Hétindító – 26. hét

A hét határidőszegény

Hétfői könyvelői üdvözletem mindenkinek! Remélem, ezen a héten sokan már a lábatokat lógatjátok, ennek ellenére igyekszem összeszedni mire is kellene figyelnünk!

Bár a hét határidőszegény, muszáj előre gondolkodnunk!  Lassan itt az idő, felkészülni a bérszámfejtési feladatokra, mert azzal a negyedéves határidők miatt jó lesz, ha időben végzünk, és nem utolsósorban – így a nyár derekán – sokszor igen nehéz az információkat, iratanyagokat, jelenléti íveket beszerezni az ügyfelektől. A bérszámfejtés határideje július 12. lesz.

Felhívom a figyelmet, hogy negyedév lévén, nem maradhat el a VSZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók előlegfizetése sem, mely szintén 12-re határidős!

A július hemzseg a határidőktől, így talán nem hiábavaló, ha összeszedjük előre, mivel is kell elkészülnünk határidőre, azaz 20-áig.

  • Havi és negyedéves áfa bevallások és befizetések;
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha az szükséges (pl. alanyi mentes áfa alanyok esetleges rendkívüli havi bevallásai);
  • Havi és negyedéves összesítő nyilatkozat (figyelve az esetlegesen értékhatárt átlépőkre. Elképzelhető olyan eset is, amikor fő szabály szerint negyedéves áfa bevallói státusz ellenére havi összesítő nyilatkozat benyújtásra kerül sor.);
  • KIVA előleg bevallás és megfizetés;
  • Cégautóadó bevallás és megfizetés;
  • Környezetvédelmi termékdíj negyedéves bevallása és megfizetése;
  • 01-es bevallás benyújtása havi és negyedéves bevallói státusz esetén (rehabilitációs hozzájárulás, kulturális járulék stb.);
  • Nem feledkezhetünk meg a havi és negyedéves társasági adó előlegek megfizetéséről sem.

A fentieken túlmenően erre a hétre csemegének ajánlom az agrárkamarai vonalak rendbetételét, bevallás benyújtásokat, mert ezek fő szabály szerint június 30-ra határidősek!

Mindezeken kívül javaslom lassan az adófolyószámlák kontrollját is megejteni, tekintve hogy mostanra a nagy adóbevallások is feldolgozásra kerültek. Igaz ez a helyi adófolyószámlák egyeztetésére is, melyre idén az elektronikus ügyintézés „problémás” bevezetése miatt külön kiemelt figyelmet kell szentelni.

Nem mehetünk el szó nélkül az online számlázási regisztrációs feladatok mellett. Első körben azon ügyfeleinknek kell a “tyúkszemére” lépnünk, akinél előfordul a 100 ezer forint feletti áfa tartalom, egy-egy számlán. Azok az “áfás” ügyfelek, ahol nem jellemző a nagy számlák kibocsátása, még várhatnak a regisztrációval, de szerintem nem célszerű, ugyanis az első ilyen számla kiállítása előtt a regisztrációt szükséges végrehajtani, ha valamilyen “adat nem egyezőség” lép fel, akkor annak kezeléséhez bizony idő fog kelleni!  Véleményem szerint sem a regisztrációt, sem az adatszolgáltatási feladatokat nem vehetjük át tőlük. Ha mégis elvállaljuk, akkor azt javaslom, hogy külön szerződés és díjazás keretében tegyük és előbb járjuk körbe a kérdést alaposan: üzemszünetek, hétvégék esetén is rendelkezésre fog, illetve tud állni? Van erre megfelelő kapacitása? stb.

Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM