Az EU több lépcsőben csökkentené a közösségen belüli elektronikus kereskedelemmel, illetve távértékesítéssel foglakozó cégek adminisztrációs terheit és költségeit. A 2016. december 1-jén közzétett, az Áfa Irányelv módosítására vonatkozó javaslat szerint 2018-tól az elektronikus szolgáltatást – például könyv- vagy filmletöltést – nyújtó vállalkozásoknak csak akkor kell majd a vevő illetékessége szerinti országban áfát fizetni, ha az adott országba nyújtott szolgáltatások összértéke meghaladja az évi 10 ezer eurót. 2021-től pedig a távértékesítésre – webshopokra, online csomagküldőkre – a már korábban bevezetett, hasonló értékhatár egységesítését, illetve a külföldi adóregisztrációt teljesen kiváltó egyablakos MOSS-rendszer kiterjesztését is javasolja az Unió.

A sikeres webshopokat, elektronikus szolgáltatókat előbb-utóbb a külföldi vásárlók is felfedezik. Ez mindaddig jó hír a vállalkozásoknak, amíg nem szembesülnek az értékesítés adózási vonzatával. Adódik ugyanis a kérdés: mi a helyzet az áfával?

Az általános forgalmi adó megfizetése kapcsán az uniós szabályozás a célország elvét követi, a kiindulópont az, hogy minden a tényleges fogyasztás helyén adózzon. Amennyiben tehát a Magyarországon értékesített terméket itthon „fogyasztják el”, azaz országon belül szállítják ki a vásárlónak, a magyar áfát kell felszámítani és az összeget a magyar költségvetésbe kell befizetni.

Az elvből az következne, hogy amennyiben külföldre értékesítik az árut, például Szlovákiába, akkor a szlovák áfát kell felszámítani, a befizetés pedig a pozsonyi költségvetést gyarapítja majd. A kivitelezés azonban korántsem egyszerű: olyan adminisztrációval jár, ami a költségeket az egekbe repíti. Ezt felismerve az uniós szabályozás az ún. távértékesítésre, azaz a más tagállami magánszemélynek történő értékesítésre speciális szabályokat határoz meg.

Számít, kiszámít, ki számít?

Klasszikus, adóalanyok közötti értékesítés esetén a célországban történő adóztatást úgy oldja meg az áfatörvény, hogy a fuvarozással járó termékértékesítésnél – tehát azokban az esetekben, amikor a termék az értékesítés pillanatában más tagországban van, mint ahová a fuvar eredményeként érkezik – a tranzakcióhoz gyakorlatilag két adóztatandó ügyletet is rendel.

Egyrészt adózik maga a termékértékesítés, másrészt pedig a közösségi beszerzés – azaz a beszerző a célországban lesz köteles az adót az ügylet után megfizetni. Ha például egy magyar cég egy német társaságnak értékesít valamit, a magyar vállalkozás nem fizet magyar áfát (adómentes közösségi értékesítést hajt végre), míg a német cég a közösségi beszerzés után a német áfa fizetésére lesz kötelezett. Így teljesül a célország elve szerinti adóztatás.

Más a helyzet akkor, ha a vásárló magánszemély: mivel ő nem adóalany, nem terhelhető rá az adófizetési kötelezettség. Így viszont hogyan valósítható meg a célországban történő adózás? Erre hoz egy speciális szabályt az uniós Irányelv: amennyiben a vásárló nem adóalany, a teljesítés helye az érkezési ország, az az ország, ahol a vásárló ténylegesen található – az áfát pedig a teljesítés helyén kell megfizetni.

A gond mindezzel az, hogy egy kisebb cég, amelytől csak időnként vásárolnak külföldről, összességében nem nagy bevételt generálva, gyakorlatilag belerokkanna az adminisztrációs költségekbe. A fenti példánál maradva: szlovák adószámot kellene kérnie, szlovák áfát felszámítania, szlovák adóbevallást készítenie, és az adót a szlovák költségvetésnek megfizetnie. Brüsszelben kiszámították: egy ilyen adóregisztrációt fenntartani átlagosan évi 8.000 euró költséggel jár a vállalkozás számára. Egy kis webshopnak ez nyilván nem éri meg, ezért az Irányelv bölcsen értékhatárhoz rendeli a szabály alkalmazását.

A bonyodalmas fenti eljárást csak akkor kell alkalmazni, ha egy naptári évben az adott országba folytatott értékesítések nettó értéke meghalad egy bizonyos értékhatárt. Az értékhatárt az egyes tagországok egyedileg határozták meg, 35 és 100 ezer euró között mozoghat. Szlovákiában például a minimumra, 35.000 euróra állították be. Természetesen az értékesítő dönthet úgy, hogy már az értékhatár elérése előtt is az érkezési ország szabályait alkalmazza – kötelezőnek viszont csak az értékhatár elérését követően lesz kötelező.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy az értékhatár eléréséig nem kell áfát fizetni. Amíg egy külföldre is értékesítő magyar vállalkozás el nem éri az adott értékhatárt, addig a magyar áfát kell felszámolnia. Miután viszont túllépi a 35 ezer eurót, vagy az adott államban megállapított értékhatárt, regisztrálnia kell az adott országban és fizetnie az ottani forgalmi adót.

És ha dalban mondom el?

Elektronikus úton nyújtott szolgáltatásnak számít a szoftver, zene, film vagy játék rendelkezésre bocsátása, vagy a távoktatás. A szabályozás kimondja, hogy az ilyen típusú szolgáltatásoknál a teljesítési hely mindig az igénybevevő lakóhelye, akkor is, ha a vásárló nem adóalany.

Nézzünk egy példát! Egy magyar startup vállalkozás kifejleszt egy olyan telefonos játékot, ami világraszóló siker lesz. 1 euróért árulja, mely összeg értelemszerűen az áfát is tartalmazza. A cégnek attól függően keletkezik adófizetési kötelezettsége, hogy melyik országban töltik le az app-et a felhasználók, külön-külön minden uniós tagállamban. Ez nyilvánvalóan egy adózási rémálom lenne, ezért az EU az ilyen szolgáltatásokra létrehozta az ún. MOSS-rendszert (mini one-stop shop – szűkített egyablakos rendszer). Ezen keresztül az adóalanyok az egyes tagországokban történő regisztráció nélkül a székhelyük szerinti tagországban, egyablakos rendszeren keresztül tudnak eleget tenni adóbevallási és adófizetési kötelezettségüknek.

Így könnyít az Unió

A Bizottság a múlt év végén terjesztette elő javaslatait az Áfa Irányelv módosítására vonatkozóan, azzal a céllal, hogy az elektronikus kereskedelem egyszerűbbé, minél szélesebb körben elérhetővé váljon.

2018. január 1-jétől az elektronikus szolgáltatásokra vonatkozóan is értékhatárt akar bevezetni az Unió: a távértékesítéshez hasonlóan csak akkor kellene a fogyasztás szerinti országban fizetni az adót, ha az adott országba nyújtott szolgáltatások összértéke meghaladná a 10.000 eurót egy évben. Az értékhatár eléréséig a szolgáltató telephelye szerinti adót kellene fizetni az ilyen szolgáltatások után.

A módosítás azonban nem áll meg itt. Ambiciózus célként a távértékesítésre vonatkozó értékhatár egységesítését, egyben 10.000 euróra való csökkentését javasolja, igaz, majd csak 2021-től. Az Unió szeretné elérni a MOSS-rendszer kiterjesztését más szolgáltatásokra, valamint a távértékesítésre is. Ezzel jelentősen egyszerűsödne az érintett vállalkozások működése, hiszen nem kellene külföldi adóregisztrációval bajlódniuk.

A javaslatok sorsa a tagállami kormányok kezében van, hiszen elfogadásukhoz minden egyes uniós tagnak egyet kell értenie. A gazdasági célokat tekintve is töredezett uniós egységnek ez újabb erőpróba lesz. Kérdés, vajon a magyar jogalkotó hajlandó lesz-e engedni a számlázóprogramokkal kapcsolatos szigorú elvárásaiból? Lemondanak-e a „kis” államok az elektronikus szolgáltatásokból származó adóbevételeikről a meghatározott értékhatár alatt? Néhány éven belül megtudjuk a választ.

* * *

Nehogy lemaradj! Írd be folyamatosan bővülő konferenciáink dátumait a naptáradba és élj speciális kedvezményeinkkel! >> KEDVEZMÉNYES KONFERENCIANAPTÁR 2017