívüli havi bevallásai.)
  • Havi és negyedéves összesítő nyilatkozat – figyelve az esetlegesen értékhatárt lépőkre. (Elképzelhető olyan eset is, amikor fő szabály szerint negyedéves áfa bevallói státusz ellenére havi összesítő nyilatkozat benyújtásra kerül sor.)
  • Éves áfa bevalló ügyfelek esetén meg kell nézni, nem lépett-e értékhatárt.
  • KIVA előleg bevallás és megfizetés.
  • Cégautóadó bevallás és megfizetés.
  • Környezetvédelmi termékdíj negyedéves bevallása és megfizetése.
  • 01-es bevallás benyújtása havi és negyedéves bevallói státusz esetén (Rehabilitációs hozzájárulás, stb.)
  • Havi és negyedéves társasági adó előlegek megfizetése.

Áfa tekintetében különös tekintettel kell lenni egy-két ügyfélnél, aki áfa státuszt váltott (pl. áfásból alanyi mentes lett stb.) az átmeneti szabályokra, melyek az általánostól eltérő speciális áfa bevallási jogcímeket is teremthetnek! A másik fontos dolog, az ún. arányosítós áfásoknál az év végével esetlegesen szükségessé váló korrekciók átvezetése is!

Bokros teendőink között ki ne felejtsük a NÉBIH-et, melynek második féléves díját január 31-ig kell megfizetni!

KATA adóalanyok esetében arra is figyelemmel kell lenni, hogy – amennyiben tételes iparűzési adót választottak, és voltak olyan időszakaik, melyekre tekintettel nem keletkezett KATA fizetési kötelezettség, (pl. táppénz) – január 15-ig lehetőségük van adóbevallást tenni, így csökkentve a számukra előírt kötelezettséget!

Mindenkinek kellemes téli napokat, meleg szobát, forró teát és kávét, valamint haladós napokat kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM