Hétindító – 14. hét

Pár jó tanács április első hetére..

Szép tavaszi, ibolyaillatú jó reggelt kívánok mindenkinek! Bár a héten határidők tömkelegével nem kell számolnunk, azért nem feledkezhetünk meg a munkánkról, és annak ütemezéséről sem!

Még ma – tekintettel a hétvégére eső határidőre – aki elfelejtette esetleg, beadhatja a 17K102-es adatszolgáltatást, melyet a cégek a KATA alanyoktól befogadott számlák esetében teljesítenek azokban az esetekben, amikor ez éves szinten eléri vagy meghaladja az egymillió forintot! Figyeljünk arra, hogy külföldi partnert is jelenteni kell!

Én a héten igyekszem a bérszámfejtéssel haladni, már amennyire lehetséges, és a bérszámfejtési feladatokkal együtt az ügyfelek alkalmazottai által kért Szja-bevallásokat is előkészítem, hogy később ne kelljen ezzel foglalkozni! Természetesen csak azon esetekben, ahol ez korábbi felhívásomra tekintettel kérték, ugyanis a NAV rendszere sokat segít nekünk ezen a téren. (Ugyanakkor éppannyi gondot is fog okozni hosszú távon meglátásom szerint, hiszen nagyon sok kedvezmény – akár megosztott családi kedvezmény is – “beragad”, és ez csak a későbbiek folyamán fog tudatosulni a magánszemélyek fejében.) Így akinél tudom, hogy a korábbiakban volt ilyen, figyelmeztetem őket!

És ha már április, akkor negyedév, felkészülvén erre is, igyekszem minél előbb teljes körűen a negyedévvel érintettek iratanyagát begyűjteni, nem megfeledkezve a szokásos havi gyakorisággal Áfa-t valló ügyfelekről sem!

A beszámoló készítés „oltárán áldozva”, mi itt az irodánkban, még egyszer áttekintettük minden ügyfél anyagát, kijegyzetelve a még mindig hiányzó okiratokat. Ezen felül átellenőrzöm a listámat, hogy biztosan mindenki szerepeljen rajta beszámoló készítés szempontjából is. (Nem tudom, ti hogyan tartjátok nyilván ügyfeleiteket, de én már évek óta egy számolótáblában, még pedig úgy, hogy szűrhető állomány jöjjön létre, melyből különböző check listákat két mozdulattal lehet gyártani. Ebből készülnek a havi bevallások listái, az áfa bevallások, a termékdíj bevallások listái, és a beszámoló készítős listák is. Itt jegyzem például a non profit jelleget, a KATA státuszukat, stb. és ebből dolgozunk egész évben. Szerintem érdemes egyszer felépíteni a listát, utána csak karban kell tartani, és gyors segítségünkre van!)

Beszámoló előkészítő munkáink folyamán már zajlanak az egyeztetések, én ebben az időszakban mindenkinek lementek még egy folyószámlát, hogy gyorsan rendelkezésre álljon abban az esetben is, ha esetleg az EBEV rendszerben fennakadások lennének. Nálunk nem múlik el zárás úgy, hogy ne ellenőriznénk friss cégkivonataikat, és ez az iratanyagukban is lefűzésre kerül. Érdekes dolgok tudnak kiderülni, ezért ezt mindenkinek javaslom. Bár nem vagyunk könyvvizsgálók, én évek óta ragaszkodom a könyvelői teljességi záradékhoz, és minden évben kapnak egy külön kimutatást, melyen a főbb beszámoló adataikat szerepeltetem, jelölve, melyik ponton van gond. Ez a bizonylat is két példányban készül, jól jöhet a későbbi problémák elkerülése végett is. (Ez egy egyszerű táblázat, nem kell bonyolultra gondolni, ami tartalmazza a generális kérdéseket, például készlet, tagi kölcsön, tagnak nyújtott kölcsön, pénztáregyenleg, alultőkésítés stb.) Tapasztalatom szerint az ügyfelek is szeretik, mivel sokkal jobban “értik”, mint a csupasz főkönyvi kivonatot, és szembesülnek a problémákkal, a másik oldalon pedig segítségünkre lehet, amikor az ügyfél és a könyvelő között “kínos” kérdések merülnek fel tagi kölcsön, házi pénztár állomány stb. kapcsán.  Akinek jelentős adótartozása van, azt erről egy külön csatolt folyószámla dokumentált átadásával is tájékoztatom, későbbi problémák elkerülése végett, felhívva a figyelmét, az esetlegesen szükségessé váló könyvvizsgálati kötelezettségre!

Többször szembesülök vele, hogy nincs meg a számla, magánvásárlás volt egyértelműen céges kártyával, és sok kollega egyből 86-os főkönyvi számra könyveli, majd TAO alapot növel vele. Nos, ezzel két aggályom is van, az egyik, az ügyfél nem tud róla, mert a „szó elszáll”, a másik pedig, hogy szerintem ez egy egyszerű TAO alap növeléssel nincsen kipipálva, pláne akkor, ha ez jelentős volumen. Véleményem szerint több esetben megáll a természetbeni juttatás kérdése, hiszen ha ingyen kapta, független a könyvelés mivoltától, mérlegelni kell a természetbeni juttatások és annak adóvonzatai kérdéskörét! Én ezt mindig egy technikai 36-os számlára teszem, ezt a kartont év végén lehúzom és aláíratom az ügyféllel, majd annak mértékét és volumenét figyelembe véve együtt döntünk mind a számviteli, mind az adójogi kezeléséről!

És a héten a Pentában klubnap is lesz, a Civil klub keretein belül, melyre a klubtagokat szeretettel várom! Aki érintett civil szervezetek könyvelésével, vagy egyéb problémáival, azt szeretettel várjuk a Civil Klub köreibe, ahol igyekszem minden kérdésre választ keresni napi szinten a levelezőlistán. A havi klubnapokon a nagy érdeklődésre számot tartó témákat pedig alaposan átbeszéljük!

Mindenkinek szép, kellemes napsütéses napokat kívánok! A jövő héten találkozunk!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM