Jó reggelt kívánok mindenkinek ezen a szép napon! Jelzem, a héten a kávéra minden mennyiségben szükségünk lesz! Határidős a járulékbevallások…
Hétindító – 10. hét
Készüljünk fel a járulékbevallásokra és a helyi adó előlegekre

Szép, kellemes hétfő reggelt kívánok mindenkinek, így a habos kávé mellé! Viszonylag nyugalmas – már ha lehet ilyet mondani ebben az időszakban könyvelőnek – hét előtt állunk, ám természetesen az élet most sem áll meg!
Gőzerővel a zárási időszak kellős közepén, akinek van ideje, már előkészítheti az alábbiakat, hiszen március 12. napján lesznek határidősek a járulékbevallások, az alábbiak szerint:
- 2008-as bevallás (0-ás adattartalommal is),
- 2058-as bevallás.
És természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ebből eredő járulékok átutalásának a határideje is ugyanez a nap!
Március 16-ra lesznek esedékesek a helyi adók előlegei, e célból, ahol rendelkezésre áll, lekérhetjük és egyeztethetjük a folyószámlákat, illetve itt az ideje az érkező folyószámlákra és fizetési meghagyásokra az ügyfelek figyelmét is felhívni. Az iparűzési adó előlegét pedig a nyilvántartásaink alapján már a héten ki kell közölni az ügyfelek részére, hogy határidőben teljesíthessék kötelezettségeiket!
A kamarai díj befizetési határideje általános esetben március 31., így az erről szóló fizetési értesítőt már elküldhetjük ügyfeleinknek. Kamarákkal kapcsolatosan legyünk figyelemmel arra, hogy nem feltétlen minden ügyfél a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, hanem például a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjainak sorába sorolódtak át a korábbi években!
Mindeközben szép lassan dübörög a zárás, és mivel már március havát kezdjük, ez egyre intenzívebb lesz. Én márciusban igyekszem az összes kisebb zárással készen lenni, annak érdekében, hogy mindenki beszámolója időben letétbe helyeződjék! A civileknél e tekintetben maradt a régi bejáratott mód a szokásos – az idén PK541 és 542-es – nyomtatvánnyal.
Mindenkinek haladós bevallás benyújtást, működő elektronikus csatornákat és kitartást kívánok!
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás