Új adókedvezmény a szociális hozzájárulási adóból

Kedvezmények itt is, ott is

A Parlament által már elfogadott adócsomagban találhattunk rá először arra a szabályra, amely az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvényben (Eat.) egy új, a 27 százalékos szociális hozzájárulásból igénybe vehető adókedvezményt vezet be. Ez a kutatás-fejlesztési tevékenység után érvényesíthető adókedvezmény. Az új szabály már a törvény kihirdetését követő napon hatályba is lépett.

Ezek szerint az a kifizető, amelynek a saját tevékenységi körben végzett kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költségére tekintettel a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao tv.) 7. § (1) bekezdés t) pontja alapján érvényesített adóalap-csökkentés eredményeként negatív adóalapja keletkezik, a társasági adóbevallás benyújtását követő hónaptól az adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személyekre tekintettel fizetendő adóból adókedvezményt vehet igénybe.

Az adókedvezmény egyenlő a Tao. törvény 7. § (1) bekezdés t) pontja alapján érvényesített adóalap-csökkentés eredményeként keletkező negatív adóalap 50 százalékának 19 százalékos adókulccsal számított összegével, de havonta legfeljebb a munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személyek után keletkező adókötelezettség összegével. Az adókedvezmény az érvényesítésének első hónapjától számított 12 hónapig vehető igénybe.

Az adókedvezmény az alábbi feltételek együttes fennállása esetén érvényesíthető:

  • a kifizető Tao. törvény szerinti összes bevételének 40 százaléka a negatív adózás előtti eredmény keletkezésének adóévében (a továbbiakban e § alkalmazásában: kedvezményezett adóév) kutatás-fejlesztési tevékenységből származik;
  • a kifizető külső gyakorlóhelyként – kis- és középvállalkozás legalább egy fő, nagyvállalkozás legalább öt fő – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nft.) szerinti felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló személyt fogad a kedvezményezett adóévben;
  • a kifizető által foglalkoztatott, az Innovációs törvény szerinti kutató-fejlesztők átlagos statisztikai állományi létszáma a kedvezményezett adóévben az ezen adóévet közvetlenül megelőző adóévhez képest legfeljebb 10 százalékos mértékben csökken.

Amennyiben ezek a feltételek a kifizető tekintetében nem állnak fenn és a kedvezményezett adóévben átalakulásra (egyesülésre, szétválásra) került sor, akkor a fenti feltételek teljesítése szempontjából a jogelőd teljesítményét is figyelembe lehet venni.

Az adókedvezmény feltételeinek teljesítését az állami adó- és vámhatóság az adókedvezmény első igénybevételét követő harmadik naptári év végéig legalább egyszer ellenőrzi.

A szabály alkalmazásában kutatás-fejlesztési tevékenység az Innovációs törvény szerinti kutatás-fejlesztési tevékenység. A kutatás-fejlesztési tevékenység után érvényesíthető adókedvezményt első alkalommal a 2015. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adóév vonatkozásában lehet érvényesíteni.

Bizonyos feltételekkel tehát lehetővé válik, hogy a kifizető saját tevékenységi körében végzett K+F tevékenység közvetlen költségének levonására tekintettel keletkező negatív társasági adóalap 50 százaléka alapján szociális hozzájárulási adókedvezményt vegyen igénybe. Az új szabály szerint a fenti összegre jutó, 19 százalékos adókulccsal megállapított összeg csökkenti az általa foglalkoztatottak után keletkező szociális hozzájárulási adó összegét. A kedvezményt a társasági adóbevallás benyújtását követő hónaptól lehet igénybe venni 12 hónapon keresztül, amely nem zárja ki a szociális hozzájárulási adóból más jogcímen érvényesíthető kedvezmények igénybevételét.

* * *

Amennyiben a jogszabályi aktualitásokon túl érdeklődsz a nemzetközi társadalombiztosítás, valamint a nyugdíjba vonulás kérdései iránt, akkor jelentkezz 2016. július 15-ig kedvezményesen a TB 3 az 1-ben címmel 2016. szeptember 15-én a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó előadásomra, ahol személyesen is megvitathatjuk felmerülő kérdéseidet. Ne feledd: Varietas delactat! – A változatosság gyönyörködtet!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM